
A miniszterelnök felkérte az operatív törzset, hogy kezdjék el az utazási szigorítások előkészítését. A döntésekről a későbbiekben adnak tájékoztatást – jelentette be Kiss Róbert rendőr alezredes a törzs pénteki tájékoztatóján.
Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint roppant nehéz helyzetben vagyunk:
dinamikusan növekvő adatokat tudnak bemutatni, amit a mutáns vírusok okozhatnak. Müller azt mondta, eleinte arról számoltak be a hírek, hogy az új variánsok nem okoznak súlyosabb betegséget, de ez szerinte nem így van. Összesen egyébként már 5027 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 451-en vannak lélegeztetőgépen.
A tisztifőorvos bejelentette, hogy tegnap dél-afrikai vírusmutánst mutattak ki az egyik mintából. Az eddigi egyetlen mintát a Neumann Labsben azonosították, a magyar diagnosztikai cég nemrégiben bevezetett PCR-vizsgálatával, amely képes kimutatni a koronavírus újonnan megjelent variánsait. A vizsgálat eredményeit a Nemzeti Népegészségügyi Központ szakemberei is megerősítették.
Müller elmondta, az eset járványügyi vizsgálata folyamatban van, de az már kiderült, hogy
egy Zambiában járt kollégájával érintkezett a fertőzött személy. A tiszti főorvos szerint azt tudjuk erről a variánsról, hogy ellenállóbb, előfordulhat olyan is, hogy már korábban megbetegedett személy is újra megfertőződhet.
A brit mutánst eddig 418 főnél mutatták ki eddig, 34-nél különböző variánsokat mutattak ki, míg a cseh vírusmutációt 9 embernél.
A brit variánsról Müller azt mondta, hogy fertőzés esetén tovább tarthat a betegség, több a köhögéssel, lázzal és nagyobb fokú a fáradtsággal járhat. A vírus ürítése is tovább tart, vagyis hosszabb a fertőzőképessége. Az viszont jó hír a tiszti főorvos szerint, hogy a jelenleg alkalmazott védőoltások hatásosak ellene.