Matolcsy belefutott a saját csapdájába, olyan kijelentést tett, amivel végleg leírta magát

Kép forrása: 24.hu

Remélem, nem zavarom meg a békés, boldog adventet azzal, hogy cikket írok Matolcsyról, mert még viszonylag messze a karácsony, de egyszerűen nem lehet szó nélkül elmenni a jegybankelnök meggondolatlan, infantilis és mondhatni, gyermeteg kijelentései mellett. Ezúttal ismét idegen hatalmak spekulációjáról beszélt, de most egy kicsit konkrétabban, már ha egy efféle elme képes bármiféle konkrét üzenetet megfogalmazni a homályban.

Az MSZP-s Bárándy Gergely „Van alapja a kijelentéseinek, vagy csak hülyeségeket beszélt egyszerűen?” címmel intézett kérdést Matolcsynak. Ha van alapja, mi az? – faggatta őt, majd azt is tudakolta tőle, hogy fizetett-e bérleti díjat Patai Mihálynak, amikor a lakásában lakott.

A lakáskérdésre adott válaszában a jegybankelnök azt mondta: “nemhogy az épületet és a lakást nem találta el, hanem a kerületet sem”. Matolcsy a puccs-víziójával kapcsolatban semmi konkrétumot nem említett, ám szerinte

„nyilvános adatok és sajtóhírek alapján” rekonstruálható az a kísérlet, amely a hazai bankrendszer iránti bizalom megrendítését, azaz bankpánik kirobbantását célozta 2015 tavaszán.”

Arra is utalt, hogy André Goodfriend amerikai követségi ügyvivő „valamiért fontosnak tartotta, hogy álláspontot mondjon, beavatkozzon, irányítsa az eseményeket.”

Mint ismeretes, Matolcsy György az Országgyűlésben az MNB 2015. évről szóló üzleti jelentésének és beszámolójának általános vitájában beszélt arról, hogy a brókerbotrányok miatt árnyék is vetült 2015-re, és ami történt, egy nagy NATO-szövetséges ország budapesti nagykövetségéről folytatott kormánybuktató és jegybankbuktató tevékenységbe illeszkedik.

Ezt követően a szocialisták feljelentést is tettek ismeretlen tettes ellen, hiszen ha valóban ilyesmi történt, főleg ha a jegybankelnök állítja, akkor bizony nagy baj történik az országunkkal. Az üggyel a nemzetbiztonsági bizottság is foglalkozott.

Az, hogy Matolcsy újra megismételte magát a blődségével, arra enged következtetni, hogy vagy teljesen megzakkant, vagy nem fogja fel szavainak a súlyát. Ha nem tudja kellőképp alátámasztani, amit mond, le kell mondania, mert efféle vádakat egy magánszemély sem hozhat fel alaptalanul, nemhogy a Magyar Nemzeti Bank elnöke.


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata

  • Judith Lipcsey M.

    megártott a pi*a az agyának ennek a koszos tolvajnak is! szánalmas koszos tolvaj csőcselék!