A demokraták brutális lépése miatt dühöng Donald Trump – elveszíthet mindent

A valóság arcul csapta Trumpot: Történelmi mélyponton az elnök megítélése
Kép forrása: MTI/AP

A politika nem gyerekjáték, hanem kőkemény harc, ahol a szabályokat menet közben írják át. Virginiában most pontosan ez történik. A demokrata többségű Szenátus pénteken jóváhagyott egy alkotmánymódosítást, ami lehetővé tenné számukra, hogy saját kényük-kedvük szerint szabják át a választási körzeteket.

A tét óriási:

akár négy kongresszusi széket is elvehetnek a republikánusoktól, ami eldöntheti, ki uralja Washingtont a novemberi félidős választások után

– írja a Reuters.

Ez a választási térkép átrajzolása a legtisztább formában: nyers hatalmi technika a győzelemért.

A demokraták nem aprózzák el. Jelenleg Virginia 11 képviselői helyéből 6 a demokratáké, 5 pedig a republikánusoké. Egy kiegyensúlyozott, „csatatér” államról beszélünk.

Ám az új terv mindent felborítana:

  • A választási térkép átrajzolása révén a demokraták 10-1-es dominanciát érhetnének el.

Ehhez „visszaveszik” a jogkört a független bizottságtól (amit ironikus módon a szavazók 2020-ban szavaztak meg), és 2030-ig maguknál tartják a ceruzát.

Miért most? Mert a novemberi választáson a Képviselőház sorsa forog kockán. A demokratáknak mindössze három széket kell fordítaniuk az országos többséghez, így Virginia egymaga eldöntheti a meccset.

Trump indította a lavinát, Virginia visszavág

A demokraták szerint ők csak védekeznek. A narratíva szerint Donald Trump volt az, aki a nyáron „vörös izzásba” hozta a választási térkép átrajzolása körüli vitákat, amikor rávette Texast, hogy rajzolják át a körzeteket a demokraták kárára.

„Ez egy rendkívüli fenyegetésre adott ideiglenes kivétel”

– fogalmazott Scott Surovell demokrata szenátor. Kalifornia már lépett (ott 5 republikánus széket céloztak meg), most jön Virginia, és áprilisban a republikánus Ron DeSantis Floridája következik.

A republikánusok természetesen dühöngenek. Szerintük a demokraták eldobták az elveiket a hatalomért.

„Ennek egyetlen oka van: gyűlölitek az embert a Fehér Házban [Trumpot], és meg akarjátok törni a hatalmát”

– fakadt ki Christopher Head republikánus szenátor.

Van azonban, aki ellenáll: Indiana republikánusai például – ritka kivételként – nem engedtek Trump nyomásának, és leszavazták a saját pártjuk térképmódosítását.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...