Egy húsz éves pletykáról rántjuk le a leplet: Orbán Viktor valóban Orsós Viktor?

Az Orbán Viktorral kapcsolatos cikkeim alatti kommentárok között szinte kivétel nélkül minden alkalommal akad olyan, ahol “Orsós” Viktornak hívják a miniszterelnököt. Emlékszem, hogy ez a legenda nagyon régre nyúlik vissza, ezért utánajártam, hogy honnan ered, és hogy valóban igaz-e.

Évekkel ezelőtt az ujasz.hu (mára már nem létező weboldal) utánajárt, s megtalálta Orbán nagyapjának szomszédját, aki gyerekkorában is ismerte már a mai miniszterelnököt és a nagyszüleit. Ő, T. már két faluval odébb lakik, de emlékszik mindenre, mintha ma lett volna. -Az biztos, mondta az ujasz.hu-nak, hogy az a pletyka nem igaz. “Nem cigányok és tudtommal a felmenői között sincs cigányember. Én az öregapjuk mellett laktam, amellett, aki az állatorvos mellett dolgozott.”

Annyi bizonyos, hogy Orbán Viktor valójában nem Orbán Viktor, hanem Orbán Viktor Mihály. A Saudi Gazette lapból derült ki, hogy így hívják a miniszterelnököt, amire a 24.hu figyelt fel. Elküldték hát kérdésüket Havasi Bertalannak, aki megerősítette, hogy “a miniszterelnök a nagyapja után kapta a második keresztnevét, amit nem használ.”

Orsós vagy Orbán?

Egy furcsa blogon, a stefania.blog.hu-n találtunk rá az alábbi szövegrészletre:

“Kövérékkel ellentétben – nem volt munkásmozgalmi kapcsolata (Kövér nagyapja az 1930-as évektől a szociáldemokrata párt tagja volt). Orbán Viktor apai nagyapja ekkor magyarosította nevét Orsós-Oppenheimről Orbánra. A kis Viktor őszinte és mély vonzalom fűzte a nagyapjához. Több interjúban is eldicsekedett vele, hogy a papa megjárta a Don-kanyar dermesztő poklát, s olyannyira vitézül harcolt, hogy komolyabb sebesülés és fogságba esés nélkül tért haza a frontról. A tény ezzel szemben az, hogy a nagypapa nagyon gyáva ember volt, mindentől és mindenkitől rettegett, egy alapelve volt csupán: életben maradni, bármi áron.”

Mivel azonban sem Orbán Viktor életrajzában, sem másutt nem található arra utaló jel, hogy a kormányfő nagyapja nevet változtatott volna, úgy tűnik, hogy ez nem több, mint egy utcai legenda. Főleg azért is valószínű ez a verzió, mert számos fórumon találhatunk különféle történeteket arról, hogy nem is Orsósnak hívták, hanem Orgovánnak. Erre azonban még csak a Stefánia blogon sem találunk feljegyzést.

Ha mindenképp szeretnénk hinni a pletykáknak, akkor is nehéz dolgunk lenne, ugyanis az Orsós, az Orsós-Oppenheim és az Orgován közül kellene választanunk magunknak. Minden bizonnyal az Orsós név azért lett elterjedtebb, mert sokak próbálják ezzel alátámasztani a vélelmet, miszerint Orbán Viktor cigány származású, és mindezt letagadta a névváltoztatással. Az viszont még ezekben a körökben sem egyértelmű, hogy ha névváltoztatás történt, akkor azt a kormányfő tette-e meg, vagy a nagyapa, és ha bármelyikük esetében ez igaz lenne, akkor miről, mire.

Lehet, hogy ez sokaknak csalódás, de Orbán Viktor Mihály minden bizonnyal Orbán Viktor Mihálynak született, és felmenői is ezzel a vezetéknévvel élték túl a zivataros századokat, amikor még nem a kis Viktorka sanyarította a népet…

121 Comments

  1. Kedves Jabronka Richard .Jobban tetszett volna olyan befejezése a cikkednek,hogy Orbán Viktor Mihálybó lett az utóbbi 70 év legjobb magyar politikusa aki magyarországért dolgozik és már elismeréssel beszélnek róla itthon és külföldön egyaránt mert nem egy ijedős fajta

  2. 🙂
    Ha motsok lennék 😀 , akkor azt mondanám, h már akkor sem mondott igazat… 😀 😀 😀
    Am meg még hihető is, a baj ezzel csak az, akár igaz, akár nem, h mind a két “népből” a rosszat örökölte… 🙁
    Psze ez az egész csak olyan, h akár hiszem, akár nem, a lényeg, ahogy viselkedik… 🙁

  3. Orbán anno dolgozott a Földművelésügyi Minisztériumban. (Én is mint festő. 😛 )
    Az irodai dolgozók, “pletykálták,” hogy Orbán cigány származású. Nem egy irodai dolgozó, hanem szinte mindenki “tudta” … Hmmm. Egyébként zsidónak vallja magát. A kérdés az, hogy melyik “kellemesebb” Zsidónak, vagy cigánynak lenni…???

  4. FASZT SE ERDEKLI HOGY A ZSICI GYEREK GECINEK KERESZTELVE MENNYIBEN ZSIDO MENNYIBEN CIGÁNY.EGY BIZTOS HOGY KURVA NAGY GECI.AZ BIZTOS HOGY NYAKÁT KELL SZEGNI ELÖBB UTOBB TÖRVENYESEN VAGY CSAK ÚGY…MINDEKÉPPEN FORRADALMAT ES KÖZVETLEN ELSÖ EMBER VALASZTAST ALANYI JOGU NÉPSZAVINKKAL ELVE ES UGYANIGY ELLENÖRIZZÜK A VALASZTOTTUNKAT AZ IDÖK VEGEZETEI.A KAMU ARÁNYOS MEG ILYEN OLYAN OKOSSÁGOK CSAK A RABLO GECI PANDANTÁT A SZINTEN NYAKUNKRA PÁLYAZÓ TÖBBI CSOPORT ERDEKÉT SZOLGÁLNÁ MI MEG GYEREKESTÖL SZÜLÖSTÖL NYÖGHETNÉNK AZ ÁRÁT A FOLYTONOS HAZUDOZASUKNAK.HIDRA ES KÖZVETLEN NÉPSZAVIS VALASZTAST ELLENÖRZEST.HAJRA MAGYAROK

  5. Ami azt illeti vannak antropológiai jegyek, amiket nagyon nehéz magyarázni..
    Idősebb Orbán (vagy Orsós) viszont bizonyos hogy nem kaukázusi mint a szlávok vagy a mai magyarok többsége.
    A kutyának viszont soha nem születik macska kölke ugye…..

    De nem azért nem szeretjük a sünevő urat mert cigány vagy zsidó vagy lapp, vagy hottentotta, hanem azért, mert meglopta, kirabolta a bandájával az országot, a társadalmat. A világ demokratikusabb helyein ennek a töredékéért is a kötélen szárad meg az ilyesmiért a delikvens kortól, nemtől, nemzetiségtől vagyoni helyzettől függetlenül.

  6. Árjának árja, csak nem szíriuszi hanem indiai.. némi török beütéssel, ami a történelem ismeretében teljesen érthető is.

  7. Ritka buta egy tapló paraszt vagy te palya.Már cak azért is,mert a cigányoknak semmi közük nincs Indiához. Ahogy neked sem a Magyarsághoz.Na de nem is zavarlak tovább a kis buta gondolataidban,ha már egyáltalán,vannak neked olyanok. Amit nem igen tudok elképzelni rólad.Higgyetek ti amit akartok Vettórióról. Ő a ti véretek.Pont ugyan olyan,mint amilyen te is vagy.

  8. Annyira elvannak foglalva ezzel a pasival.Nem mindegy,hogy minek hívják?
    úgy ahogy van egy jellemtelen ,hazug korrupt senki!

  9. Okoska, elárulom, hogy a cígók Indiából származnak, mint ahogy mi is Ázsiából települtünk ide.

  10. A rosszindulatú legenda vége? HA CIGÁNY LENNE, JOBB LENNE : Szívbő lehetne cigányozni. De szerintem nem származás szerint kell itélni, hanem a cselekedetei szerint.

  11. Nézzék meg a lányát aztán lehet a genomot elemezni hasonlitgatni. Vagy nézzék meg a szemfehérjét egy – egy alkalommal. Hát az is beszédes !! Szóval vannak jegyek amiket magyarázhatnak innen meg onnan kutatgathatnak sok helyen meg hallgathatnak meséket is. Leírni meg mindent lehet. A papír rohadt sokat elbír.

  12. A te őseid lehet, hogy Ázsiából települtek ide, bár ennek roppant kevés a valószínűsége, mivel a tatárjárás, a törökdúlás stb. gyakorlatilag kiirtotta, illetve össze-vissza keveredtek azoknak a magyaroknak a leszármazottai, akik a Király-hágón keresztül érték el a Kárpát-medencét anno. Aztán az Osztrák-Magyar Monarchia idején még tovább keveredett a maradék magyarság, erre pl. én is egy tipikus példa vagyok: anyai részről ősi kisnemes magyar, német, szlovák, lengyel, szerb, apai részről szlovák felmenőkkel rendelkezem. Apám magyarosította a szlovák nevét 1940-ben.

  13. Csupán, azt jeleztem, hogy a magyarok, réges-régen Szibériában éltek. Útjuk során is keveredtek más népcsoportokkal. Mikor ideértek, többségében Szlávok lakta területtel találkoztak. STB. Ma már egy nemzet sem mondhatja el magáról, hogy nem egy “keveredett” nemzet.

  14. Persze….. Bizonyára azért ismerte el Párizsban egy beszédében, hogy cigány származású saját maga, meg még zsidó identitású is (más helyen lehetett olvasni, hogy mennyit kapott ahhoz ettől a vallástól, hogy jó családi életet tudjon élni, amit akkor megköszönt nekik), hogy most itt legyen, aki “szerecsent” mosdat – gondolom – megrendelésre……
    Aztán tessen már megmondani – ha ennyire okosak vagyunk és jól tájékozottak vagyunk (most itt a cikkíróra gondolok), akkor miért a mi miniszterelnökünk messze az egyetlen, akinek fontos volt a soros Magyarországra jutó Eu elnökség idején éppen az európai cigányság felzárkóztatására vonatkozó programot előterjeszteni és tárgyaltatni……
    Emberek!
    Azért ne legyünk már se vakok, se süketek….!

  15. Ti szuletett ostobak a Magyarsag eredete nem sziberia,es nem egy agazat,tobb vagy sok nep ill nemzetisegu nemzet,namely joval Nimrod v Nimrot utan valt Magorra, Magyarra, valoszinusitheto Nimrod v Nimrot egyik fia a sokkozul neve lehetett Magor es a kesobbiek soran Magyar.Hunor,Magor ket dalia nem folytatom Arany Janos verset szep csak nem igaz,Nimrodnak tobb felesege es meg tobb agyasa volt es nem ket gyereke de nagyon sok viszont az is igaz, hogy egy hatalmas kiralynak erre volt lehetosege akkor meg nem volt bigamianak titulalva a tobbneuseg, nem a felesegek es az agyasok tartottak el a kiralyt hanem forditva,es a kulombozo nepektol kapot ajandekok voltak ezek rsaga holgyek,igy bisztositottak magukat mas kiralyok nepeinek a baratsagaval,last az osi Egyiptom es Nimrod,Nimrot kozotti baratsag sok ezer evvel az idoszamitasunk elott,a magymagyarsag eredete inkabb a bailonia mezopotania,es a letezo eden teruleteirol szarmazik hihetetlen de a legoregebb nep namely a teremtotol szarmazik,es sosem volt Barbara es pogany,es ezert akartak es akarjak mainapig is kiirtani, ezert volt a nevuk SUMER es nem Hunor es Magor a sumer nem a napot jeloli az sun=nap Magyarra forditva kiejtve= San de nem son= fiu fiam kapis,ertheto,rozomes,festhenzi understand.

  16. Ceaușescu ,rákosi kispályások voltak népnyomorításban, népirtásban! Komcsizmusban europa leggazdagabb országa voltunk ma a legszegényebb

  17. A cigók Egyiptomból származtak, szemita vér (GYPSY !!) Indiában csak “parkoltak” egy ideig. Ezért nekünk most már mindegy, hogy roma, v. zsidó, az eredmény élesen tapintható !!

  18. El kell menni Mezőtúrra az Újvárosra. Mondjuk a Hangya kocsmába. Biztosan mindenkinek kimerítik a kíváncsiságát. Az egyik barátom szomszédai, a másik kertszomszédai voltak a nagyszülők. Laci bácsi és Bözsi néni. Rendes kis öreg cigány házaspár. Aki nem hiszi, az járjon utána! 😉 Szóval cigány származású-e? Határozottan igen… Mondjuk attól még lehetne ember. De pontosan olyan a mentalitása , mint a menő cigány vállalkozóké. Mások nevén hízik, nagyzol, felvág… Mutassatok másikat, akinek saját stadionja van a háza előtt… Az biztos, hogy ember még akkora kárt nem okozott a hazánknak, mint ez… A magyar nép történelmének egyik legsúlyosabb politikai bűncselekménye hozzá kötődik. Ha magyar, ha zsidó, ha cigány. Csak egyelőre elérhetetlen. De nem lesz ez mindig így…

  19. Én már olyat is hallottam, hogy a nagyapja szegkovács cigányvajda volt és román nevén Orgheau vezetéknéven. Aztán magyarosíttatta a Orsósra és legvégül az Apja Orbánra magyarosíttatta. Az, hogy mi a neve egy politikusnak, nem lényeges! Ne szálljon a fejébe a “dicsőség”, hanem a NEMZETE HASZNÁRA POLITIZÁLJON! EZ BIZONY NAGYON NEHÉZ, DE NEM LEHETETLEN!

  20. Ezek a hozzaszollasok tisztan mutatjak hogy mennyi alja nep fogyasztja a levegot ebben az orszagban Szegyelhetik magukat Akinek nem inge az ne vegye magara de akinek igen az oltozzon mar fel Ideje lenne

  21. Ennyi ocsmany KORCS nem is csodalkozom hogy igy beszel Ezert jo az a mondas hogy a SZEKELY {csak ]SZARTA az ilyen “””mAGYAROKAT “”

  22. Nezze meg mindeggyik hazaarulo a sajat nevet es azt boncolgassa Ahogy vissza nezem ezeket a hanyadekokat 80 % Ban nem magyarok csak KORCSOK irtak Szegyenei ennek a nemzetnek

  23. Én meg saját fülemmel hallottam, saját szájából, hogy embert is eszik. Vakújjá meg ha hazudok more!

  24. Mint ha a Székesfehérvári Vörösmarty iskolában orsósként kezdte volna. Ott kéne utána járni szerk ‘urak’!

  25. Nehogy már ne lehessen kideríteni egy hazánkban élő 50 éves ember családfáját ! Azt a kutyafáját !

  26. Nimcsovics, ha ezt egy tehénnek beadják, hát az tuti, hogy megdöglik. Az Ön fejében nagy a káosz. Ráadásul se fogalmazni, se helyesen írni nem tud. Egyszerűbb lenne megtartania magának ezt a sok ostobaságot… 😀

  27. T ez a nagy t ez esetben nem a tiszteletett fejezi ki hanem azt, hogy te Agnes Bunko, mekkora nem is tehen de marha vagy, nem tudom mi a problemad a fogalmazasommal mikor a tied egyenessen szar pedig mindossze egy mondat. A helyesirasom is kulomb mint a tied, a problema vele az tudod okor, hogy en Australiabol irtam amit, irtam es az Angol abc- ben az I betu kivetelevel nincs ekezet, arrol meg nemtehetek, hogy ti nemcsak te annyira szegeny vagy ott ahol mas embereknek van valami pl agya neked ott legures ter talalhato. es az nehez hogy egy kicsit gondolkoz, de mocskolodni egymondatban azt igen. Amit pedig a Magyarok eredeterol irtam az pedig igaz te benko bunko, az eredeti elo helyuk az nem sziberia hanem a jelenlegi felso sziria es kornyeke, eden, a kessobbi babilonia, mezopitania es nem neveztek oket Magyaronak bunkokam hanek SUMEROKNAK, Nimrod meg nem volt Magor, meg akkorsem a valami barom neked azt tanitotta.Nem artana Neha muvelodnod ill tanulnod, azert voltak az akkori Egyiptomal hataros nemzetek a sumerok erted Benko Bunko Agnes es latod mist sincs egyetlen betu kivetelevel eggyen sincs ekezet, most vagy szarba bunko mert nem tudod elolvasni.

  28. Igen azzal kezdem ti szuletett es nemcsak ostobak de barmok is vagy is okrok, herelt bikak, pontossabban, mivel minden alap nelkul akkora baromsagot tudtok ossze barmolni hogy az emberben meg all az uto, honan a picsabol szeditek ti a Magyarok eredetet sziberiabol es ezzel eggyut szinte a foldunkon nincs olyan hely ahonan ne szarmazott volna a Magyar nemzet es persze az elodei Tudjatok es tudod Goldner Ibolya ugye nem haragszol ha kioktatlak arrol,hogy a Magyar helyesirasi szabalyok szerint a csalad nevet kell elore irni. szoval nem mindig neveztek a Magyarokat Magyarnak es bar Nimrod az osapa de azert mar elotte is voltunk csak akkor meg nem neveztek a SUMEROKAT sem SUNEROKNAK azt meg nem tudod kik is voltak a SUMER-ok, mert ti barmok a nap fiainak titulaljatok, pedig a sumer az sosem jelentett napot, na ehhez mit szolsz, mekkora ostobasag ti ostobak ti nevezitek annak,de akkor viszont igy kellene irni SUN= az az nap es ugy kellene mondani Magyarra forditva SAN viszont a fia = az meg SON = es ez meg Magyarul = szinten san viszont a Magyarok kozvetlen elodei viszont a SUMEROK es a sum az meg nem nap.az inkabb magassag csucs, de nem nap.kapis ti szuletett okrok. ja es neked is ezt a levelet is Australiabol irom es Angol gepel es az Angol abc- betuin nincs ekezet kiveve az ibetun, valoszinu neked is gondott fog okozni az olvasasa, gondolkoz egy kicsit, hatha.es persze az is igaz de az nalatok is az hogy Neha melle ut az ember a betunek es elsiklik felette vagy lusta kijavitani, gondoljatok helyebe a helyes betut.

  29. Nos Farkas KAROLY LATOD TE IDIOTA FASZFEJ BUNKO PARASZT NEM HISZEM HOGY ROLAD ILL NEKED HOZZAD BESZELTEM VOLNA ES MAGADRA VETTED UGYLATSZIK ELTALALTAM A CIMETT, NEM CSAK HULYEVAGY DE AGYAD MAR HALVA SZULETETT, ENNYI ESSZEL TE DURUNG, HOGY A PICSABA TUDSZ ELETBEN MARADNI, TE BAROM TE MAR DOGLOTT VAGY VAGY CSAK ENNYI AZ OSSZ HOZZASZOLASOD, ES KULTURAD ??, TUDOD TE HERELT AKINEK NEM INGE AZ NE VEGYE FEL DE AKINEK AZ VISZONT OLTOZZON FEL, SZOVAL BUNKO KAPD MAGADRA AZ INGEDET DE GYOSAN MERT FELISMERNEK.

  30. Aki latott mar ciganyt, annak csak ra kell nezni. Van egy fiatalkori kep a csaladrol. Papa, mama, gyerekek talan… Arra eleg ranezni. Tipikus

  31. A Programot előterjesztették,megtárgyalták aztán a kapott pénzt a Lungodrom fő tolvajának segedelmével szépen lenyúlták !

  32. Kedves Ágnes! Önnek van káosz a fejében! Ha a történelem nem erőssége, jobb ha ilyen témához, nem szól hozzá! Kedves kicsit utánna kéne nézni a történelmünknek, na nem amit a történelem órán hablatyolnak, mert úgy látom Ön még mindig, Finnugor rokonságban hisz.

  33. Na itt aztán működik a Jobbik pénzért üzemelő megmondó bandája. Tudjátok jobbikosok az MSZP sokkal becsületesebb nálatok. Ha egyszer úgy alakul, hogy a Fidesznek koalíciós partnert kell választani, ti Jobbikosok biztosan nem kerülhettek szóba. Pedig nem így indult. Még emlékszem arra, hogy a Jobbik szimpatizánsok Árpád sávos zászlóikkal ott voltak minden rendezvény első sorában. Nem csak ott voltak, hanem Orbánt éltették Viktor, Viktor kiáltásokkal. Mitől gárgyult meg a nemzeti oldal legkarakteresebb része? Ki az áruló aki ezt a jobbra érdemes pártot ide süllyesztette? Talán Csurkára kellett volna hallgatni!!!

  34. “fiktív Máresi Kiskin 2 napja
    neeeem , ez sajnos az igazság ..tetszettek volna nekik szólni vagyenek vissza a pofájukból ..szebb jövőt .”

    “.. a fasisztafitymaszista csürhének a közössége a ”

    Szebb jövőzgetve fasisztázgatsz, te hasadt tudatú, elmebeteg, génhulladék?

    hogy baszád meg a halottat az anyád temetésén, te mocsadék..!

  35. tudod hogy a fasisztafitymaszista mocskok – te – aljas szemét férgek de hogy ennyire ??? háááát .
    nos szóval akkor nő vagy férfi vagyok ??? hülye he-he-he – ejnye ejyne eeeejnye idiótaságod csak nem lesz már normális ..csak röhögni lehet rajtad múúúúúú-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha-ha jaaa és brúúúúúú-ha-ha-ha-ha-ha-ha- .. ej na : áááááááááhá-há-há-há-há-há-há-há-há-hááááááááá !!

  36. “”hogy baszád meg a halottat az anyád temetésén, te mocsadék..!””
    te tényleg anyád temetésén megbasztad a halottat ?? tényleeeeg .. akkor neked testvéredvan az anyádtól ??? akkor apja vagy a testvérdenek ?? hmm illik rád a vicc magának 10 gyereke van ki az apjuk ?? a nagyja az uramtól az apraja a naggyjától van ..hi-hi-hi-hi-hi-hi-hiiiiiiii .. ááááááhá-há-há-hááááá bruuuuuha-ha-ha-ha- .. mulatságos a családfád !

  37. Nem ma, hanem soha nem mondhatta el magáról. A “nemzet” egy elégé vadiúj fogalom, alig több kétszáz évesnél. Előtte eszébe nem jutott senkinek, hogy az ország lakosainak egy nyelvet kéne beszélniük illetve egy nemzetiségűnek kéne lenniük.

