Érdeklődés hiányában megszűnik a KDNP?

Az ellenzék szerint a civil szervezetek elleni fellépéssel a kormány a demokrácia alapjait támadja. A kormánypárti Hollik István azonban jelezte: a vagyonbevallást nemcsak a kormánnyal kritikus szervezeteknek kell majd készíteniük, hanem például a békemeneteket szervező CÖF-nek is. Utóbbinak talán könnyebb dolga lesz, példának okáért nagyságrendekkel kevesebb nyomozó foglalja majd le a számítógépeiket…

„Mivel ezek semmit nem tesznek hozzá Magyarország jobbulásához, ezért azt gondolom, hogy nem sok értelme van a létüknek” – ezzel magyarázta a KDNP-s Hollik István, hogy miért is kell szigorúbb szabályozás alá vonni a civil szervezeteket.

A legnagyobb kérdés, hogy ilyen karakteres kijelentést, mint amit Hollik mondott, vajon miért kellett kinyögnie a pártnak? Azt mondani, hogy a civil szervezetek nem tesznek hozzá az ország jobbulásához, egyenlő azzal, hogy a demokrácia részeként működő “civil kontroll” is felesleges, hiszen miért lenne bárki, aki belepofáz a kormány esetleges működésébe mind szakmailag, mind más módon…

 

Az MSZP elnöke szerint minden eszközzel meg kell akadályozni a civil szervezetek elleni kormányzati terveket. „Nem véletlenül az angol nyelvben államon kívülinek mondják ezeket a civil szervezeteket. Azt gondolom, hogy el kell vinni a kezét a kormánynak, a mindenkori hatalomnak a civil világtól. Nem gondolkoztunk most azon, hogy milyen konkrét lépéseket fogunk tenni, de azt gondolom, hogy minden lépés ebben a kérdésben megengedett lehet” – nyilatkozta a HÍr TV-nek Molnár Gyula.

Hollik kijelentéséről az jutott eszembe, hogy végre valamelyik civil kiállhatna és közölhetné, hogy érdeklődés hiányában érdemes volna megszűnnie a KDNP-nek is…

  • kocsmáros60

    60 civil szervezet pazarolja a pénzt , lázitja az embereket ..Az eredmény meg nulla akkor minek is kellenek ..Mióta szívügye a külföldről fentartott civil szervezeteknek a Magyar emberek sorsa ??..Mert én évek óta csak a politikába bele beszélő , bevándorlókat védő szervezetekről hallok olyan még egyse volt aki az alulfizetett dolgozó Magyar embereknek béremelést követelt volna a külföldi cégtulajdonosoktól ..VagyiS mit TESZNEK A MAGYAR EMBEREKÉRT ??? SEMMIT …

    • Gfgfg Fgfgf

      A Viktorékat is a Soros támogatta.

      • Pesti Gúnár

        De azóta fordult a köpönyeg.

      • kocsmáros60

        Én nem kértem Sorost hogy Orbánékat támogassa ha nem jól tanultak kérje vissza tőlük a tandíjat ..Ezt ne az ország adófizetőivel fizettesse meg és az egész ország a SOROS cselédje legyen ..De még az is elképzelhető hogy a Soros mögött a CIA áll..Ahogy néhány éve még MERKEL barátjukat is lehallgatták .Ezek a világ minden táján mindenkin keresik a fogást ..Az alapítványok egy része meg a CIA csápjai mint egy polip …Nem biztos hogy így van de én már mindent el tudok képzelni ebben a mocskos világban ..De lehet hogy tévedek !!

    • trikolor

      Kevered a civil szervezeteket a szakszervezetekkel. Az ágazati szakszervezetek feladata a hazai dolgozók érdekeinek képviselete.
      A civilek szociális hálózatokon keresztül a rászorulókat támogatják, az emberi jogokat védik és kiállnak az elesettek védelmében.
      Akinek ez nem tetszik, irány a harmadik világ. Ott kevésbé zavarnak bele a civilek a népek nagy-nagy jólétébe.

      • kocsmáros60

        Több mint 50-évet dolgoztam és volt időm megtapasztalni mit tesznek -tettek a szakszervezetek a különböző érdekvédelmi szervezetek ,látom mit érnek a civil szervezetek .Amíg a szakszervezeti vezetőt a adott cég fizeti , alkalmazza addig csak látszat intézkedik ..A civilek is jól él szófosásból a lázitásból az egész világon de senki ne gondolja nem az őket fizető / /adott esetben Soros érdekeit // szolgálják ..Mi másért fizetik őket ??? Ki érdekel a JÓska a Pista a kisember mint ember ..Mint raszolga , adófizető , fogyasztó úgy igen ..Az államnak mint adófizető a tőkésnek mint fogyasztó és uszítható egyednek kell ..Honnan tudod hogy nem jobb a harmadik világ ?? Próbáltad ?? Ja a hirekből ..Azt ki terjeszti ?? Biztos hogy KUBÁBA is az Oroszoknál is van várólista ??Csak egy példának szántam ..