Előkerült egy elfeledett felszólalás valakitől, ami kétségbe vonhatja Orbán Viktor kormányzását

Forrás: M. Schmidt János / Népszabadság (nol.hu)

Nem mindennapi felszólalást ástak elő Orbán archívumából. Nem csoda, hogy rohamosan el is kezdett terjedni a neten, hiszen a tartalma megkérdőjelezi a miniszterelnök jelenlegi munkásságának hitelességét. Változtatás nélkül közöljük.

“Tisztelt hölgyeim és uraim. Ennek a politikai taktikának a lényege abban áll, hogy a kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon. Nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó döntéseket hozzon, majd próbálja megvédeni érvekkel azokat a változásokat amelyek megtestesülnek a döntésekben, hanem, hogy a  közelmúltban közzétett iratokból is idézhessek, az a dolga, hogy az ellenzéket folyamatosan támadni kell. Ellenségképet kell fölépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, patás ördögöt kell a horizontra rajzolni, és utána ezt az ellenséget,ezt az ellenségképet meg kell vádolni a legképtelenebb vádakkal”

Gondolhatnánk azt is, hogy ezt egy ma ellenzékben lévő politikus mondta a Fideszre, de nem így történt. Bár tény, hogy ellenzéki mondta, csak kicsit korábban, egészen pontosan 2006-ban mondta Orbán Viktor az akkor hatalmon lévő szocialista kormányra. És láss csodát, ezt azóta Orbán és csapata fejlesztette tökélyre.

Teljesen elképesztő, hogy olyasmivel támadja a Gyurcsány-kormányt, amit ő maga 2010 óta végez rendületlenül:

Mondja ezt Orbán Viktor, holott az ellenségkép szó szinte csak miatta létezik a köztudatban…


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • istvanka

    Madarat tolláról fideSSest orbán szaráról ismerni fel!

  • szultankam

    Ezt csinálják amikor ők vannak hatalmon, most legalább nem hazudott.

    • Gulyás László

      Ezt el lehet nézni? Gyurcsánynak meg egy szavába is belekötnek.

  • Mos Villa

    Mindegyik ezt csinalja ,ok is, nem veletlenul volt ez a felszolalas sem.
    Raadasul amilyen most az ellenzek,annak ellenere,hogy nem csipem a fideszt,sohasem szeretnek kozuluk egyet sem felelos beosztasban latni!!!

  • Bálint László Hatfaludy

    Nem mondott ebben jó Viktorunk semmi újat! Igaz, akkor ellenzékben volt, de hát a kormány azt sulykolja, hogy Ő van az ORSZÁGÉRT A NÉPÉRT ÉS AZ ELLENZÉK A KÜLSŐ ELLENSÉG SZÖVETSÉGESE( ÖTÖDIK HADOSZLOP, GYURIBÁ- bérenc stb.) ergo összezárni, harcolni és védeni a zászlót, különben bukás és vége a világnak.Mióta világ a világ így mennek a dolgok(hol a barbárok a limeseken, hol Karthágót el kell pusztítani, hogy tömegpusztító fegyverei vannak Irak diktátorának stb. stb.). Mert valójában az ország elműködik, jól, rosszul, de a kormánykeréknél maradás a lényeg, annál csak egy van fontosabb, hozzáférni a kormánykerékhez, ha az nem a mi kezünkben van..

  • Judit Dömötörné

    Sajnos soha senki nem figyelt oda eléggé, nem értelmezték a sokszor szép szavakba csomagolt mondanivalót, amiben megjelentek az alantas gondolatok. Most pedig már késő…. A nép elszegényedve, az ország feudalista urak kezében, az európai kapcsolatok romokban, mi jön még?

