Sulyok Tamás végleg lejáratta magát, de most lebukott

MTI-fotó

Újabb kínos botrányba keveredett a köztársasági elnök. A Telex szúrta ki, hogy Sulyok Tamás szerkesztette a saját Facebook-bejegyzését, amelyben a Munkácsot ért rakétatámadás áldozatai iránt fejezte ki együttérzését. A történet önmagában is szomorú, de az igazán beszédes részlet a bejegyzés szerkesztési előzményeiben rejlik.

Az eredeti változatban ugyanis az állt: „orosz rakétatámadás”, ám alig egy órával később a szövegből eltűnt az „orosz” szó. Így már csak „rakétatámadásról” esett szó. A változtatás nem maradt észrevétlen: a Facebook átláthatósági funkciója pontosan mutatja, hogy a köztársasági elnök hivatalos oldalán a kifejezés tudatosan került törlésre.

Sulyok Tamás törölte az orosz szót.
Sulyok Tamás törölte az orosz szót.

A lépés politikai szempontból rendkívül kellemetlen, hiszen egy államfő szavainak minden árnyalata üzenetet hordoz. Az „orosz” szó eltüntetése sokakban azt a benyomást keltheti, hogy a köztársasági elnök – vagy környezete – szándékosan próbálja puhítani a Kreml felelősségét. Ez pedig nemcsak a magyar közvéleménynek szúr szemet, hanem nemzetközi szinten is súlyos következményekkel járhat.

A fejleményt Török Gábor politikai elemző is értékelte. A Facebookon így fogalmazott:
„Egy újabb gyöngyszem, amely megmutatja, hogy a politikai mellett a digitális analfabétizmus is létezhet. Amit kiveszel a szövegből, nyilván az lesz a legérdekesebb és a legárulkodóbb.”

Török szavai rávilágítanak arra, hogy a probléma nem pusztán politikai ügyetlenség. A digitális térben minden mozdulat nyomon követhető, és egy ilyen szerkesztés sokkal többet árul el, mint amennyit eltakarni próbál.

Sulyok Tamás így ismét saját maga alatt vágta a fát. Az „orosz” szó törlésével nemcsak a közvélemény bizalmát ásta tovább, hanem a köztársasági elnöki tisztség méltóságát is megrendítette. (Ha még volt neki a pedofilsimogató elődje után egyáltalán.)

Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Kövess minket a Facebookon is!

loading...