Köszönjük meg Orbánnak: mutatunk egy mentőállomást, ami helyett az eutanáziát választanád

Forrás: nol.hu

Amíg a kormány napról napra csak azon munkálkodik, hogy lehetne még több stadiont építeni, fűthető pályát, kisvasutat vagy épp 40 cm-es kilátót, addig az egészségügy romokban hever.

Nemrég került nyilvánosságra az a felvétel, ami bemutatja a Vásárosnaményban uralkodó brutális állapotban lévő mentőállomását.

Penészes fertőtlenítőhelység, süllyedő ingoványos terület, csap helyett koszos vödrök, omladozó vakolat. Ez nem egy elhagyott épület, ez egy jelenleg is működő mentőállomás, és sajnos nem lehet azt mondani, hogy ez egyedi eset. A kórházak sincsenek sokkal jobb helyzetben. A legtöbb egészségügyi intézményben az orvos és ápolóhiány mellett, még az alapvető fertőtlenítőszerek beszerzése is komoly gondot jelent. Ebből adódik, hogy egyre többször hallani arról, mikor fertőzés miatt zárnak le kórházi részlegeket.

Ennek ellenére a kormány érdeklődésének fő irányzata, melyre a támogatások jelentős része megy el, az a sport. Stadionok, akadémiák létesítése. Konkrétan tesznek rá magasról, hogy milyen körülmények uralkodnak az egészségügyben. A lényeg, hogy Orbán álma megvalósuljon, nekünk pedig nem jut más, mint a remény, hogy nem halunk bele a fertőzésekbe, amiket a kórházakban kaphatunk el!

loading...