    • Mária néni

      Brühühü

      • Rozália Percz

        Kedves Mária néni! Ha tényleg becsületben megőszült nénike vagy, elnézve a fotódat, éltél te már Horthy-korszakban, II. világháborúban, megélted 56-ot, a szocializmust, a rendszerváltást…
        És ennyi tapasztalattal hogy a büdös fenébe állhatsz ki orbánék mellett? Hogy a fenébe van az, hogy szerinted az a jó, amit csinálnak. Vagy esetleg te is egy nagybirtokon nőttél fel és arra vágysz vissza? Vagy netán már vissza is kaptad a régi birtokokat?
        Nem értelek.
        És nem csak téged.
        A mai fiatalkokat még meg lehet vezetni, illetve írott anyagból tudnak választani. De aki ennyi mindent megélt, saját bőrén megtapasztalt, hogyan érezheti azt jónak, tökéletesnek, elfogadhatónak, tanítanivalónak, amiben manapság élünk?
        Szerinted Mária néni normális dolog, hogy 500e ember él/dolgozik külföldön? Hogy aki itthon maradt és próbál megélni 100-150e Ft-ból szépen lassan jobbágy-sorba került? Hogy aki egyszer elesett soha többet nem tud talpra állni?
        Te jó ég, nem értem én ezeket az idős embereket 🙁

        • Mária néni

          Tessék szorgalmasan dolgozni, ne csak a potyát lesni.

          • Rozália Percz

            nem értem, mire is céloztál Mária néni, de valóban nem teszel mást, mint a fideszesek: mindent úgy értelmezni, ahogy ők akarják, teljesen másra válaszolni, mint amit kérdeztek tőlük. Ennek a tanításnak tökéletes bizonyítékát adtad most kedves Mária néni.

          • fiktív

            ez egy faszarc vénasszony álarca mögé bújva..

          • Biri Istvánné

            Hülye vén picsa! Mennyit kapsz seggnyalásért! Gondolom jó sokat!

          • Mária néni

            Tetszett volna tisztességesen dolgozni, most lenne elég farhát.

          • Mária néni

            Ha dolgozol, lesz farhát

          • János Virág

            Anyádnak meg kakastöke pörkölt!

        • Balogh László Péter

          Mária “néni” portréja egy lopott fotó, rá kell keresni a neten. Hamis identitás, kamu profil alatt írogat. Ez a senkiházi egy FideSS troll, bérkommentelő sz@r. Minden ellenzéki oldalon ömleszti a szellemi fekáliáját a józanul gondolkodó emberek közé.

          • Rozália Percz

            meglátásom szerint egy középkorú férfi van a kamu profil mögött.

          • Tóthné Ágota

            Nem értem miért nem zárják ki az adminok?????

        • Angyalka

          Kamu fotó, kamu mama, csak egy ócska troll.

        • Tamas

          Kik is adták el az országot kilóra, kik “privatizáltak” ennyire “szakértően”? /szemben a lengyelekkel, csehekkel/? Ki is mondá anno: el lehet innen menni …tessék csak elmenni…! Aki teheti az el is ment/fog menni!!! Miért is “bővítették” az EU-t? Folytathatnám még napestig, de ez az egy nyakba rakás… ez elvakultság, árokásás és maga a vakság!!!

          • János Virág

            Te hülye! Tudod kiknek mondták hogy el lehet menni? Vagy csak fújod orbánod hülyeségét?

          • Tamas

            Anyucikádat hülyézd le TEE mélymagyar-pofátlan képű- sötétben megbúvó szarházi líbsis un. “””baloldali””” …
            Ilyenek vagytok majdnem mindannyian! Kocsmai vitakultúrád egyenlő az agy mosott, gondolat nélküli, a pocsolyában tudattalanul hempergő kábulttal, aki már soha sem józanodik ki!!! Őszinte részvétem…

          • budai

            Márpedig az a hülye, aki nem tudja, hogy a privatizáció jelentős részét az MDF kormány csinálta, és hogy 2010 óta többen hagyták el az országot, mint előtte. Továbbá az, aki beszopja Orbánék ferdítését és elfelejti (vagy fel sem fogja), hogy az “el lehet innen menni” azoknak a vállalkozóknak szólt, akik az alacsony szlovákiai osztalékadó után sírtak. Mára ott tartunk, hogy nem a vállalkozók, hanem a munkavállalók panaszkodnak, hogy mennyivel jobb a helyzet Szlovákiában!
            Az árokásás a Fidesz műfaja, Orbán osztotta meg végletesen az ország lakosságát (esetenként családokat, rokoni kapcsolatokat is tönkretéve), elvakult pedig az (a fideszes), aki kritika nélkül nyeli a hazugságokat és még vissza is büfögi őket.

