“A haza egy nettó őrült markába került” – így még sosem olvastak be Orbánnak

Kép forrása: Koszticsák Szilárd - MTI

Az Európa Blokk oldalon találtuk az alábbi írást, amit most változtatás nélkül közlünk:


„Bolond lyukból bolond szél fúj” mondja ezt március 15-én az ő nemzetének nagyszínpadjáról, a körülötte elolvadó imádói előtt az ellene tüntető civilekről az a G.beteg, aki a saját grazi szakorvosa által kiállított leletei, és eddigi tettei alapján nem más, mint éppen saját maga. Önkritika hiányában erre csakis az lehet a tiltakozók válasza – ha már ennél az ovis módszernél maradunk -, hogy „Aki mondja másra, az mondja magára!…

Ezért aztán, ha az őt körülnyaló csicskái nem is, de a többség, az ország népe, mi mindannyian talán mégis elgondolkozhatnánk azon, hogy vajon nekünk mi a jó abban, hogy ez a haza egy nettó őrült markába került? Mert akinek sosincs más mondanivalója, mint hogy éppen ki vagy mi árt neki, ill. akinek a politikája mindig valamilyen ellenségképre épül, az már csak az idült fóbiája okán is, miképpen lehet Európában egy állítólag demokratikus országnak az első számú vezetője?…

Egy másik közmondásunk alapján, mely szerint: ahogy madarat tolláról, úgy az embert barátjáról lehet megismerni, szintén nagyon rémisztő képet kapunk a minielnökről. Hiszen Erdogan török diktátorral barátkozni (aki tavaly egy általa megrendezett önpuccs leverése ürügyén az újságírók ezreit csukatta börtönbe és kínoztatta meg, továbbá éppen a napokban, az Európai Unió talán legbefolyásosabb államának vezetőjét, Angela Merkel német kancellárt egy nagy tömeggyűlésen nemes egyszerűséggel nácinak nevezte) egyáltalán nem megnyugtató Magyarország számára. Ott már tényleg csak az a kérdés merülhet fel bennünk: vajon helyes-e, hogy az országunk vezetője önhatalmúlag kifosszon, cselédsorba lökjön és átsodorjon minket a saját, elmebeteg diktatúrájába?…

Persze – Erdogan és Putyin barátsága mellett – számba vehetjük a belhoni haverokat is. Elég az USA-ból kitiltottakra (Vida, Lázár, Habony, Girószász, Heim?), vagy az Interpol által körözött Hernádira gondolnunk. Elég – akár a forgalomból már kivont – Rogántóni, Farkasflóri, vagy épp Simicska ártatlan orcáját felidéznünk… Aztán ne feledkezzünk meg a mai felmosórongyokról sem: mint pl. a Bayer-Lovagkeresztes-Bunkó, meg Semjén-Madárölő Zsótikákról, illetve a Kósa-Kupak-Hutu-Tuszi Lajosról vagy a Németh-Rosszarcú-Erzsi Szilárdról sem. De – a minielnök családját most nem említve – az ugyan kormányzati munkaviszonnyal nem rendelkező, mégis nácipropaganda-ügyi biztos Habony-Koronaőr-Louis-Vuitton-Ibiza Árpádot, vagy az ország teljes vagyonkészletét magáénak gondoló Gázos-Hentes-Mészáros Lőrincbarátot, de a Palácsik-Vajna Timi Nagypapáját se felejtsük ki a sorból…

Mindenki ismeri a mondást: „Aki szelet vet, vihart arat.”, vagy „Aki kardot ránt, kard által vész el.”… Ez a sors vár G.orbánra is, amiért a magyar nép demokráciáját maga alá gyűrte, és helyette törvénytelenül egy önkényuralmi rendszert vezetett be! Bármekkora is az őt körülvevő sleppje, bármilyen jól képzettek is az őrzői, mégsem lehet soha nyugta: a páncélzubbonyában örökké csak azon retteg, hogy ki és mikor támad rá, mikor buktatja meg…

Vegyük észre azt az örvényt, amely – bármily ügyesen is keveri a politika kártyalapjait – magába szippantja. Egyre mélyebbre és mélyebbre süllyedve saját ingoványába, helyzete egyre nehezebbé és tarthatatlanabbá válik majd. Immár Európa is azt mondja, meg kell védeni a demokráciát és jogállamiságot, ehhez pedig a tagállamoknak közösen kell fellépni Magyarország G.vezetőjével szemben. Nem segít már a hazug propaganda sem, mivel egyre többen ébrednek fel és veszik észre, hogy mekkora blöff már ez az egész.

