Sándor Mária éjjel felhívott

2016. január 16-án ismertem meg Sándor Máriát. Egy internetes újság szerkesztőjeként dolgoztam alkalmazottként. A főnököm kitalálta, hogy kérjünk fel publikálni közéleti szereplőket, akiket kajálnak az olvasók. (Ingyen munkaerő, húzónevekkel, nincs is ennél jobb.) Ő hozta fel ötletként, hogy az akkor még csak néhány médiafelületen megjelenő fekete ruhás nővért is vonjuk be a projektbe.

Felhívtam Máriát, és találkoztam vele az oktogoni Burger Kingben. Már akkor szimpatikus volt, amikor megláttam, hogy az emeleti részen, kicsit elrejtőzve, mégis viselve a feltűnő, (és egyébként roppantul vicces) kezdeti dizájnnal készített pólóját és az ominózus kitűzőt, lopva eszi a hamburgerét, ahogy Pilinszky versében a francia fogoly ette a répát. Talán így tudnám őt legjobban leírni. Egy hihetetlenül bátor nő, aki céltáblát köt saját magára, minden lelki erejét beleadja valamibe, ami már akkor elveszett ügy volt, amikor felöltötte a feketét.

Azóta eltelt egy év. Máriával a kapcsolatunk egyrészről szakmai, másrészről emberivé vált. Naponta többször beszéltünk telefonon, Facebookon pedig nagyjából folyamatos kontaktban álltunk. Tudni kell róla, hogy egy valódi zseni. Fél napig tartott lektorálnom egy-egy írását. Egyetlen helyesírási hiba sem volt bennük, és tartalmilag annyira megrázó és igaz történetek voltak, hogy sokszor nem is ment olyan gördülékenyen a javításuk, mert tudtam, hogy minden amit leír, túlzások nélkül felel meg a valóságnak, és ez sokszor megrázó volt. A szerkesztése viszont csapnivaló… ezzel vele is szoktunk viccelődni. Az üres szóközök és enterek tengerében kibogarászni a tartalmat valóban órákig tartott, viszont minden egyes másodperc, amit erre szántam, megérte. Minden telefonbeszélgetésünk, minden tüntetési előkészület, vagy helyszíni tudósítás olyan pluszmunka volt, amiért aztán semmiféle pótlékot vagy fizetésemelést nem kaptam, sőt, a saját költségemre ment némelyik, ellenben ismerve Őt, minden rezdülését, minden egyes pillanatát, ha tehetném, most is javítanám a szövegeit naphosszat, tartanám neki az esernyőt, ha beszédet mond, vagy tartanám benne a lelket, ha azt a ráakaszkodott vérszívó piócák már nagy étvággyal próbálják kiszívni belőle.

Sándor Mária nem gyenge. Ő a legerősebb, akit ismerek. Ha kell, százakat képes katonasorba állítani, hogy amit kitalált, működhessen, és ha szükséges egy valódi angyallá változik, aki képes az életét odaadni érted. Sándor Mária nem gyenge, de vannak gyengeségei. Ilyen a véget nem érő, emberi ésszel felfoghatatlan szeretete, törődése, amit ha tehetne, az összes emberre kivetítene. Csakhogy mindez teher neki, méghozzá olyan súlyos, ami elkezdte őt összenyomni.

Mivel az előző munkahelyemen én voltam az egyedüli újságíró, szabadnapot sem kaptam. Minden reggel 6 órától készenlétben álltam, hogy minden cikket megírjak, minden pluszfeladatot elvégezzek. Akkor még sokkal naivabb voltam, elhittem, hogy egy igaz ügyért dolgozom… Mindössze egyetlen olyan alkalom volt, amit előre egyeztetve “szabadnapként” vehettem ki, ezt Szegeden töltöttem egy irodalmi találkozón. Pontosan emlékszem, hogy sétáltunk a csodás város utcáin, és éreztem a szabadságot, a stresszmentességet, amikor nem kell végre percenként figyelnem a főnököm üzeneteit az újabb és újabb feladatokról, majd a nyüzsgő, éjszakai város zajában megcsörrent a telefonom. Sándor Mária hívott. Felvettem, mert azt hittem, valami baj van. Közölte velem, hogy átküldött egy írást, időzítsem be reggel hatra, és javítsam ki most. Haragudott aznap a világra. Én is haragudtam rá, annyira mint még senki másra, de nem tudtam azt mondani neki, hogy nem javítom ki az anyagot, hiszen a főnököm egy hétig durcizott volna, és Máriával sem tehettem meg, mert nem volt kérdés, hogy bár káromkodva, de eljöttem a társaságomtól, és nekiálltam a javításnak. Közben még küldött 10 képet, hogy a megfelelő sorrendben illesszem be őket, meghatározta a betűtípust, és felhívott vagy ötször, hogy mit módosítsak még, amit időközben meggondolt.

Hullafáradt voltam, gyűlöltem őt akkor. Tiszta szívemből gyűlöletet éreztem, de ez az intenzív érzés a szeretet mellett őrjöngött. A feltétel nélküli, semmihez nem fogható szeretet hajtott, hogy hajnalig üljek az egyetlen szabadnapomon a gép előtt Sándor Mária anyagát javítva. Később eljöttem az újságtól, így a szakmai kapcsolat vele is megszakadt. De bármi is történt, semmit nem bántam meg.

Bárcsak most is javíthatnám a blogbejegyzéseit, fennmaradnék tíz éjjelt is, százat, ha kell. Ő azon kevesek közé tartozik, akit igaz emberként tartok számon. Ő azok közé tartozik, akikért a kezem most is a tűzbe tenném, mert ő (bár nem vagyok vallásos) egy Angyal, aki eljött közénk, hogy a saját húsát kitépve lakasson jól bennünket. Sajnos nem érem el most semmilyen kommunikációs csatornán, nem is zargatnám, hiszen tudom, min megy keresztül. Mindössze annyit kérek tőle, ha ezt a cikket mégis elolvasná:

Mária! Gyere vissza közénk! Segítened kell! Nélküled a gonoszok győzedelmeskednek…


Kérjük, ossza meg ezt a cikket, és likeoljon minket a Facebookon!
Nekünk ezzel segíthet.



Tisztelettel köszönjük! Az Ellenszél csapata