          • Tamas

            Igazad van!!! Az a hülye, aki ilyen pofátlan, sötétben bujkáló, iskolákat mindig elkerülő, műveletlen, tájékozatlan, vad barmokkal szóba áll…

          • Rozália Percz

            Kedves Tamas! Ha a vitakultúrát vitatjuk, abszolút vesztésre állsz! Olvasva feljebb a hozzászólásodat, csöpög belőle – nem kicsit – az undor, utálat, csakis gusztustalan jelzőkkel illeted a vitapartneredet. Pontosan ez az egyik legfőbb tulajdonsága az orbán-hívőknek! Nyílt vitába nem szálltok, mert úgyis veszítetek. Képtelenek vagytok normális hangnemben, kulturáltan vitatkozni, érvelni. Csak vagdalkodtok, ocsmánykodtok, obszcén szavakat használtok. Pedig kíváncsiak lennénk a gondolataitokra, már ha lenne, mert az építő vita előre visz.
            Na, akkor térjünk rá konkrétan a hozzám – szólásodra.
            Szerinted ki volt a rendszerváltás utáni első miniszterelnök? Melyik párt került hatalomra? Igen, Antall József és az MDF. Bizony, bizony ők kezdték el a kemény privatizálást, ez a kormányzat volt, ami 10.000 Ft-ot fizetett mindent leölt szarvasmarha után 🙁 Azt hittem elhallottam valamit, amikor először beszéltek róla a rádióban. Ez az ország elég régóta elsősorban a mezőgazdaságából élt. A fél világnak exportáltunk élelmiszert. Mi a jó büdös francért kellett leépíteni a mezőgazdaságot? Hogy van az, hogy a híres szabolcsi alma ránk rohad????? Nem részletezem tovább, ez is elég fájdalomnak.
            Végül beszéljünk az “el lehet innen menni” idézetedről. Ezt is ugyanúgy, mint az őszödi beszédet, szándékosan félreértelmezitek, ti, fideszesek. Persze ennyi idő távlatából egyre többet merik kijelenteni, hogy a teljes beszédet meghallgatva, megértve egészen mást jelentenek azok a mondatok, amiket kiragadtatok és éjjel-nappal bömböltétek a nép fülébe. Ez az idézett mondat sem úgy hangzott el, ahogy te most értelmezed, vedd magadnak a fáradtságot, hallgasd végig azt a beszédet, rájössz, hogy mit is értett akkor a miniszterelnök.
            Tudod, én meg vagyok róla győződve, hogy talán soha az ország történetében nem okozott ekkora kárt még senki, mint orbán viktor. Hatalmas az anyagi kár is (kedves barátainak forintbeomlást okozó – következmények nélküli – nyilatkozatai, az MNB garázdálkodása, bizonyos vezetők hihetetlen nagyságú fizetése, stb. stb… . De a legnagyobb kár a lelkek zsurmolása. Az ország kettészakítása, a gyűlölködés, az arrogancia, a balkáni stílusú parlament, a nők lenézése, az erőszak elfogadása, sajnos ezt aztán tényleg nagyon sokáig sorolhatnám. Ez az igazi baj. Ez katasztrófa. Nem vagyok vallásos, de ha mégis van mennyország, nagyon szeretnék 100 év múlva lenézni, bízva abban, hogy az újabb nyugodtabb, higgadtabb, bölcsebb, kulturáltabb vezetők képesek voltak valódi egységgé kovácsolni ezt a szerencsétlen népet, és az EU igazi, értékes, megbecsült tagjává tenni. És szeretném a tanulmányokban elolvasni, hogy 100 év távlatából a történészek, szakemberek – főleg külföldről, mert őket aztán nem lehet elfogultsággal vádolni – hogy ítélik meg orbán viktor személyét, politikáját, zsarnokságát, elmeállapotát.
            És szeretném, ha higgadtan, nyugodtan tudnánk egymás elé állni, egymás szemébe nézni,nem felheccelni a bőven nyugdíjaskorú bácsikat és néniket, hogy sósavat kínáljanak az egyetemen tiltakozók arcába, stb.

