Juszt László kitálalt – Orbán Viktor eltüntetné ezt a listát az internetről

Juszt László kitálalt – Orbán Viktor eltüntetné ezt a listát az internetről
Juszt László ismét a múlt döntéseire hívta fel a figyelmet.

Vannak dolgok, amiket a kormányzati kommunikáció legszívesebben kiradírozna a történelemből, de az internet nem felejt. Juszt László kitálalt, és egyetlen brutális Facebook-bejegyzésben gyűjtötte össze Orbán Viktor 2025-ös évének legsötétebb, legellentmondásosabb pillanatait. A lista, amit most változtatás nélkül közlünk, feketén-fehéren bizonyítja, hogyan változott a retorika a „lókupectől” az „Európa DNS-éig”. Ez az a gyűjtés, amit a Karmelitában valószínűleg legszívesebben törölnének a szerverekről.

Miért fájhat ez a Fidesznek?

A lista ereje abban rejlik, hogy egymás mellé teszi a miniszterelnök egymást kioltó, vagy éppen a valóságtól teljesen elrugaszkodott mondatait. Juszt László posztja könyörtelenül szembesíti az olvasót azzal, hogy 2025-ben hogyan jutottunk el a gazdasági ígérgetésektől az ellenzék pokolra kívánásáig.

Juszt László listája – Változtatás nélkül:

Az alábbiakban közöljük a teljes szöveget, minden kommentár nélkül. Íme a „termés”, ahogy azt Juszt László lejegyezte:

2025. január: “Az EU-pénz nem ajándék az országnak, és nélküle is lehet működtetni a magyar gazdaságot, mert nem az a növekedés motorja. Akkor is lenne gazdasági növekedés, ha nem jönne az EU-pénz, mert hozzáigazítanánk a gazdaságpolitikát. Attól egyáltalán nem tartok, hogy jogállami fenntartások miatt uniós forrásokat tartsanak vissza Magyarországgal szemben, mivel világos jogrend van az EU-ban, és az nem teszi ezt lehetővé.” (Ő nem tartott tőle…)

2025. február: „Azok akik nem értenek velünk egyet, azokat a külföldieket vigye el az ördög, a magyarokat pedig dugja a pokol legmélyebb bugyrába!”

2025. február: „Én politikus vagyok, és van egy uniós határozatunk. Ez arra kötelez, hogy orosz agresszióról beszéljek.”

2025. március: „Brüsszel kiadta a parancsot. Aktiválják a Migrációs Paktumot. Magyarország nem fogja végrehajtani.”

(Nincs mit végrehajtani, mert nincs ilyen parancs.)

2025. március: “…a márciusi ifjak, úgy győztek az elnyomás felett, hogy a felforgatás helyett a rendet, a háború helyett a békét, a halál helyett az életet tűzték zászlajukra”. (Így igaz. A ’48-as forradalom és szabadságharc csak tévedés volt.)

2025. április: “Nyilvánosságra kell hozni, mely magyar szervezetek kaptak pénzt a tengerentúlról, és szankcionálni kell azokat, akik azt elfogadták. Az egész Soros-hálózatot fel kell számolni.” (Na, melyek?…)

2025. május: “Az árak alapvetően nem maguktól emelkednek, hanem valakik emelik őket.”

2025. június: „Felépítettük Európa egyetlen patrióta nemzetgazdaságát”. (Alapja: amit ma ellophatsz, ne halaszd holnapra.)

2025. július: “A szabadságáért harcolunk. Ez a mi DNS-ünk. Én vagyok a legkeresztényebb, így a legeurópaibb az európaiak közt. Európa DNS-e én vagyok. Én vagyok az őrző.”

2025. augusztus: “Névvel, címmel vállalom, hogy az Orbán-kormány támogatja a határon túli magyar pártokat, ez ugyanis nem más, mint „a természet rendje. Csókoltatom azokat az „utódállamokat”, amelyeknek ez nem tetszik. Az Orbán-kormány a 2009-es 9 milliárd forintról 130 milliárdra növelte a határon túli a magyarok támogatására fordított éves összeget.” (Orbán magyar hangja, Semjén Zsolt)

2025. szeptember: “A másként gondolkodók is benne vannak a nemzetben, mint a balsors a himnuszban”.

2025. október: “Az április lesz a háború előtti utolsó választás.” (A mondat helyesen így hangzik: “Az április lesz az elszámolás előtti utolsó választás.”)

2025. október: “Aki politikával foglalkozik, ne kaphasson pénzt külföldről.” (És itthonról?…)

2025. november: “Nem egyértelmű, hogy ki indította az ukrajnai háborút.” (Ki is mondta ’22-ben: Oroszország az agresszor.)

2025. november: “A pedofil bűncselekmények miatt szabadságvesztésüket töltő fogvatartottak száma 2010-ben 81, 2024-ben 700 fő volt.” (S példának okáért még Kaleta sem ül…)

2025. december: “Én vagyok a legsikeresebb lókupec Magyarországon”.

2025. december 23. kormányülés: „A mai ülés legfontosabb értelme, hogy egyikőtöknek se kelljen otthon a porszívózásban segítenie.” (A többinek sem volt más.)


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...