
Lezsák Sándor megfigyeltként, nem hálózati személyként szerepel az állambiztonsági mágnesszalagokon – közölte csütörtökön az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára. Az intézmény informatikai hibával magyarázta, hogy a neve megjelent az új adatbázisban, és elnézést kért tőle.
A Telex által ismertetett közlemény szerint a hiba kivizsgálása és elhárítása folyamatban van. A levéltár megkezdte az érintett adatbázisrész felülvizsgálatát.
Lezsák már szerdán visszautasította az ügynökvádat. Azt közölte, hogy őt figyelték meg, és bírósági eljárást helyezett kilátásba azokkal szemben, akik együttműködőként állítják be.
A politikus nevét a mágnesszalagos bejegyzés adta ki. A Telex szerint 6-os kartonja nem található, és a beszervezési dossziék nyilvántartására szolgáló B-naplóban sem szerepel a neve.
Az Ellenszél tegnapi névsorában a Lezsákról szóló részt a levéltár közlése alapján helyesbítettük.
Lezsák Sándor 2015-ben. Archív fotó: Thaler Tamas / Wikimedia Commons, CC BY-SA 4.0. Kép forrása · Felhasználási feltételek.