
A Fidesz kormányzása alatt folyamatosan nő az állam mérete, egyre többen dolgoznak a minisztériumokban. A 2010-es adatok szerint, az Orbán-kormány hatalomra kerülésekor 5700-an dolgoztak a minisztériumokban, mára ez 10 ezer főre nőtt.
Teljesen pontos adatokat nem lehet tudni, hisz összesen csak két minisztérium tölti fel a kormany.hu-ra rendszeresen a foglalkoztatottsági adait, de különböző beszámolókból tudni, hogy a legtöbb helyen közel 200 fővel bővült átlagosan a foglalkoztatottság, kivétel a Miniszterelnökségen.
A Miniszterelnökség mondhatni, gőzerővel dolgozik, hisz míg 2010-ben 93 fő dolgozott ott, mára ez a szám már meghaladja az 1500 főt. Szinte elképzelhetetlen, hogy 1500 fő szükséges annak az intézménynek a működtetésére, ahol 93 ember is elegendő volt mindeddig. Talán Orbánék valami nagy durranásra készülnek.
Természetesen a létszámnövekedéssel a kiadás is növekedett. A 2010-es 981 milliárdról 1960 milliárdra. A jövő évi költségvetés pedig már 2407,2 milliárd forintos előirányzattal számol. Hét éve az összes kiadás 7 százalékát költötte a kormány az állami dolgozók bérére, jövőre ez már 12 százalék lesz.
Forrás: 444.hu