          • Tamas

            Tisztelt Hölgyem!
            Előre bocsátom, hogy nem vagyok/voltam semmilyen párt tagja. Csupán próbálok ismereteim szerint reális maradni.
            Reméljük együtt, hogy a világ mindenkori miniszter elnökeinek az elme állapota rendben “üzemel”!!! A biztosítékok gyakori cseréje csak-csak feltűnik a környezetnek…
            Persze, hogy én is EU párti vagyok, de azt senki sem mondja meg, hogy kit kell elfogadnom kötelezően…Amikor egy megszokott, működő szomszédság helyébe egy teljességgel más kultúra lép…
            Mert számomra a nyugalom és a kiszámíthatóság az értékrendem része!
            Az EU a magyarság részére nagyon egyoldalú. Létrehoz egy kötelezően előírt problémát, ahol csakis nála megvásárolható a megoldás…Ami persze egy keleti tőkehiányos gazdaságnak szinte elérhetetlen…Persze ezután ajánl hitelt…Annak végkimenetele/eredménye közismert az általában kínált feltételekkel…
            Annyira álságos /nem tudom hová tenni/ az EU orosz politikáját sem! Sorra látogatják Putyint az EU-s vezetők. A Mercedes mostanság autógyárat épít Moszkva mellett…Mindenki /embargó?/ kereskedik velük, mi pedig miért kell, hogy ebből is kimaradjunk? Az orosz kártya előhúzása mindig eladható a köznépek piacain. Politika…

            Amikor elolvasta válaszom a /talán hál Isten…/ arctalan un. “Virág elvtársnak”, olvashatta Őkegyelmessége arroganciáját! /részemről csupán viszont válasz reakció volt/. Volt kitől tanulnia, hiszen az ebben is példát mutató Vezérét ebben a gyalázat áradatban is görnyedt alázattal követi! Sajnos nem kellene ilyen agygörcsös állapotú, stílustalan és elvakult hívőknek /legyen bármilyen pártállású/ egyáltalán válaszolni. Mert aki csak egy oldalról képes látni…az mind ilyen “demokrata”, akiknél még a halványító zeller is korrektebb. Én minden rosszban próbálom a jót megtalálni. Ahogyan kurvák mindig voltak úgy mindig is lesznek. Korrupció is mindig /nem a Simicska találta ki/ volt és -bátran mondom- mindig is lesz! Hofi után szabadon: “csak az a baj, hogy engem kihagynak belőle”…Na ez a mindenkori ellenzéknek a legfájóbb pontja!
            Szerintem -ha választhatna- akkor bizonyára Ön is ott dolgozna szívesen, ahol vastagabb a boríték. Régen is aki tehette, az a jobb életminőség reményében disszidált, vállalta a vagyonelkobzást, meg az öt év elévülést, meg még az itthon maradt családtagok vegzálását. A megváltó nyugat pedig örömmel fogadta az un. politikai menekülteket, akiket a szocialista állam kitaníttatott, ők pedig ragyogó fizetséggel élhették dolgos napjaikat a napsütötte Nyugaton…
            Ma /IS/ a tőke olcsó munkaerőt keres! Kérdésem: itt lenne-e egy nyugati gyár is, ha annyit kellene fizetniük, mint pl. Stuttgartban?
            Ma -bármelyik pártocska kerülne is hatalomra- ki meri FELELŐSSÉGGEL ///SZÁMON KÉRHETŐEN azt megígérni, hogy a bér színvonalat az ötszörösére, de legalább min. a kétszeresére fogja emelni? Tud, ismer-e ilyen pártot, aki nem csak sivalkodik, Orbánozik reggel-délben-este, hanem meg is fogja valósítani polgártársaink jogosnak tűnő kívánságait? Ahogy tud kérem, hogy ossza meg velem!!! Medgyesi “csak” ötven százalékot emelt egy szűk körnek, meg is buktatták az elvtársai. Mert nem bírta ki a büdzsé.
            Kiegészíteném Gyurcsány úrnak anno mondását, már mint az elkúrtakat. Mert nem csak Ők, hanem az egész politikai bagázs, akiknek -hitvallásunk szerint- elhittük a beígérteket, melyeket csak elenyészően vagy soha nem tartottak be… /pl. “harmadszor mondom: nem lesz gáz ár emelés”/ Tud-e Ön pl. a patika privatizáció, majd utána a patika liberalizáció körül történtekről, vagy pl. a Kóka által levezényelt 60%-os un. sulinet programról? Mind-mind az 5%-os SZDSZ-es korrupciós kavarás volt, melyet szemérmesen hagyott a társ MSZP.
            Válaszom még az MDF aztán az MSZP privatizációra:
            kiknek a kezébe kerültek is pl. Magyar Villamos Művek, a Hotelek /pl. Hotel Ifjúság/, a TSZ-ek gépparkjai, a Közművek/ Húúú, de hosszú is lenne a sor…Segítek: majd mind a volt és még akkor regnáló funkcionáriusok “vették” meg 1 v.99 Ft-ért, oszt adták tovább már piaci áron. Hol is volt benne akkor a FIDESZ? Vagy tán fátylat reá???
            Elfogyott a tintám…Javaslom, hogy maradjunk mindig a realitások talaján. Bízzunk abban, hogy lesz még szőlő és lágy kenyér…!

