
Sokan már hétfő este is csak hüledeztek, amikor kinéztek az ablakon, hiszen az ország jelentős részén kifehéredett a táj. De ne legyenek illúzióink: bár úgy tűnhet, hogy sok hó esett a nap folyamán, a meteorológusok szerint ez még csak a nyitány volt. Egy mediterrán ciklon most kezdi igazán megmutatni az erejét, és a következő napokban olyan mennyiségű csapadék zúdul ránk, ami mellett a mai adatok eltörpülnek. Ráadásul nem csak a hó okoz majd gondot: alattomos jegesedés indult meg a déli tájakon.
Mi történt eddig?
Hétfő estére beindult a gépezet. Egy igazi havas, januári estével indult a hét, és a hótakaró vastagsága óráról órára gyarapszik.
-
Ahol már most kritikus: Vannak olyan részei az országnak, ahol a korábbi havazásokkal együtt már az 5 centimétert is meghaladja a hóvastagság, sőt, néhol a 10 centimétert is eléri.
-
A veszélyes zóna: Bár sok hó esett országszerte, délen, délkeleten és keleten a csapadék halmazállapota kiszámíthatatlan. Itt havas eső, eső, de ami a legrosszabb: ónos eső és fagyott eső teszi jégpályává az utakat.
A java még csak ezután jön
Aki azt gondolja, hogy ennyi volt a tél támadása, az nagyot téved. A jelenlegi hóvastagság „csak a kezdet”. Az előttünk álló időszakban a mediterrán ciklon több hullámban hoz újabb és újabb utánpótlást.
A friss számítások sokkolóak:
-
Országos helyzet: Az északnyugati tájak kivételével a hét második felére sokfelé alakulhat ki 10-20 centiméteres friss hóréteg.
-
A déli országrészben a helyzet még durvább lesz. Itt a ciklon akár 30-40 centiméteres hótakarót is felépíthet a következő napokban.
Ha holnap reggel útnak indul, számoljon jelentős menetidő-növekedéssel, délen pedig készítse elő a hóláncot is!
További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!