Kiszivárgott felvétel: Nagy Ervin olyat mondott az idősekre, ami után el kéne tűnnie a közéletből

Nagy Ervin látható a képen.
Nagy Ervin egy egész generáció kihalását várja.

Nagy Ervin, a Tisza Párt politikusa döbbenetes kijelentést tett egy kiszivárgott felvételen. A politikus szerint az idősebb generációnak egyszerűen ki kell halnia a „fejlődés” érdekében. Ez a mondat mélyen sérti a magyar társadalmat és az idős választókat.

A Mandiner hozta nyilvánosságra a botrányos háttérbeszélgetés részleteit. A Tisza Párt vezető politikusa itt beszélt a jövőbeli terveiről. Szavai azonban sokkolták a közvéleményt és a szépkorúakat.

Nagy Ervin szó szerint a következőket mondta a felvételen:

„Én olyan fiatalembereket fogok keresni, akik nem a sérelemkultúrából dolgoznak. Mert már egy másik generáció – ti egy másik generáció tagjai vagytok szerintem. Szóval, hogy ez a „mi volt a, nagypapával, nagymamával, a komcsik meg a vaa”. Szóval egyszerűen ki kell haljon ez a generáció sajnálatos módon, ahhoz, hogy megint újra lehessen egy ilyen ilyen szélesebb kultúrhorizontba mindenkit, érdeme szerint, egyébként támogatni.”

Miféle dolog az, hogy egy állítólag mindenkit képviselő párt üdvöskéje ilyet mond? Hogyan kívánhatja egy politikus egy teljes korosztály kihalását? Aki egy generáció halálát kívánja a céljai érvényesítéséhez, annak azonnal el kell mennie a közéletből.

Az idősebb magyarok építették fel ezt az országot a saját kezükkel. Ők hordozzák a nemzet emlékezetét és minden élettapasztalatát.

Nagy Ervin szerint azonban a fenti mondatokból követheztetheően ők csak akadályt jelentenek a fejlődés útjában. Ez a hozzáállás nem csupán kegyetlen, hanem teljesen embertelen is.

A Tisza Párt azt hirdeti, hogy a szeretet és az összefogás erejét képviseli. Ezzel szemben Nagy Ervin szavai gyűlöletet és kirekesztést sugároznak. Hogyan bízhatnának az idősek egy olyan pártban, amely a kihalásukat vizionálja? Ez a kijelentés morális értelemben is elfogadhatatlan.

A politikai siker nem alapulhat a nagyszüleink iránti tiszteletlenségen. Nem lehet modern országot építeni a múlt és az idősek megtagadásával. A „sérelemkultúra” emlegetése csak paraván az érzéketlenség előtt. Az ország sorsa közös, nem generációk közötti harc.

Nagy Ervinnek tisztáznia kell: valóban feleslegesnek tartja-e a szüleinket és nagyszüleinket? Egy felelős politikus nem beszélhet így az állampolgárokról. Az ilyen mondatok után nincs helye a magyarázkodásnak. Azonnal el kell tűnnie a közéletből.

A választók, különösen a 60 év felettiek, joggal várnak bocsánatkérést. A magyar közélet tisztasága követeli meg a következményeket. Egy generáció halálát kívánni nem politika, hanem súlyos bűn. Az idősek tisztelete minden magyar ember kötelessége kellene legyen.

loading...