
Elnézést kérek a címért, de sajnos ezúttal nem tudom azt írni, hogy nagyon sokan kint voltak a tüntetésen, és hogy nagy lendülettel, lelkesedéssel küldték el a kormányt melegebb éghajlatra, mert akkor erősen sarkítanék. Az ATV riportere 400-500 emberről számol be, magam ezt optimista becslésnek tartom. Ráadásul úgy voltak ilyen kevesen, hogy 42 szervezet csatlakozott a rendezvényhez, tehát nemcsak az oktatás hibái miatt demonstrálnak, hanem a civileket érintő támadások kapcsán is kihívták az embereket a Kossuth térre.
Szerencsére az ATV kétféle felvételt készített. Az egyik a beszédeket veszi, a másik körbepásztázza az összegyűlt tömeget, és kb. egyesével megmutatja az arcokat. Az tűnik fel, hogy minden negyedik embert ismerek. Ők azok a közéleti figurák, akik ilyen-olyan civil szervezet képviseletében, vagy csak úgy szervezet nélkül ott vannak mindenütt, ahol valami jó ügyért szólnak. Még egyszer írom, ez körülbelül 100 embert jelent, ők azok, akiket név szerint is ismerek, és akik egymásról is tudják, ki-kicsoda.
A tüntetés elején az Ökotárs Alapítvány elnöke a konferansziéval egy előre megírt párbeszédet folytatott a magyarországi civil éráról, annak működéséről. Sok mindent megtudhattunk arról, hogy miért is fontos civilnek lenni, mit is jelent ez a gyakorlatban, valamint hogy az összes ilyen szervezet egy kalap alá tartozik, stb. Ha már a közjogi alapismeretek óra kihangosított változata folyik a téren, én is szeretnék rávilágítani valamire:
Ahhoz, hogy valaki egyesületet hozzon létre (a civil szervezetek egyik formája) minimum 10 alapítótagra van szüksége. Így tehát, ha vélelmezzük, hogy a 42 támogató szervezet nagy része egyesület, és mindegyik egyesületben csak és kizárólag 10 ember van, akkor 300 főről beszélünk. A maradékba tartoznak az alapítványok, a nonprofit kft-k és támogatóik, szervezőik, adományozóik, valamint a maradék, szervezeten kívüli civilek. Így meg is töltöttük a Kossuth teret. (Persze, ez egy utópia, hiszen ha az összes szervezet minden tagja kint lenne, legalább 2-3 ezer emberről beszélhetnénk, ugyanis a legtöbb egyesület nem 10 alapítótagot számlál…). Azért tartottam fontosnak ezt leírni, hogy mielőtt bárki azt mondaná, hogy megpróbálom lejáratni a rendezvényt, ez nem így van, csak a puszta számokról beszélek, tessék velem vitatkozni!
Az első Tanítanék tüntetésen kint voltam. A Sándor Máriáson is, szinte mindegyiken. Élőben is tudósítottam ezekről. Most azt látom, hogy a Tanítanék is beleesett ugyanabba a csapdába, mint az összes többi. Valamilyen okból elvesztette a kurázsiát, és vérszegény lett, nem tud megmozgatni mást, csak ugyanazt a párszáz embert, ami tekintve a képviselt ügyeket, enyhén szólva is maroknyinak számít. Még a diáktüntetések idején kezdődött a szétaprózódás. Akkor történt, hogy az egyetemista civilek elküldték a nemcivil egyetemistákat és a pártok képviselőit, mondván, hogy lejáratják az ügyet. A civil egyetemisták aztán eljutottak arra a szintre, hogy egy egész ország figyelt rájuk, a hatóságok is tiszteletben tartották az akcióikat, nem kötözködtek velük túlzottan, maximum akkor, amikor egy egész hidat elfoglaltak. Közülük kerültek ki aztán a civilből lett politikusok. Névszerűsíthetnénk is őket akár, de egyelőre ezt csak a múltból tegyük meg. Itt van például a Hallgatói Hálózathoz tartozó Barabás Richárd, aki miután a Haha-nak köszönhetően országos ismeretséget szerzett, és úgy üldözte el a politizáló egyetemistákat a szervezet környékéről, mint ahogy annak idején a boszorkányokat szokták, bejelentette, hogy amúgy PM-es politikus, mára a párt közgyűlési képviselője.
A Tanítanék Mozgalom esetében hol vannak a pártok? Már réges-régen elküldték őket. Pukliban még annyi volt, hogy mielőtt leveszi álarcát, és átvedlik politikusba, a szervezet haldoklásának kezdetén távozott, hogy majd a pártok színterén érvényesüljön, bár erről csak pletykák szólnak egyelőre. Úgy, ahogy a többi „civil” esetében is, tisztelet a kivételnek, akik maximálisan elzárkóznak a pártpolitikusoktól, majd ők maguk szervezik a párttá alakulásukat, elszakadva az oktatás, az egészségügy tematikájától, amit eddig képviseltek.
Egy felvilágosult társadalomban a pártok és a civilek tudnak és képesek egymás mellett működni. Nálunk a civil éra néha úgy vélekedik a pártokról, mintha azok a pokol tüzében fogantak volna, a pártpolitikusok pedig köpködnek a civilekre. Ez a helyzet Magyarországon. Ezért van most 400-500 tüntető a téren és nem 40-50 ezer.
2017. február 5-én írtam ezt a cikket. A kommentárokban szívesen elviselem azokat a véleményeket, amelyek szerint a civileket akarom ekézni, függetlenül attól, hogy ez egyáltalán nem így van, de vissza fogok még tekinteni erre a napra, és minden hozzászólás alá belinkelem majd ezt az írást, amikor felfedik magukat azok a civil szereplők, akik pártszínekben fognak nyomulni nem is olyan sokára…
Jabronka Richárd,
aki tényleg szurkol a valódi civileknek