
Van úgy, hogy a Fidesz kommunikációs gépezete félrecsúszik. A Trump győzelmét pezsgővel és piros sapkában ünneplő Németh Szilárd olyan kijelentéseket tett, amelyek nem férnek össze a Fidesz elképzeléseivel, ezért Lázár, a tőle nem várt módon neki is ment a KDNP-s képviselőnek.
Lázár János a 168 Órának adott interjújában a civil szervezetekről és Németh Szilárd durva kijelentéséről („a Soros-féle álcivileket el kell innen takarítani – a szerk.) is beszélt – amit a Fidesz alelnöke később egyébként visszavont. A kancelláriaminiszter az átláthatóságért küzdő civileknek azt üzente, hogy akkor is legyenek bátrak, amikor őket világítják át.
Lázár azért megvédte a kormány álláspontját, de szerinte nem csak Soros György civiljeinek kiszorításáról van szó, és nem is arról, hogy valaki a kormány mellett vagy ellen politizál közülük – mondta, hozzátéve, hogy „a nyilvánosságért küzdő civilek nem félhetnek a fénytől, az átvilágítástól.”
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a KDNP-s Hollik Istvánt és Németh Szilárdot is „kiátkozta.” Előbbi a civilek átvilágítása kapcsán elkezdett burkoltan zsidózni, Izraelre mutogatni, mire Lázár úgy reagált, hogy „egy kereszténydemokrata képviselő nem a kormány”. A rezsibiztos civil-eltakarítós kijelentése kapcsán azt mondta, hogy „politikustársa elképzelése és szóhasználata nem esik egybe a kormány ízlésével és terveivel”.
Lázár nyilvános kijelentései vajon milyen párton belüli retorzióval járnak majd? Elképzelhető, hogy Németh Szilárd nemkívánatos személy már a Fideszben? A kormánypártra ugyanis soha nem volt jellemző az efféle nyílt véleményezése semelyik nyilatkozatnak. Lázár lényegében elhatárolódott a két képviselőtől.
Az interjúnak volt még egy érdekes része, amikor Lázár az egészségüggyel kapcsolatban azt mondta: a kormány sok pénzt költött rá, és bár „egy szóval sem mondta, hogy nincsen mit fejleszteni rajta”, de szerinte az elégedettség gyorsan fog nőni. Ehhez viszont egészségtudatosabb lakosság is kell – tette hozzá a miniszter.