
Gyurcsány Ferenc december 30-án 16:00-kor mondja el ünnepi beszédét. A Menczer-Magyar vircsaftból és a Sulyok-féle Orbán-báb előadásból kimaradva. Gyurcsány Ferenc újévi beszéde kapcsán a közösségi oldalán ír részletekett:
„Karácsony előtti utolsó munkanapokon, készülve a csendesebb napokra, előre felvettünk egy rövid üzenetet, hogy majd Szilveszter éjszakáján elmondhassam Öneknek: tényleg ránk férne egy jobb év
Aztán jött ez a jobboldali “vircsaft” Menczerrel-Magyarral, a háttérben meg még az újévi beszédtől is menekülő szerencsétlen Orbán-bábbal, a köztársasági elnökkel.
Na, ilyen környezetben én nem mondok se szilveszterkor, se újévkor beszédet. Mondjon, akinek négy keresztanyja volt! :))
De elmondom ma akkor itt az oldalamon, 16 órakor, próbálva kívül maradni ebből a rettenetből.
Aztán majd talán egyszer megbeszéljük, hogy hova jutott a magyar jobboldal. És ez független attól, hogy politikai értelemben a magyar baloldal is nehezen leírható állapotban van.
Próbáljunk normálisak maradni egy egyre abnormálisabb helyzetben. Lehet, hogy ez is elég lenne a következő évre?” – zárja sorait a DK elnöke.
Ezért lesz más időpontban Gyurcsány Ferenc újévi beszéde, íme az előzmények:
Sulyok Tamás köztársasági elnök szakított a hagyománnyal, és az újévi beszéd helyett december 26-án, karácsonykor intézett üzenetet a nemzethez. Döntését azzal indokolta, hogy a karácsony, mint keresztény ünnep, kiemelt szerepet tölt be a magyar családok életében, és ezzel kívánta emelni az ünnep jelentőségét.
Az államfői újévi beszéd elmaradása után Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke felajánlotta, hogy ő tartaná meg a beszédet a közmédiában. Ezt követően Menczer Tamás, a Fidesz kommunikációs igazgatója bejelentette, hogy január 1-jén reggel 8 órakor ő is beszédet mond, melyben Magyar Péter tevékenységét kívánja értékelni.
Ne állj meg itt! Olvass tovább, hogy tájékozott maradj erre a linkre kattintva. Unod a politikát? Főzz valami finomat, olcsón az EllenLábassal!