Gyurcsány Ferenc elmondta, mit kellene tennie az ellenzéki városvezetőknek

Gyurcsány Ferenc riadót fújt.
Kép forrása: MTI

Gyurcsány Ferenc „Házmester vagy vezető?” címmel a közösségi oldalán osztotta meg gondolatait.

„Házmester vagy vezető? 

Orbán világa elvette a jogunkat, hogy falu-, városlakó polgárként magunk irányítsuk helyi közösségi életünket. Érdemi jogaink alig vannak, intézményeink szinte egyáltalán, pénzünk szinte semmi. 

Választhatunk vezetőket. 

Ebben a helyzetben a megválasztott vezetők legsúlyosabb dilemmája, hogy ügyintézők, házmesterek lesznek, vagy politikai vezetők. Szerintem is öröm minden leaszfaltozott utca, egy felújított tér, egy új biciklisáv, ha éppen az kell. A kérdés, hogy ez elég-e. 

A Haza szempontjából a polgármester ambíciója kevésbé fontos. Szerintünk valójában arra kell válaszolni, hogy mi szolgálja a Köztársaság helyreállításának érdekét. A Demokratikus Koalíció szerint az, ha a települések lakóit választott vezetőik Orbán rendszerével szemben politikai közösséggé szervezik és közösen küzdenek a szabad Magyarországért. 

Aki ehelyett csak házmester, az legyen házmester. Szükség van arra is. A Haza ennél többet kíván. 

2023-ban” – zárja sorait a DK elnöke.

loading...