A G.orbán nevű kedves vezetőre is jól illik a következő népi bölcsesség: „A hazug embert hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát.” Ez a Úton- és Sámlinálló Szotyiköpködő Beteg, aki örökké a zsebeiben keresi az aprót (vagy mit?…), a folyamatos hazudozással és gátlástalan lopásaival, már jó ideje lebukott, de még nem megbukott! Ennek elérése a cél!

Ezt az országot – amelyet a külföldi szakemberek egyszerűen csak kleptokráciának, a belföldi hozzáértők pedig maffiaállamnak neveznek -, az elmúlt 7 évben hatalmon lévők nemcsak hogy kirabolták, hanem egyúttal létrehoztak egy olyan újfeudális hűbéruralmi- és egy olyan megbonthatatlannak szánt maffiahálózati rendszert is, amivel a hatalmukat örökre bebetonoznák. Ennek a rendszernek a csúcsán áll a Mimagyarok-Koronátváró-Szégyene… alatta – most még többnyire boldogan – néhány ezernyi Talpnyalója sütkérezik ura fényében, az árokban pedig a kormányzati propagandával a fullra elhülyített és teljesen megtévesztett magyar társadalom vergődik…

Egy országban, annak társadalmában az ennyire abnormális állapotokat túl sokáig fenntartani nem lehet. Nem lesz ez a társadalmi forma Magyarországon sem életképes.

Az azonban eléggé meglepő, hogy mennyire béketűrő ez a nép… de a nagy béketűrésünkkel meddig vágjuk még magunk alatt a fát???

Talán már nincs mesze az idő, amikor mindenki felismeri ennek a helyzetnek az abszurditását, és kilép az utcára, és felemeli hangját, hogy ezt a teljes diktatúrát végre maga az ördög vigye el!


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Margit Várnai

    Hú-ha!

  • Károly Mészáros

    Szerintem a cikk írója “nettó őrült “

    • Por Öcsi

      NINCS IGAZA ???!! az OR-BŰN maffiavirus halálos !!!

    • Máté Pungor

      Aha! Mert te egyszerűen ezt állítod, mindenféle tény állítás nélkül, magyar módra!!! A cikk tényeket közöl a mondandóját igazolva. Te ezt már hanyagolod!!! Cáfolat??? Csak egy jó dolgot mondj!!! A Mellárral most készült egy riport, keress rá az interneten, érdemes!!! Tudod, az az pasi, akit az istened istenített, majd mikor olyat mondott, mit istened nem akart hallani, kirúgta!!! A Simót is simán kirúgta, majd még jól bele is rúgott, csak azért, mert ellent mondott. Persze abban igazad lehet, hogy ki az örült. Mert ki hol áll, az onnan mást lát. csak az nem biztos, hogy onnan jól, s jót látsz.

    • Szabó Vera

      Mészáros? ….így érthető! Orbis strómanjának a pereputtya is kitömve közpénzből ! ……..Lölö rokon seggét nyaljátok, akkor nem jársz rosszul !

  • Szabó Vera

    Jó lenne már, ha ezt a buggyantagyú csúti sz@rt segítenének eltakarítani !

  • Péter A Szilasi

    Nem kell ehhez grazi szakorvos látlelete.Abból,ahogy viselkedik,meg AMIKET A FELESÉGE MONDOTT RÓLA,az egyes interjúkban,amikor orbánról kérdezték,az mindent elmond.