“Mikor lesz már annyi embernek elege ebből a mocsokból, hogy ráfagyjon a vigyor a kurafik ocsmány pofájára?”

Source: epp.eu

Tabukat feszeget az Európa blokk. Írásukat változtatás nélkül tesszük közzé.

“Amikor az utcai tüntetéseink alkalmával a fennálló diktatúra ellen tiltakozunk, G.orbán hívői rendre azt vágják a fejünkhöz, hogy mi nem vagyunk magyarok. Bezzeg ők! …Látva és hallva az éterben és papíron majdhogynem egyedüliként és szinte megkerülhetetlenül nyomuló kormánysajtót, ugyancsak azt tapasztaljuk, hogy a hatalom a “keresztény mimagyarságot” minden más nép fölé helyezi.

Szerintük a magyarok azok a mindenki- és bárki fölött állók, akik a nemzetek érdekeit egyébként semmibe vevő “ballibsi és Soros” Európát – nem először a történelem folyamán – egy újkori és alávaló migráns áradattal szemben megvédik… Egy másik, de szintén idetartozó észrevétel, hogy ez a mára kialakult és szinte természetessé vált “mimagyar-ideológia” nem képes elismerni az államunk polgárainak általános és alapvető szabadság jogait, bármilyen féle másságát.

Az itt leírt jelenség neve: nácizmus. E fogalom definíciója: az emberi fajok között verseny van, amelynek során a legrátermettebbnek kell fennmaradnia (amely egyben uralkodásra hivatott), a többieknek pedig pusztulás vagy alávetettség a sorsa… Ez az ideológia emberiség elleni bűntettnek számít, és mindez azért került leírásra, hogy mindannyian megértsük: valójában milyen “tűzzel játszik” a mai diktatúra akkor, amikor a polgárait – szódáslóvá butítva – ilyen irányba tereli.

Ennek a beteg gondolkodásnak az abszurditását és borzalmát nagyon jól szemlélteti az alábbi “vicces” videó:

Mit jelent az, hogy magyar? Mitől jobb a magyar egy olasznál, egy dánnál, vagy bármelyik más nemzetnél?…
És hát folytathatnánk a kérdéseink sorát kitérve az emberek bőrszínére, a vallására, a kultúrájára, a nemére… – mert ugye a kormányunk alapvetően és nyomatékosan képes különbséget tenni ezen emberi jellemzők mentén -, de nem tesszük, mert jól tudjuk – ismervén a fidesss propaganda megosztó és romboló hatását -, hogy az ilyen megkülönböztetés, pro és kontra hová vezet!

Végre észre kellene már vennünk, hogy a rezsimnek ez a fajta megnyilvánulása arra kell, hogy hatalma növelése érdekében a maffiaszerű lopásait, az ország vagyonbeli-, szellemi- és fizikai leamortizálását – a sértettek majd semmilyen ellenállása nélkül (vigyorogva meghagyva azt a kis tüntit, ami néha felbukkan, mert hát mutatni kell kifelé, hogy demokrácia van…) -, nyugodtan végezhesse.

Mikor lesz már egyszerre annyi embernek elege ebből a mocsokból, hogy ráfagyjon a vigyor ezeknek a kurafiknak az ocsmány pofájára?


Ha egyetért a tartalommal, kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon! Nekünk ezzel segíthet. Köszönjük!


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata