
Rejtélyes menekülés az atomhatalomban: Katonai akcióról suttognak, a kormány tagad.
Zavaros és ellentmondásos helyzet alakult ki Pakisztán északnyugati határvidékén. Míg a hivatalos kormányzati kommunikáció nyugtatni próbál, a terepen tízezrek hagyták el otthonaikat, miután baljós figyelmeztetéseket kaptak. A Tirah-völgy, amely régóta a fegyveres csoportok egyik melegágya, szinte kiürült.
A mecsetekből szólt a riadó
A helyi lakosok beszámolói szerint a pánik nem alaptalan. A mecsetek hangszóróiból napokon keresztül olyan felhívások szóltak, amelyek arra kérték a családokat, hogy hagyják el a térséget, mert hamarosan katonai művelet veszi kezdetét a régióban.
A félelem hatására családok ezrei pakoltak össze és menekültek a közeli városokba, ahol segélyért folyamodtak.
A hivatalos verzió: „Csak a zord tél”
A pakisztáni kormány és a védelmi minisztérium ugyanakkor teljesen más történetet ad elő. Hvadzsa Muhammed Aszif védelmi miniszter kedden kategorikusan cáfolta, hogy bármilyen hadművelet zajlana Tirahban.
Szerinte a lakosság mozgása nem menekülés, hanem a zord téli időjárás miatti, szokásos szezonális vándorlás.
Ezt a magyarázatot azonban a helyiek azonnal visszautasították.
„Senki nem a hideg miatt ment el. Itt minden évben havazik. Egész életünkben ott éltünk. Az emberek a bejelentések miatt mentek el”
– nyilatkozta Abdur Rahim, aki szintén elmenekült a falujából.
Mi zajlik a háttérben?
Névtelenséget kérő katonai források megerősítették azt, amit a kormány tagad: valóban akcióra készülnek. A Tirah-völgy a Tehrik-e-Talíbán Pakisztán (TTP) nevű iszlamista fegyveres csoport egyik fellegvára, amely rendszeresen támadja a biztonsági erőket.
A források szerint nem nagyszabású offenzíváról, hanem „célzott, hírszerzésen alapuló műveletekről” van szó, mivel a fegyveresek a civil lakosság soraiban rejtőznek. A kitelepítést hónapokig tartó egyeztetések előzték meg a törzsi vezetőkkel, hogy a civilek ne kerüljenek tűzvonalba.
A helyzet politikai feszültséget is szült: Szohail Afridi, az érintett Hajber-Pahtunhva tartomány főminisztere felháborodottan közölte, hogy a szövetségi kormány a fejük felett, zárt ajtók mögött döntött, és ők is elutasítják a „téli vándorlás” fedősztorit.
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!