Egyáltalán nem túlzás kijelenteni, hogy lesznek magyar nyugdíjasok, akik éhen fognak halni

Fotó: Varga György / MTI

Az országban nagyjából 71 ezer nyugdíjas van, akiknek idős korukra 50 ezer forintnál kevesebbet folyósít az állami nyugdíjrendszer. A jövő se tartogat túl sok jót, hisz becslések szerint több százezer lehet azoknak a létszáma 2020-ra, akik nem lesznek jogosultak nyugdíjra, vagy rendkívül alacsony nyugdíjra számíthatnak csak.

A 2017. januári adatok alapján, nagyjából 71 ezer azoknak a száma, akik 50 ezer forintnál kevesebb nyugdíjban részesülnek. Közülük majdnem 5 ezren kapnak kevesebbet havi 10 ezer forintnál, és 20 ezren, akik 30 ezer forintnál kevesebbel kell beérniük hónapról hónapra.

Tehát lényegében, nagyjából 20 ezer nyugdíjas kap kevesebbet Magyarországon, mint a 2008 óta változatlan (korábban minden évben emelkedett az összeg) nyugdíjminimum összege, azaz havi 28500 forintnál kapnak kevesebbet a postástól.

Ennek oka a feketemunka, zsebbe fizetés, részmunkaidő, vagy egyesek nem is tudják, hogy a munkáltatójuk nem jelentette be őket. Ezen okokból kifolyólag a közeljövőben még többen lesznek, akik rendkívül kevés nyugdíjban fognak részesülni.
És azt gondolnák, ha valamilyen meghatározásban, szóösszetételben szerepel a „minimális”, annál nincs lejjebb. De, amint a számok mutatják, a nyugdíjnál ez nem így van.

Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság (nol.hu)
Fotó: Móricz-Sabján Simon / Népszabadság (nol.hu)

Mindenesetre elszomorító, hogy a kormány ennyire tojik a nyugdíjasokra. Ahelyett, hogy körbetelefonálják az országot, jobb enne, ha a nyugdíjemelésen dolgoznának. Esetleg ha tényleg érdekli őket az emberek sorsa, hozhatnának egy törvényt, ami alapján mindenki megkapja a nyugdíjminimumot, és nem kéne több ezer embernek kevesebb mint 28500 forintból élnie minden hónapban.

 

Forrás: 24.hu

loading...