      • Nádas Sándor

        ” Mária néni ” Te egy ostoba,kamú profílos sz@rjankó.Még mindig e-mail-ben kapjátok az egyen szővegű troll mankókat a fityesztől ?

    • Róbert Slajchó
    • Vajda Ervin

      igaz! de sosincs késő semmire! minden megváltoztatható!csak akarni,tenni kell.ráeszmélni az évtizedes “oszd meg és uralkodj!” tézis megvalósított politikai játszmájára,és elfeledve a félelmet!,összefogni.csak ez az egy kiút van a közelgő nemzethalál bekövetkezése elkerüléséhez!tavasszal nem szabad elmenni szavazni!!mert az le(nne)sz a kegyelemdöfés az már kivéreztetett nemzet számára!gondolkodni,összefogni,tenni kell!

      • Biri Istvánné

        Éppen, hogy elkell menni szavazni és tenni róla, hogy soha többet ne kerüljenek kormány közelbe! Aki NEM MEGY EL szavazni az a jelenlegi Kormányra szavaz! Fel kellene már fogni ésszel, hogy mit és hogyan kell tenni, hogy ez ne ismétlődhessen meg! Ja, hogy ehhez ész is kellene? Meg felemelni mindenkinek a seggét és tenni is valamit, ne csak a fotelból forradalmárkodjon, legyen okos!

        • Vajda Ervin

          …igen,gondolkodni kellene! nem a hazaáruló pártok,a a világuralomra törő bankokat irányító háttérhatalom által kilóra megvett megélhetési politikusok kezébe kell hagyni a nemzet kizsákmányolását folytató diktatórikus hatalmat! ’90 óta a mindenkori regnáló,ill.”ellenzékben” lévő pártok,politikusok mind egy alomból valók! kivétel nélkül! ki kell venni végre a fejeket a homokból!! kedves pénzügyi tanácsadó!(ez a “szakma” is minősít …..)

          • Mari Komócsinné

            Ez igazi fideszes szöveg.

          • Vajda Ervin

            ….arc az nincs,csak óriási pofa!de meghagyom hitében……

        • Heindl Péter

          2011-től olyan választási törvény alapján kell szavazni, amellyel nem lehet leváltani a kormányt akkor sem, ha a szavazók többsége úgy akarja. 2014-ben a szavazók abszolút többsége, több mint 55 %-a ellenzéki pártra szavazott, és csak 43 % a kormány további maradására. Mégis maradt a kormány. Jelenleg azok a pártok ülnek az ellenzék padsoraiban, amelyek a összességében a választók jóval több, mint a felének szavazatát kapták abból a célból, hogy hajtsák el Orbánt. Azaz a jelenlegi törvény alapján akármelyik “gombot nyomjuk”, a “gép” a végén mégis Orbán Viktort hozza ki győztesnek. Szabad-e így elmenni szavazni? Cselekednünk biztos, hogy kell, de tényleg egy csalárd rendszerű választáson való részvétel az egyetlen dolog, amit tehetünk?

