Szoboszlai Dominik nyilatkozott: meghökkentő, amiket mondott

Szoboszlai Dominik.
MTI-fotó

Szoboszlai Dominik a magyar válogatott csapatkapitánya kiérdemelte a szurkolók szeretetét. Góljaival és a pályán való játékmódjával győzelemre segítette a magyarokat. Nyilatkozott a kamerák előtt, és ezután még büszkébbek vagyunk rá.

Szoboszlai Dominik megmutatta, hogy akkor is lehet szerényen és méltósággal beszélni, ha épp az egész ország ünnepel. Egy videón néhány kérdésre válaszol a Liverpool középpályása. Tisztában van a saját érdemeivel, mégsem magáról beszél, hanem két olyan tényezőt említ, ami talán hozzásegítette őt az élő legendává váláshoz.

Az egyik fontos dolog, hogy számára mindig, minden helyzetben a csapat lesz az első. Szerinte okulni kell a hibákból, de nem szabad beleragadni egy meccsbe. Ahogy fogalmaz: „a játék lefújásával az véget ér.”

A másik érdekesség, amit megfigyelhetünk az interjúban, hogy Szoboszlai a dicsőséget nem kívánja kizárólag saját maga megélni. Azt a válogatottal is megosztja, valamint a szurkolókkal. Szerinte ugyanis ebben a sikerben a válogatottért szurkoló magyaroknak is oroszlánrésze van.

Kiemeli, hogy van oka annak is, hogy ő lett a csapatkapitány. Tisztában van azzal, amire képes, nem álszerény, hanem valóban követendő példaként szólal meg. Minden mondata lényeges, sallangokat mellőző, büszke és fontos.

Jó látni, hogy Magyarország egy ilyen jó játékost tudhat magának, és egy ilyen derekas embert. Köszönjük, Szoboszlai Dominik!

Az Ellenszél további cikkeiért kattints ide! Kövess minket a Facebookon is!

loading...