Az Ellenszél ingyenes, és az is marad!

2016 óta írjuk meg a velős igazságot. Rád is szükség van! Segítenél? Itt tudod támogatni az Ellenszél küldetését:

Támogatom
Hirdetés

Olyan listát tettek közzé Vona viselt dolgairól, hogy örökre megbánja, hogy politikára adta a fejét

forrás: facebook

Serényen próbálja eltörölni múltját a néppártosodást hirdető Jobbik, melynek elnöke, Vona Gábor az atv.hu-nak adott interjúban egyenesen azt mondta, „én soha sem tartottam a Jobbikot cigányellenes, antiszemita, rasszista pártnak. Akkor sem, amikor sokan ezzel vádoltak bennünket. Az tény, hogy volt néhány rossz mondat és félrecsúszott folyamat. De mi problémákat vetettünk fel, a szándékunk akkor is építő volt. Akit akkor ezzel, akár én, akár bárki a pártomból megbántott, attól hajlandó vagyok bocsánatot kérni.” írja a hvg.hu

Politikust régen szembesítettek már ennyire a saját hazugságaival. A hvg egy zseniális összeállítást tett közzé az álszenteskedő Vona Gáborról:

  •  cigánybűnözőket tiltsák ki Miskolc területéről, és XXI. századi nyugat európai mintára alapozva zárják táborokba” – mondta a miskolci kampányban 2010-ben Szegedi Márton polgármesterjelölt. Később hasonló utalás megjelent a párt 2014-es programjában is, mikor a „Cigányság válaszút elé állítása” alfejezetben arról írnak, „fontosnak tartjuk megvitatni a deviáns személyek külön lakókerületeinek kialakítását, ahogy ez Hollandiában is jellemző.” Majd a hosszú bekezdés végén hozzáteszik, amúgy a szigor nem csak a cigányokra vonatkozna.
  • „Ha olyannyira kirekesztők lennénk, mint ahogy azzal egyesek vádolnak minket, akkor nem ülne itt ennyi cigány képviselő a Magyar Köztársaság Országgyűlésében” (Apáti István felszólalása 2010 májusában, a családtámogatásról szóló törvény vitájában.)
  • „Otthon vannak, nem dolgoznak, napközben sem, mert valóban ezt a családi pótlékot, a megélhetési gyermekszülést erre használják. Ezen csak egyetlenegy dolog változtathat, a szigorú törvényi szabályozás.” Novák Előd személyes történetet idéz fel, mikor apja korrepetált egy roma gyereket, aki elmaradozott a korrepetálásról, majd az apa elment meglátogatni, és akkor ezt látta. (2010. május, szintén a családtámogatásról szóló törvény vitája.) Novák már nem tagja a frakciónak, gondolata azonban „örök”, Vona Gábor is ilyesmiről beszélt a Jobbik majálisán: „sok olyan cigány család van – nem csak ők, de a cigányságon belül tendencia –, ahol nem azért vállalnak gyereket, mert szent, hanem mert a szociális rendszer erre ad életpályamodellt.”
  • „Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek” – bókolt udvariasan 2013-ban Zagyva György Gyula Osztolykán Ágnes LMP-s képviselőnek, aki csak annyit kérdezett, hazavinné-e valaki kocsival az ülésnap végén. Ahogy az előző három idézett, úgy Zagyva sem képviselő már, de a már említett atv.hu-interjúban Vona Gábor kiállt mellette.
  • „A bentlakásos iskolákban történő oktatás jelenti az egyedüli működőképes eszközt a cigány gyermekek társadalmi integrálásához.” Vona Gábor 2010. szeptemberében beszélt javaslatáról, hozzátéve, hogy a gyerekek meghatározott időközönként térhetnének haza, egy-két hetente vagy havonta. Vona arról beszélt, a bentlakásos iskolák egyértelmű előnye lenne, hogy kiszakítanák a cigány gyerekeket a felnőtté válásuk szempontjából káros családi környezetükből. A bentlakásos iskola ötlete a 2014-es választási programban is fennmaradt.
  • „Az ország – és Gyöngyös – problémái abból fakadnak, hogy valakik vagy valamik élősködnek a tisztességes többségen. Élősködik a politika, másodsorban a nemzetközi tőke, harmadsorban pedig a cigány kisebbség azon része, akik úgy érzik, csak a segélyeket kiutaló törvények vonatkoznak rájuk, a többi nem.” Vona Gábor, 2010. szeptemberében beszélt erről több helyen is, csak máshol nem mondta, hogy Gyöngyös.
  • „A szociális támogatások meg családtámogatások rendszerét a szociális miniszterünk sem látja át, de egy 10 éves cigány kisfiú több szociális támogatási formát ismer, mint mondjuk magyar királyt.” (Vona Gábor, 2010. március, salgótarjáni lakossági fórum)
  • „A Fidesz és az MSZP is betett az Országgyűlésbe díszcigányokat, és hagyták, hogy lopjon” – a javában néppártosodó Vona Gábor mondta 2017. áprilisában a Jobbik majálisán a Városligetben.
  • „Nem elég integrálni és felemelni a cigányságot, azt is el kell érni, hogy a Magyarországon születő cigány gyerekek ne csak egy lakhelyként tekintsenek az országra, hanem a hazájuknak tekintsék azt, amelyet építeni kell. Ez a mostani helyzetet nézve szinte lehetetlennek tűnő feladat” – ez a végtelenül aljas mondat ugyanott, ugyanattól a személytől hangzott el.

bővebben itt olvashatja

loading...
About Jabronka Richárd 11147 Articles
Jabronka Richárd az Ellenszél alapítója és a szerkesztésért felelős munkatársa. Közéleti, politikai és fogyasztói ügyekről ír. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu. Jabronka Richárd további cikkei.