      • Marika Rozsakertine

        De a mai valasztasi torvenynel csak akkor lenne hatasos, ha senki nem menne el! De a fidesz szimpatizansok elmennek38-42 szalekos reszvetelnel is hirdetet a fidesz gyozelmet!Emlekezzunk!

        • Judit Wittmann

          Ne hivatkozzon már bármilyen törvényre!! Menjen el mindenki. Főleg azok, akik eddig nem mentek, cserében igen nagy szájjal ordítják világgá a csalást. Nincs vita, menjen szavazni mindenki. Mi a probléma?

          • Marika Rozsakertine

            En mindig elmentem es el is megyek,sot minden szavazaskora bizotsagban mint szamlalo ,a fuggetlenek delegaljakent!

          • Heindl Péter

            A probléma az, hogy a 2014-es választáson a nagy többség kormányváltásra szavazott, és mégis Orbán Viktor uralkodik fölöttünk, a 2011-ben általa hozott választási törvénynek “köszönhetően”.

      • Judit Wittmann

        Mint szabadakaratú, magyar állampolgár, szavazás nélkül hogyan gondolja a gondolkodva összefogást? Úgy, mint eddig? Nem elmenni, cserében később ordítani nem megfelelő arányú győzelemről és csalásról, ahogy eddig tették? Menjen el mindenki. Az is, aki eddig a foteljából volt okos és vádaskodó.

      • Csilla Trombitás- Gartai

        Éppen hogy el kell menni szavazni! Ha nem megy el az ember, akkor a törpediktátor marad, mert a rá szavazók tuti hogy elmennek! Így csak akkor lesz változás, ha elmennek a választók és oda teszik azt a jelet ahová kell! De akik nem tudnak gondolkozni, csak addig hogy nem mennek el a választásra, azok hatalmon tartják ezt a nyomorultat! Ezen kell elgondolkozni!

        • Heindl Péter

          2011-től olyan választási törvény alapján kell szavazni, amellyel nem lehet leváltani a kormányt akkor sem, ha a szavazók többsége úgy akarja. 2014-ben a szavazók abszolút többsége, több mint 55 %-a ellenzéki pártra szavazott, és csak 43 % a kormány további maradására. Mégis maradt a kormány. Jelenleg azok a pártok ülnek az ellenzék padsoraiban, amelyek a összességében a választók jóval több, mint a felének szavazatát kapták abból a célból, hogy hajtsák el Orbánt. Azaz a jelenlegi törvény alapján akármelyik “gombot nyomjuk”, a “gép” a végén mégis Orbán Viktort hozza ki győztesnek. Szabad-e így elmenni szavazni? Cselekednünk biztos, hogy kell, de tényleg egy csalárd rendszerű választáson való részvétel az egyetlen dolog, amit tehetünk?

    • Marika Rozsakertine

      Ne aggodjunk,meg tudjak fokozzni,ahogy kozelednek a valasztasok ugy vadulnak!

    • Kari Miga

      feudalista urak ezek? ezek söpredék bűnözők !!!!!!!

  • Mária néni

    Sivalkodjatok!

    • -‘iv’

      Mami, megnyugodhat, önnek már ez sem menne,..!

      • Mária néni

        Maga meg szedje a prosztata gyógyszereit, mert megint a cipőjébe vizel, Hugyos Jancsi

        • Molnar Peter

          Nem a cipőjébe, hanem legfeljebb a cípőjére, de inkább a szádba! Büdös banya!

          • Mária néni

            Összekeversz anyáddal, aki aberráltakat elégített ki a kiságyad mellett 😃😃😃

          • Veronika Wágner

            Nem szégyenli magát….vén asszony létére ilyen nyilatkozatokat tenni:?? Látszik, hogy Fideszes!! Undorító öreglány !!

          • Mária néni

            Ugass az elvársadnak, molnár Péternek! Vagy bekadt a libsi kettős mérce?
            Jobb ha befogod a pofád, vén komcsi.

          • Tóthné Ágota

            Ez egy féri

        • Orbán Károly

          SZERETED A PISI SZEXET TUDOD MIKOR AZ OCSMÁNY SZÁDBA VIZELNEK.