  38. Elhiszem, bizonyára. A gond tényleg nem az, hogy hogy hívják, sem nem az, hogy milyen származású (ezek legfeljebb, csak habok a tortán), de az már határozottan igen, hogy kezet nyújt (ha igaz a származása) éppen az országos cigány vezetés legfőbb fejének abban, hogy hogyan kell eltüntetni – következmények nélkül – több milliárd forintot. Miközben nem kéri ki – amennyiben tényleg meg akarja/akarná oldani a cigányság sorsát – a véleményét annak, ÉS ITT KONKRÉTAN A CSERDI POLGÁRMESTERRE GONDOLOK, BOGDÁN LÁSZLÓRA, aki sikerrel fordította meg és tette önfenntartóvá a saját faluja lakosainak életét. HA VALÓBAN SEGÍTENI AKARNA ÉS NEM A PÉNZLENYÚLÁSBAN SEGÉDKEZNI, AKKOR OLYAN EMBEREKET KERESNE ERRE A FELADATRA, AKIK MÁR HATÁROZOTTAN BIZONYÍTOTTAK!
    És ez csak csepp a tengerben! A sok minden más mellett.

  39. Valéria Kemény ez csak csepp a tengerben. Nem igaz?

    Ha valóban segíteni szeretné a cigányságot, akkor olyan emberrel venné fel a kapcsolatot (Bogdán László, Cserdi polgármestere), aki már bizonyított saját programja és tervei sikeres kivitelezésével és tette önfenntartóvá az amúgy baranyai 100 %-os munkanélküli települését.

    Talán – ha valóban a cigányság segítése lenne a cél – illene vele felvenni a kapcsolatot és tanulni neki tőle. Nem igaz?

  40. Én is ismertem olyan idős embert, aki Erdélyben élt és váltig állítja, hogy Orbán nagyapja ott egy körzet vajdája volt és Orsós volt a neve!

  41. Honnan veszi a bátorságot, hogy minősítse a történelem-ismereteimet? Miből gondolja, hogy tudja, miben hiszek és miben nem? Egyébként a (valódi) tudományok nem hitre, hanem tényekre alapoznak. Addig pedig, amíg nincsenek tények, kételkedünk. És semmi esetre sem hiszünk… 😀 Az például tény, hogy az Ön helyesírása sok kívánnivalót hagy… 🙁

  42. Nagyon nem fideszes vagyok, de nem kellene ennyire olcsón rágalmazni valakit. Ez a kép tudtommal egy bolondballagáson készült és nem is túl hosszú gondolkodás után rá lehet jönni, minek öltözött a gyerek: Igen, tiszta S. Holmes…)))
    A név: Gyakorlatilag minden néven lehet cigány származásút találni, az Orbán is pont ilyen, tehát nem sok értelme lett volna.

  43. Nagy ívben tojnék a származására ha nem úgy viselkedne mint egy lehúzós c.gány. Speciel tessék megnézni több régi és mostani képeit. Én aki kevésbé szoktam megismerni a rumungrókat is észreveszem a hasonlóságot.

  44. Jaj….)))) És ön is echte nagymagyar a valószínűleg szerb családnevével ugye… Nem gúnyolódni akartam, de tényleg, miért kell ilyen szenzációhajhász izéket kitalálni? Főleg egy olyantól furcsa, aki messze lakik.

  45. Nem en nem valoszinuleg szerb nevvel vagyok nagy Magyar de az apai elodeim valahonnan Herceggovina Boszniabol szarmaznak es bunyevacok voltak kb 500 evvel ezelott, aztan voltak ugyan ilyen nevvel az becsuletes dolgos emberek de voltak kozottuk a hazajukat szereto szabadsag harcosok, majd deak katonak es persze Ferenc Jozsef katonai mint nagyapam, aki resztvett mert muszaly volt az 1910 es szarajevoi bevonulast majd az elso whaborut, es vedte a nem valoszinu nevevel a valoszinu hazajat, az apam meg a 2 whaboruban, tette ugyan azt, tole sem kerdeztek akar e menni, en a sajat valoszinu nevemmel reszt vettem az 1956 os esemenyekben, hogy a vanoszinu nevvel igazi szadadsaghoz segitsem ezt a valoszinu magyarnevu mai gyava patkanyokat, akik csak pofaznak es mas semi es kritizalnak csak arra nincs batorsaguk vagy eszuk hogy le irjak mi is az az altaluk szenzaciohajhasz izek amit en kitalaltam, aki nem mas mint foleg furcsa aki meg olyan messze is lakik, Igen en ha nem is echte Magyar de Magyar vagyok , es nincs benem semi furcsasag , valoszinu hogy a magyarok szarmazasi helyerol irt velemenyem kavarta fel az izeit es a mizejet is ], ha igen akkor meg nyuktatom hogy onnan jottek mert en is tanultam tortenelmet de nem azt amit ma is az uskolakba tanitanak, azok az elso betutol az utolsoig hazugsag en 20 eve mondom de mara mar kezdik elismerni az igazat az olyanok akik profeszori szinten uzik a tortenesz szakmat akar csak en. szoval mi is az on problemaja a nevemmel es a tudasommal, meg ha olyan messze is lakom., vagy a magyarsagommal.lehet szovegelni kivancsian varom.kedves igazi Magyar nevvel es nagyon kozel lako hamisitott Magyar aki meg a nevetsem tudja magyarul leirni, toth eva a nagy betuket nem erdemli meg.

