Elon Musk nekiment az Apple-nek

Jeff Bezos hadat üzent Musknak: 6 Terabites műholdas internet jön, de van egy bökkenő

Elon Musk nekiment az Apple-nek: „Antitröszt-jogsértés, hogy az OpenAI-t favorizálják.”

Újabb front nyílt a technológiai óriások közötti versenyben: Elon Musk azzal vádolja az Apple-t, hogy tisztességtelen módon az OpenAI-t részesíti előnyben az App Store rangsoraiban, ezzel pedig hátrányos helyzetbe hozza saját mesterséges intelligencia-cégét, az xAI-t. A konfliktus nemcsak üzleti, hanem személyes hangvételű is lett, mivel Musk nyílt üzengetésbe kezdett az OpenAI vezérigazgatójával, Sam Altman-nel.

Musk: „Ez egyértelműen törvénysértés”

Musk az X-en (korábban Twitter) közzétett bejegyzésében azt írta:

„Az Apple úgy viselkedik, hogy az OpenAI-n kívül egyetlen MI-vállalat sem érheti el az első helyet az App Store-ban, ami egyértelműen antitröszt-jogszabálysértésnek minősül. Az xAI azonnali jogi lépéseket fog tenni.”

A milliárdos korábban azt is kifogásolta, hogy az Apple nem helyezi az X-et vagy az xAI-hoz tartozó Grok chatbotot a kiemelt, „kihagyhatatlan” alkalmazások közé, miközben – saját állítása szerint – az X „a világ első számú híralkalmazása”.

Jelenleg az amerikai App Store-ban a legnépszerűbb ingyenes alkalmazás az OpenAI ChatGPT-je, míg a Grok csak az ötödik helyen áll. Az Apple hivatalos partnerségben van az OpenAI-jal, és a ChatGPT-t már beépítette az iPhone-ok, iPadek és Mac-ek rendszerébe.

Altman visszaszúrt

Sam Altman, Musk egykori üzlettársa és az OpenAI vezérigazgatója élesen reagált:

„Ez figyelemre méltó állítás, tekintve, hogy Elon állítólag manipulálja az X-et, hogy saját cégeinek előnyt biztosítson, és kárt okozzon a versenytársainak vagy azoknak, akiket nem kedvel.”

A vita ezután személyeskedésbe torkollott. Musk azt írta:

„3 millió megtekintésed van a baromságodra, te hazug, sokkal több, mint amennyit én kaptam a legtöbb posztomra, pedig 50-szer több követőm van, mint neked!”

Altman erre azzal vágott vissza, hogy Musk népszerűsége részben „botoknak” köszönhető, és nyíltan megkérdezte:

„Aláírna egy nyilatkozatot, hogy soha nem változtatta meg az X algoritmust oly módon, hogy az károsítsa versenytársait vagy segítse saját vállalatait? Ha igen, bocsánatot fogok kérni.”

Több felhasználó felhívta a figyelmet: az OpenAI nem mindig volt első helyen az App Store-ban. Idén például januárban a kínai DeepSeek MI-alkalmazás, júliusban pedig az indiai App Store-ban a Perplexity állt az élen.


További cikkeinkért kövesd az Ellenszél Facebook-oldalát is!

loading...