          • Mária néni

            Összekeversz anyáddal, akit esténként láttál munka közben 😀😀😀😀

        • Eva Szucs

          Ez a” Maria neni” nem hiszem, hogy neni!!!!

          • Mária néni

            Használj ékezeteket, lusta disznó!

          • Mária néni

            Használjon ékezetet, lusta nyanya!

        • Rozália Percz

          Gratulálok. A vona kb. erről beszélt 🙁

          • Mária néni

            Maga náci?

          • Rozália Percz

            már sajnálom, h beszálltam ebbe a beszélgetésbe, bár túlzás beszélgetésnek nevezni a “néni” által ide böffent szavakat, amiknek semmi köze sincs az előző hozzászóláshoz.
            a stílusról meg …. ennyi elég is 🙁

          • Mária néni

            Akkor kussol!

          • Biri Istvánné

            Ő az a nyugdíjas akinek moslék folyik a szájából! Stimmel Vona Úr! 😀

          • Mária néni

            Zárevicz?

    • @oskodó

      Mari néni!! Orbán ingyen temetést ígért 2010.-ben!! Úgy látom, neked “DÍSZ TEMETÉST” ígért, esetleg balzsamozást???

      • Mária néni

        Anyádat mennyiért temetted el? Vagy azt hazudtad, hogy hazaviszed 300 forintos műanyag urnában és közben beszórtad egy kukába?

      • Horváth Péter És Neje

        Kedves Tagtársak! Nyugodtan hagyjátok abba. Ez egy fideszes provokátor nő vagy pasi. Ha nem adtok neki “végszó”; nem tud mihez hozzászólni! Egyébként sincs nagy “szókincse” csak annyi, amit mond nekije a fidesz…:-D Ildikó

        • Mária néni

          Milyen tagsághoz tetszik szólni, mama? Már vége a kommunizmusnak. Kómában volt eddig? Már nincs MSZMP, hehyette MSZP van. Már nincs Kádár, helyette Botka van.

          • János Virág

            És egy Hitler tanonc orbán is van!

        • Tóthné Ágota

          Ez egy közönséges,ordenáré,férfi. Undormány!!!!

  • Nedudgi

    Már 2010 előtt is ezt csinálta.

  • Hedvig Petofalvi

    2006- ban felmondta a leckét, már akkor is tudta, mi a teendő -csak akkor ezt még vádként adta elő – hatalmat kapva már alkalmazza is e módszert. Nem tud kétféle képen gondolkodni, erre a srófra jár az agya, tehát így cselekszik. Ki mint él, úgy ítél, már megint beigazolódott.!

    • Rozália Percz

      én borzasztóan szeretném 50-100 év múlva a történészek által leírva látni, hogy 2006-ban igenis a fidesznek volt érdeke kirobbantani és táplálni azt a terrorhullámot, csak nem jött be nekik a számítás, mert Gyurcsányék okosan kivárták a végét és nem lépték meg azt, amire számítottak, így nem lett polgárháború. Teljesen biztos, hogy arra utaztak, ugyanis ezeknek se vér, se rabság, semmi nem számít, csakis a mindent nekünk, minden a miénk-hatalom!

      • Mária néni

        Aki szerint Gyurcsány Fegyenc okos, az maga is idióta.

        • Horváth Péter És Neje

          te meg egy tetű vagy !!! miért nem írod ide a valós nevedet?! nem mered?!?! így mindenki még jobban gyűlöli az öregeket ha mária-nénizel ezzel is bizonyítod, hogy hova tartozol te névtelen, gerinctelen idióta !!! 🙁 Ildikó ÉN LEÍROM A NEVEM MINDIG de nem is vagyok fizetett fidesz-bérenc !!!

        • János Virág

          Nálad toronymagasan okosabb!

  • Molnar Peter

    Ekkor már a dög flinkenstein okosította nácigecit!

    • Mária néni

      Gyűlölködj!

  • Takács Gábor

    Egy agyilag hiányos nimand még mindig hogyan lehet nagyvezir.Külföldön sokkal kisebb dolgokba buktak be és tüntek el nagyobb emberek az országuk éléröl mint ez a kis vasutas!