  46. Mert ez egy hazaáruló geci. Ez van. Sajnos a te 1 bites agyaddal nem tudod feldolgozni az információt.. Sajnállak, hogy ormány segglyuka szimpatikusabb neked, mint a valóság..

  47. Neked meg gondolom nincsenek kétségeid a tökéletességed felől. Ez az elmebaj egyik fő tünete. Na meg a tipikus fidesz módszer, hogy valamit mondanak rólad, és egyből ugyanazt kened a másikra. Miközben mindenki látja, hogynem vagy százas. De csak nyugodtan folytasd tovább az orbánfutásodat.

  48. Hazafi? Na mostmár biztos az elmebaj nálad is. Bár inkább hivatásos trollnak sejtelek… Szóval élvezkedj csak a babaszínházadban.

  49. Nem tudsz idegesíteni seggfejke. Azt hiszed jól jössz ki ebből, de sajnos azzal már kezdéskor elkéstél. Puszipá!

  50. Kedves Ágnes!

    Tetszik nekem, hogy jó a helyesírása, jól fogalmaz és nem mocskolódik, hanem tisztességes hangnemben érvel.
    Ilyen hozzászólókra lenne szükség mindkét oldalról.
    Mindazonáltal javaslom, hogy ne álljon bele ezekbe az értelmetlen és terméketlen vitákba.

  51. ANYJA ZSIDÓ ??? Ez igen érdekes,hisz az én anyai testvéremnek a nagybácsikája Orbán édesanyai ágáról ! Viszont az anyai dédnagyanyánk féltestvére Rácz Géza nagybátyja Orbánnak édesanyai ágáról !!! Viszont én születésem óta úgy tudom,hogy édesanyja születési neve Rácz Erzsébet,amit nemrég Sipos Erzsébetre változtatott és Székesfehérváron él az anyja !!! De a vérszerinti édesapámnak Orbán másod unokatestvére,szintén Orbán édesanyja után !!! Viszont annak bárki utána járhat,hogy a Rácz és az Orsós milyen eredetű név,zsidó vagy netán cigány !!! Szépiteni lehet őt,de had tudjam már,hogy kicsóda is ez a szemét láda !!! Arra viszont bűszke vagyok,hogy nem lettem olyan mint ő és egyes családtagok,szülök,mivel nem éltem köztük soha és nem is szeretnék !!! Ezért is akar ki csinálni végleg,mivel tudja,hogy általam könnyen kibukik a családi köre és a mocskos munkáik,ráadásul mindenre bizonyítékaim is vannak !!! Velem ő életbe nem beszélt,de nem akar hagyni élni,úgy mint nagyon sok embert sem !!! Akik ismernek mindenki tudja erről az egész történetemet !!!

  52. Egek, egy ennyire öreg ember hogyan tud ennyire közönségesen írni és mocskolódni?
    Na jó, még annyi, hogy semmi bajom a nevével, az én felmenőim közt is van hasonló név, hasonló területről… de nem kiabálok, hogy hú, de “magyarosch ” vagyok…))) Még jó, hogy nem Vereckét emlegeti..)))

    Inkább maradjunk a témánál: az a fiatalkori fotó tudtommal egy bolondballagáson készült és Sherlock Holmes-t látjuk rajta…)))

    Nem látom be, ha valakit Orsósnak hívnak és magyarosítani akar, miért az Orbánt választaná, ami ugye szintén…. Aki nem tudja: az ország különféle területein nem ugyanazok a cigánynevek.

  53. Pont az előbb írtam le másodszor ugyanazt, hátha valaki elgondolkozik rajta. Ismerős látja, röhögni fog, mert nagyon nem vagyok a pártjához tartozó…))) Viszont ami igaz, az igaz. Nos én nem veszem észre a hasonlóságot, pedig olyan munkám volt, hogy láttam eleget. Ön viszont tényleg nem ismerheti őket.. Először is romungró és maga ez a szó, csak az egyik csoportot jelenti, méghozzá azt hiszem magyar cigányokat, ezen kívül vannak a beások, lovárik és az oláhok, ha jól tudom.

