
Eddig azt hittük, hogy Mészáros Lőrinc csak egy nagyon gazdag ember, aki szereti a pénzt és Orbán Viktort, valamint az állam széfjeként működik. Bárány Balázs, az MSZP elnökségi tagja azonban felhívta egy Facebook-jegyzetben a figyelmünket arra, hogy Mészárosban sokkal több van, mint azt gondolnánk…
„Erős időszakot tudhat maga mögött Mészáros Lőrinc – kezdhetnék bele akár minden nap mondanivalómba, hogy azután felsoroljak párszáz milliárd forintot, de most mégsem erről lesz szó. Az elmúlt hetekben kiderül ugyanis, hogy a mi jó Lőrincünk nem csupán házioligarcha, pláne nem stróman – ohh, mit is beszélek… – hanem egyenesen a hazai szórakoztatóipar egyik legnagyobb, eddig valahogy mégis rejtve maradt tehetsége.
Decemberi interjúja, állítom, hogy majdnem olyan népszerű volt az év végi házibulikban, mint a No roxa áj, és gyakoratilag minden második ember tud belőle idézni egy-két gyöngyszemet – az én személyes kedvencem egyébként az a rész, amikor elmondja, hogy nem csak adni, hanem bizony kapni is szeret… Hát azt mondjuk nem is csodálom, elég ramatyul érezné magát az elmúlt évek után, ha nem szeretne kapni… De szerencsére nincs ám vége az újévben sem a szárnyalásnak. Most épp a korábban (értsd a rendszerváltás előtt) a Népszabadság pártrovatának hithű munkatársa, az azóta szélsőséges jobboldalivá átvedlett Bencsik András által szerkeztett udvari harsonában, a Demokratában adott csodálatos interjút. Amelyből sok minden kiderül róla.
Például az, hogy úgy jutott oda, ahol van, hogy sokat dolgozott. Meg hogy a munkakedv hajtja előre. Meg hogy milyen jó barátságban van az ő családja a miniszterelnök családjával. Meg hogy Felcsút többet fejlődött most, mint 100 év alatt – na ebben speciel pont igaza van, csak ugye ez meg kit érdekel, miközben tönkretették az országot.
De az interjú fénypontja egyértelműen a következő gondolat:
„Mivel vidéki polgármesterként nekem a nagypolitikába nincs beleszólásom, így elsősorban Felcsúton tudom őt segíteni.”
Mármint Orbán Viktort. De ez a mondat egy kis pontosításra szorul. Tudniillik Mészáros Lőrinc igen sok helyen tudja még Orbánt segíteni. Például Felsődobszán. Vagy Szekszárdon. Meg a Sárvíz és a Séd mentén, a Borsodi Mezőségben, a Közép-Duna vidékén, vagy a Hernád folyó partján. Továbbá a Duna és a Vértes környékén, Alcsúton, Budapest több kerületében és a Tápió-mentén. Emellett Székesfehérváron, Kapuváron, Mosonszolnokon, Bicskén, Gönyűn és Szombathelyen. Vagy például Zalaszentivánon, Szilvásváradon és a Balaton déli partján is.
Tehát minden olyan régióban, folyóparton és településen, ahol sorra nyeri el a közpénz-százmilliárdokat, hogy abból saját, mesés vagyonát növelje tovább. És hát ki merné feltételezni, hogy egy ilyen tisztességes, munkaszerető jóember ne segítene a barátain abból a sok-sok pénzből, ha úgy adódik. Például Orbán Viktoron. Na, ugye!
Bár mást ígértem, a végére mégis kicsúszott egy lista, és párszáz milliárd. De sebaj. Nem szabad ugyanis elfelejteni, hogy amikor Mészáros Lőrincről beszélünk, akkor mégsem egy mosolygós bácsiról van szó, hanem Magyarország egyik legnagyobb gazemberéről.
Nem is fogjuk elfelejteni.”