    • Heindl Péter

      Hogy lehet ma is nagyvezír? 2014-ben a szavazók több, mint fele arra voksolt, hogy többé nem kell ilyen vezír. Csakhogy a 2011-ben megbütykölt választási rendszer alapján mégis kétharmaddal alakíthatott újra kormányt. Fontos tudni: a korábbi választási törvény alapján SOHA nem fordult, és nem is fordulhatott elő, hogy ha egy kormányra a többség a választáson azt mondja, hogy ebből elég volt, akkor az a kormány mégis hatalmon maradjon! Mondhatjuk, ma a kormány a többségi akarat ellenére van hatalmon. Mondhatjuk azt is: diktatúra van!

  • Dimitru1

    Pedig a Fideszt már 2006-ban sem lehetett képtelen vádakkal illetni!…

  • Róbert Slajchó

    Itt az egész videó amiből könnyen rájöhetsz hogy kiragadott kreálmány az egész.Szánalmasok vagytok!
    http://sgis.parlament.hu/archive/playseq.php?date1=20061116&time1=080112&offset1=023850.192&date2=20061116&time2=080112&offset2=031938.192&type=real

  • Róbert Boros

    Hitler is így kezdte!

  • János Lipcsei

    Én az előző választások előtt is rajongva olvastam az ellenzéki kommenteket , elhittem hogy vége lesz mert mindenki Orbánt szidja . Amikor meg a függöny mögött oda kellett tenni az X-et , kedves szavazó honfitársaim kétharmada erre a tetűre szavazott . Szóval itt nem Orbán a főbűnös hanem az a rengeteg szemét magyar , aki ilyen-olyan okból megszavazta ! Nekünk ellenzékieknek nem a bizonytalan szavazókat kellene izgatni , hanem az előbb említett bűnös szavazókat kellene géppuskázni .

    • Mária néni

      Sivalkodj csak. Nektek csak ez maradt, csicska. Jövőre megint nyerünk.

      • József Almási

        Nagyon igazad van Mária néni.

        • Mária néni

          Köszönöm uram

        • János Virág

          Na még egy hülye fideszes?

    • budai

      Egy frászt szavazott rá kétharmad! A választásra jogosult polgárok 61 százalékának (szavazók) a 43%-a – jóval kevesebb, mint a fele! – szavazott rá. Az az összes szavazásra jogosultnak a 26%-a, vagyis kb. egy negyede!
      Ráadásul jóval kevesebb szavazatot kaptak, mint a 2006-os, általuk elveszített választásokon!!! Csak 2010 után úgy írták át a szabályokat, hogy egy negyednyi szavazattal is kétharmadot kaphassanak!
      Legalább ne az ő hazugságukat szajkózzátok!

      • János Lipcsei

        Olvastad hogy mit írtam ?
        ” ..szavazó honfitársaim kétharmada..” , nem az összes jogosultat “szajkóztam ” . Mindegy hány szavazatot kaptak , több volt mint a másoké , és erről a Fityisz szavazói tehetnek . No meg az ellenzékiek is , amikor tíz kis pártra osztják a szavazataikat .

        • budai

          Olvastad, hogy mit írtam?
          “Egy frászt szavazott rá kétharmad! …..(szavazók) a 43%-a – jóval kevesebb, mint a fele! – szavazott rá.”
          Nem is írtam, hogy az összes jogosultat, csak azt, hogy az ő hazugságaikat szajkóztad. Soha semmilyen kétharmad nem szavazott rájuk!

  • Peter Kovacs

    Pàvatàncos…

  • Katona Róbert

    “Jobban élünk mint 4 éve”

    • Mária néni

      Ön talán nem?

  • János Virág

    Orbán gazember volt és az is maradt egész életére!

  • István Németh

    A vásott stratégia előkerült, a sátáni Nemzet romboló elmebeteg agyrém.

    Ez az elmebeteg ötlet elpusztítja az Országot!
    -De még azt is aki kitalálta!
    -Azt is aki végrehajtja!

  • Zichy Terem

    Váci Mihály szavai jutnak eszembe :
    ” Nem elég jóra vágyni:

    a jót akarni kell!

    És nem elég akarni:

    de tenni, tenni kell!

    A jószándék kevés! ”

    további magyarázatra nincs is szükség !