Azonnali segítséget követel a nyugdíjasoknak a DK – a legszegényebbeket is érintő javaslattal álltak elő

Korábban az Ellenszél is beszámolt róla, hogy a Fidesz rossz hírt közölt a nyugdíjasokkal, ugyanis továbbra sem emeli a nyugdíjminimum összegét. Az emelés elmaradása több szociális ellátást is befolyásolhat, ugyanis ezek megállapítása során is alapként szolgál a mindenkori nyugdíjminimum.

Gréczy Zsolt a DK országgyűlési képviselője és frakciószóvivője közleményt adott ki, amelyben azonnali segítséget követel.

“Jöhet béremelkedés, infláció vagy tartós élelmiszer-drágulás, a nyugdíjminimum – akár csak a családi pótlék – továbbra is a Gyurcsány-kormány alatt emelkedett utoljára. Így néz ki, ha egy kormány magára hagyja a saját polgárait, azokat az európai magyarokat, akik láthatóan már csak Európától remélhetnek tisztességes béreket és nyugdíjakat.

A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a kormány azonnal emelje meg az öregségi nyugdíjminimumot! Erre tűzoltásként van szükség addig, amíg a magyaroknak is járni fog az európai minimálnyugdíj. Az a történelmi célkitűzésünk, hogy végre mi, magyarok is teljes jogú európaiak legyünk és mi is európai időskort élhessünk egy végigdolgozott élet után.

Ezért képviseljük az Európai Egyesült Államok eszméjét, ezért nevezzük magunkat a legeurópaibb pártnak, és ezért tekintünk a magyar polgárokra magyar és egyben európai polgárként” – indokolta az intézkedési javaslatot Gréczy Zsolt.

loading...