
Mateusz Morawiecki miniszterelnök leváltotta helyettesét, akinek pártja szombaton ultimátumot adott neki. Ezzel megszűnt a kormány parlamenti többsége, de könnyen lehet, hogy mégis folytatja a kormányzást – írja a hvg.hu.
Jaroslaw Gowin miniszterelnök-helyettes, fejlesztési miniszter és Megegyezés nevű pártja a gazdasági program bírálatával rombolta a kormány iránti bizalmat, ezért fel kell menteni tisztségéből – jelentette be kedd este Piotr Müller kormányszóvivő.
Emelt fővel távozunk, mert mi voltunk hűek az Egyesült Jobboldal mint koalíció szelleméhez
– válaszolta Gowin, aki állítása szerint a médiából tudta meg, hogy kirúgták.
A Jog és Igazságosság (PiS) által vezetett kormány két kisebb pártja közül a mérsékeltebb Megegyezés szerint a javasolt gazdasági program
- adóemelést jelent a vállalkozók számára, rontja a nyugdíjasok helyzetét és tönkreteszi a – jelentős részben ellenzékiek által irányított – önkormányzatokat.
- Emellett elutasítják az amerikai tulajdonú, független és kritikus TVN televízió megszüntetésére irányuló tervet, amelyet Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke napokon belül, minden áron át akar erőltetni a parlamenten az éles amerikai tiltakozások ellenére.
Ez számukra elfogadhatatlan.
Gowin pártjának elvben 11 képviselője van, nélkülük a most 232 képviselőből csak 221 marad a 460 fős szejmben. Ám a PiS napok óta egyenként dolgozza meg mindegyiküket. Van, akinek előnyöket ajánl, van, akire nyomást gyakorol, és abban bízik, hogy nem mindenki lesz hű Gowin pártelnökhöz. Emellett különböző kis ellenzéki csoportokkal és független képviselőkkel is tárgyalnak – szélsőjobbtól a szélsőbalig –, és úgy látják, hogy a számukra legfontosabb törvényekhez, köztük a TVN ellenihez össze tudják szedni a minimális többséget.
Ha megbukik a lengyel kormány, akkor Orbán illiberális szövetséges nélkül maradhat, és a lengyelek által meghiúsított uniós szankciók tömkelege szakadhat a nyakába.