  54. Azert toth eva mert on anyira sotet, hogy ki sem lat a fejebol. nem tudom mi volt az irasomban kozonseges??? mig az one viszont az, es jo hogy emlitette verecket, mert az edesanyam familiaja osi Magyarok es ot jottek be Magyarhont megalapitani. Es hogy az emberek miert magyarositjak a nevuket??? talan azert mert a sok hulye szegyelli a nevet, vagy ki tudja, lasd Petrovics Sandor, azt meg nem tudja ki volt, elarulom Petofi Sandor mond ez onek valamit?? bunkokam, Valoszinu hogy Orban is azert magyarositotta a nevet, mert szegyelli hogy egy tetu cigany, on pedig partoloan nyalja ki neki a segget, hamar ennyire zokon vette az irasomat. ennyi.

  55. orbán bőrszíne putyin vagy bottka vagy bármely európai mellett

    elég kreol. a testőrei között sincs fehér

  56. Jéééé, még egy titkos MTA tagsággal bíró igazmagyar…

    Akinek Lagzi Lajcsi húzta a táncoskolában a talpalávalót, és a söntésben, házi vegyessel fertőtlenítették ki a modorát.
    A baj az, hogy a pálesz a bokáig érő IQ-t is elmosta, ami már önmagában is kétes értékűvé teszi az MTA tagságot.
    Kedves 700 szavas tudós olvasótársam!
    Tanulni, tájékozódni, a faluszéli vályogvető modort lecserélni soha sem késő! Ha megtetted, majd gyere és beszélgethetsz velem.. talán tanulhatsz is majd valamit.

  57. Csak annyi hogy buta vagy!Nézz utána te is mielőtt hülyeséggel fárasztod az embereket!Még az ellenzéki mędia sem tudta bizonyítani soha,tudod miért?Gondolkodj,persze ha van mivel!

  58. Ki lopott többet,tudod fecó barátod mindent ellopott,csak azt nem ami le volt hegesztve!Ja és közben eladta az országot is,a magánnyugdíjat Ő lopta el Viktor csak visszavette amit a barátod ellopott!Ha nem tette volna akkor már a következő hónapban sem lett volna nyugdíj!Ez a tény a többi süket duma!

  59. “fecó” nem a barátom – ugyan olyan atlantista libs, mint a szervezett bűnöző idolod orbán.
    De.
    2010-ben a netto állam adósságunk 17 ezer volt ma 28 ezer, ami történelmi rekord, a kretén bűnöző gazdád károkozásának egyik fontos mérőszáma. Azaz eltünt 11 ezer milliárd Forint (mert nincsa gazdaságban)
    A másik a gázár mutyija – amit minden magyar fizet ha gázt vagy áramot fogyaszt, ez a közgazdák szerint is több milliárd dollár jogtalan haszon a csányi-orbán-garancsi háromszögben. (Tavaly év végén derült ki hogy csányi sokszoros dollármilliárdos, a gázárak ellopása meg tavaly nyáron. jah – ez nem volt a sportrovatban- amiből ről n”)e is tájékozódsz 😀 😀 😀 )
    Elios, ügy, tolvaj farkas ügy, lázár ügy kondás lali ügy, pénztáros lőrinc ügy, stb hogy a kicikről ne is beszéljünk, azok csak 1-2 milliárdos “botlások2- )
    Mit ís írtál?? Hogy “vissa vette”?? NEKED MIT ADOTT BELŐLE ???? ADÓSSÁGOT AZ UNOKÁID UNKÁINAK IS!!!

  60. “Neked meg gondolom nincsenek kétségeid a tökéletességed felől. Ez az elmebaj egyik fő tünete. ”

    Bagoly mondja.. : )

  61. Any zagyvasagot irat magarol mindent tagad semmi zsido ver nincs benne fajta tiszta cigany megvalasztotta az orszag!?

  62. Teljesen mindegy, hogy magyar, cigàny, zsidò, német vagy éppen török leszàrmazottai vannak – mint egyébként sokunknak – a lényeg, hogy Orbàn Viktor Ùrnak hàla ma ùgy ünnepelhetjük az àllamalapítàsunkat, hogy zavartalanul sétàlgathatunk a vàrosban (mindegy melyikben, itthon), gyönyörködhetünk a hídjainkon àlldokgàlva a tűzijàtékokban és NEM kell félnünk! Szabadon élünk, élvezzük a hazàt és a magyarsàgot! Melyik euròpai orszàg dicsekedhet ezzel rajtunk kívül? Semelyik! Köszönjük, hogy tàmogatjàk a Csalàdokat, a gyerekeket nem dobjàk ki 11.45 kor az isolàbòl! Köszönjük a napközit, nyàri tàborokat, menzàt! Köszönjük, hogy nincs vizitdíj, hogy külföldön is ellàtnak, ha baj van! Köszönjük, hogy egy csodàlatos orszàgban élünk és biztonsàgban!

Leave a Reply

Your email address will not be published.