
Az utóbbi években kevés olyan ellenzéki szereplő volt, aki annyira megosztotta volna még saját politikai oldalát is, mint Márki-Zay Péter. A Hódmezővásárhely polgármesteréből országos ismertségre szert tett politikus gyakran olyan megnyilvánulásokkal hívja fel magára a figyelmet, amelyek nem építik, hanem inkább rombolják az ellenzék egységét. Jánosi Katalin (Nagy Imre unokája) friss bejegyzése is éppen ezt a jelenséget veszi górcső alá.
Bejegyzésében Jánosi élesen bírálja Márki-Zay Pétert. Szerinte a politikus viselkedése messze áll attól, amit hirdetni próbál magáról: sem keresztényi, sem családbarát értékeket nem tükröz. A „szeretet fontosságát” zászlajára tűző vezető valójában egy beképzelt, önmaga fényezésében elmerülő alaknak tűnik, aki saját reflektorfényéért bármilyen botrányt hajlandó gerjeszteni – még akkor is, ha ezzel saját politikai oldalának árt.
Márki-Zay legújabb célpontja a Demokratikus Koalíció és annak vezetője. Saját bevallása szerint a Tisza Párt győzelmén dolgozik, ám ezzel együtt nem rest belerúgni korábbi szövetségeseibe sem. Jánosi nem rejti véka alá: szerinte ez a hozzáállás tökéletesen alkalmas arra, hogy szétzilálja az egyébként is nehéz helyzetben lévő ellenzéki együttműködést.
Jánosi Katalin bejegyzése:
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Kövess minket a Facebookon is!