
A posztkommunista Magyarországra, amit nem az előző rendszer romjaira, hanem a romjaiból építettek, jellemző, hogy a lakosság nem szereti a gazdagokat. Valamiért az általános vélekedést a kádári burzsoázia elleni propaganda miatt irigység és féltékenység hatja át a tehetősekkel szemben. Egyáltalán nem vesszük figyelembe, hogy ezek az emberek sokat érnek, jóval többet mint az egyszerű munkások, ezért Lázár János mondatait sem kifordítva kellett volna értelmezni. A miniszter ugyanis azt mondta, hogy a javak függvényében állapíthatjuk meg valakiről, hogy mennyit is ér. Milyen igaza volt ebben!
Gyurcsány Ferenc a napokban azt mondta, hogy csak az idei évben több adót fizetett be, mint amennyit Botka László egész évben keresni fog. Azt is hozzátette, hogy ha valaki, akkor ő adózik ebben az országban. Aki ezt a cikket olvassa, és netalántán pár tízezer forintot adózik havonta, most szégyellheti magát. Minimálbérre be vagyunk jelentve, aztán a többi zsebbe, mi? Az ország pedig azért tart ott ahol, mert megy a simlizés meg a feketemunka!
Itt van még Andy Vajna is, akiről szintén példát vehetnénk. Akkora médiabirodalmat működtet, hogy a Kommunikációs Főiskoláról kikerült pályakezdők és a médiában már régóta dolgozó tehetséges szakemberek el tudtak helyezkedni, híreket tudnak hamisítani gyártani és embereket lejáratni bemutatni a nagyközönségnek. Milyen érdekes, hogy Andy Vajna is gazdag ember, nem? Az is különös, hogy szegény ember nem igazán szokott ennyi munkahelyet teremteni. Akkor most ki is az értékesebb?
Vagy megnézhetjük Mészáros Lőrincet. Hány cége is van a polgármester úrnak? Több, mint amennyinek a nevét meg tudják jegyezni az alkalmazottak, ugyanis ott is van bőven munkahely, vándorolnak a minimálbérek a munkások zsebeibe, és mégis sokan féltékenyek Mészárosra, mert hogy ő is gazdag. Elmennek a fenébe azok, akik irigységből fújnak a tehetősebb honfitársainkra!
Egy rendes országban már a Nemzeti Adó- és Vámhivatal főosztályai róluk lennének elnevezve a sok befizetett adó miatt. Pl. NAV Mészáros Lőrinc Beruházási- és Ellátási Főosztály. Vagy NAV Andy Vajna Szerencsejáték Felügyeleti
Főosztály, esetleg NAV Gyurcsány Ferenc Adóügyi Főosztály. Ehelyett csak rosszalló megjegyzéseket teszünk ezekre a remek emberekre!
Szégyellje magát mindenki, aki a gazdagainkra szót emel! Vers!
Hóditották ez országot
Derék, lelkes, úri szittyák,
Jóttevői szegény népnek:
Iskolában így tanitják.
De nem így volt ezer évig,
Munkás embert ág is húzta,
Egy-két ezer úr kötötte
Millió jobbágyát gúzsba.
Magyarország dús ország volt,
Van termése, kincse, vadja,
De amit a bús nép szerzett,
Víg uraság zsebre rakja.
Csak a gazdag, csak a zsarnok
Élt föl minden földi jókat.
Megláncolták, butitották
A dolgozó milliókat.
Ma már a szivek bátrabbak,
Sápadtak a gyermek-orcák,
Ha összeszakad Ég és Föld,
Mégis más lesz Magyarország.
Ez az ország mindnyájunké,
Hol bilincset urak vernek:
Háborura készüljön föl
Minden sápadt munkás-gyermek.
Van e földnek áldott Napja,
Pirosító levegője
És ha lefogja az úr-had,
Munkával elvesszük tőle.
Föl, gyermekek, tanulásra,
Háborura, egészségre:
Ti lesztek majd e rab ország
Megváltott és boldog népe.