DK: vonja vissza a kormány a „megszorító csomagot”

Varju László: Nem most kezdett el foglalkozni a DK a vízügyi problémákkal.
Varju László

DK: vonja vissza a kormány a „megszorító csomagot”! A Demokratikus Koalíció szerint a kormány 130 pontos „megszorító csomag” bevezetését tervezi, az ellenzéki párt ennek visszavonását követeli.

Varju László a DK országgyűlési képviselője szombati online közvetített sajtótájékoztatóján azt hangoztatta, hogy – mint fogalmazott – „miközben az ország védekezik, addig az Orbán-kormány az országra támad, pénzt és lehetőségeket von el a családoktól”.

Hirdetés

Az országgyűlési képviselő szerint a csomag részeként a kormány elvonja a mentőbeszerzési lehetőséget olyan településektől, amelyeknek erre szüksége lenne, emellett falusi mellékutak felújításától és az éppen az árvíz ellen védekező fővárostól vonnának el forrásokat.

Varju László azt mondta, hogy szerintük a DK-nak igaza lett akkor, amikor azt mondta, hogy a kormány megszorítóspirálba kerül, egyik megszorítás követi a másikat. A DK-s politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy a hitoktatást eközben több mint 4 milliárddal támogatják, „tehát van pénz, csak nem arra használják fel, amire kellene”. A DK tiltakozik a „megszorítócsomag” ellen és annak visszavonását követeli – hangoztatta.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...
A szerző: Jabronka István 4580 cikk
Jabronka István az Ellenszél kiadója és szerzője. Közéleti, politikai és társadalmi témákról ír. A kiadásért egyéni vállalkozóként felel. Szerkesztőségi megkeresések és a cikkekkel kapcsolatos észrevételek: info@ellenszel.hu.