Orbán megtette, amit eddig mindenki csak viccként mert emlegetni

A tegnap délután megjelent Magyar Közlönyből kiderült, a Fidesz újabb adópénzt áldozna Orbán Viktor szeretett vasútjára. Még korábban hangzott el Orbántól, egészen pontosan 2015-ben az, hogy „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig”.

A jelenlegi 5,7 km hosszú és 3 állomással rendelkező Vál-völgyi Kisvasút nyomvonalának meghosszabbítására, 8,5 milliárd forintot szán a kormány. Ebből fedezik majd Bicske – Felcsút Puskás Akadémia szakasz megtervezését, és az Alcsútdobozi arborétum – Vértesacsa szakasz megvalósítási tanulmányát is.

A második ütemben valósítják majd meg a Vál-völgyi Kisvasút Bicske – Lovasberény közötti, eddig el nem készült szakaszainak kivitelezését, amelyhez pótlólagos költségvetési forrást biztosítanak adta hírül a mno.hu.

A súlyos milliárdokba kerülő újabb kisvasút projektet a kormány azzal magyarázta, hogy hatalmas népszerűségnek örvend a jelenlegi vasút. Érdekessége az egésznek csupán az, hogy az atlatszo.hu által kikért adatok nem épp erről tanúskodnak.

A Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester által vezetett, Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány adatai alapján, napi átlagban 113 utasa volt a vasútnak, valamint 2016 áprilisa és 2017 januárja között egészen pontosan 53 olyan nap volt, amikor egyetlen jegyet sem adtak el. Bár ebből az 53 napból 7 alkalommal utasok nélkül is döcögött a kis mozdony.

loading...