Dobrev Klára leleplezte az MVM trükkjét: Egyik hónapról a másikra brutális számlák

Dobrev Klára látható a képen, a milliárdosok adóját csak a DK szavazta meg.

Egy budapesti háromgyermekes család januárban még 54 ezer forintos gázszámlát fizetett, de februárban már 133 ezer forintot számlázott nekik az MVM. Erre Dobrev Klára, a DK EP-képviselője hívta fel a figyelmet.

„Egy budapesti háromgyermekes család januárban még 54 ezer forintos gázszámlát fizetett, de februárban már 133 ezer forintot számlázott nekik az MVM. Mi változott? Semmi, csak az állami energiaszolgáltató egyoldalúan, tájékoztatás nélkül eltörölte a részszámlázást és az átalányfizetést bizonyos fogyasztás felett.

Az ügyfél, aki nyolc éve pontosan fizetett és mindig többet utalt, hogy elkerülje az év végi kellemetlen meglepetéseket, most döbbenten áll a helyzet előtt. Február elején kapott értesítést arról, hogy az MVM már januártól megváltoztatta a számlázási rendszert. Az eredmény? Megugró kiadások, kiszámíthatatlan rezsiköltségek, és teljes kiszolgáltatottság a fogyasztók számára.

A vállalat szerint az új rendszer „nem jelent többletköltséget” – de a valóság ennek az ellenkezőjét bizonyítja. A nagyobb számlák, a hirtelen megváltoztatott feltételek és a hideg téli hónapokban való kényszerfizetés mind azt mutatják, hogy az MVM visszaél a hatalmával. Egy állami energiacégnek nem szabadna így bánnia az emberekkel.

Hol van a határ? Meddig lehet büntetlenül kiszipolyozni a magyarokat? Az MVM lépése újabb példája annak, hogy a nagyvállalatok azt csinálnak, amit akarnak, mert tudják, hogy az embereknek nincs választása. Télen senki sem kockáztatja meg, hogy ne fűtsön – így inkább fizet, ha még tud. De mi történik azokkal, akik már nem tudják?

Az ügy kapcsán egyértelmű, hogy a kormány által kontrollált energiacég visszaél a hatalmával. Magyarázatot követelünk” – írja Dobrev Klára.

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Unod a politikát? Főzz valami finomat, olcsón az EllenLábassal!

loading...