Nyolcvankét éves korában meghalt Balázs Péter, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, rendező, szinkronszínész. A halálhírt a szolnoki Szigligeti Színház közölte szerda reggel. A társulat saját halottjának tekinti egykori igazgatóját.
Balázs Péter 1943. március 5-én született Budapesten, régi színházi családba. Édesanyja balettművész, édesapja színész és rendező volt. Gyerekkora óta a színház világában mozgott. Végül ő is ezt a pályát választotta, minden kétely ellenére.
1965-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Első éveit a veszprémi Petőfi Színházban töltötte. 1970-ben a budapesti Vígszínházhoz szerződött, amelynek évtizedekig meghatározó alakja maradt. Karakterszínészként, komikusként, majd rendezőként is erős jelenlétet teremtett.
Nevéhez számos filmszerep és tévés bohózat kötődik. Generációk nőttek fel jellegzetes, játékos gesztusain. Humora gyakran fanyar volt, de sosem kegyetlen. Karakterei mögött mindig felsejlett egy mélyebb emberi szomorúság is. Talán ezért ragadt meg ennyire a nézők emlékezetében.
Balázs Péter legismertebb dala:
Pályája másik pillére a szinkron volt. Hangja összeforrt Louis de Funès és Danny DeVito alakításaival, de Hercule Poirot magyar megszólalása is hozzá kötődik. A magyar mesékből is ismerjük: többek közt a Nagy ho-ho-ho horgász és Mekk Elek figurái szóltak általa. Közel ötszáz szinkronszerepet jegyeztek a neve mellett.
Balázs Péter nemcsak színész, hanem színházteremtő vezető is volt. 2007-ben nevezték ki a Szolnoki Szigligeti Színház igazgatójának, a teátrumot 2021-ig irányította. Igazgatása alatt a vidéki színház országos jelentőségű játszóhellyé erősödött. A társulat szerint közösséget épített, nemcsak repertoárt.
Munkásságát számos díjjal ismerték el. 1982-ben Jászai Mari-díjat, 2012-ben Kossuth-díjat kapott. Később Budapestért díjjal és Karinthy-gyűrűvel is kitüntették. Ezek a címek egy sokoldalú, hosszú pálya összegzései lettek.
Közéleti megszólalásai az elmúlt években sok vitát keltettek. Konzekvensen vállalt konzervatív értékrendet, amely élesen elvált pályatársai többségétől. Művészi életműve azonban jóval tágabb ennél a törésvonalnál. A nézők emlékezetében főként a szerepek, történetek, hangok maradnak meg.
Balázs Péter halálával egy különös, régi magyar színházi világ is távolabbra került. Olyan korszakot képviselt, amelyben a kabaré, a bohózat és a nagy klasszikus színház még természetesen találkozott. Mostantól filmjei, felvételei, rajzfilmfigurái és szinkronjai őrzik tovább jelenlétét. A taps már csak felvételről szól neki, de a hangja sokáig velünk marad.