Orbán Ráhel interjút adott – a vasárnapi húslevesből kiugrik a tyúk, ha meglátod, mit nyilatkozott

Orbán Ráhel interjút adott
Kép forrása: MTI

Milyen beképzelt, nárcisztikus jellem kell ahhoz, hogy valaki festményeket gyűjtsön saját magáról? Erre a választ az Orbán-triumvirátus, Ráhel, Viktor és Anikó tudja a legjobban.

Orbán Ráhel ugyanis a Mandinernek adott interjújában azt mondja,

„Egész gyűjteményünk van otthon azokból a festményekből, amelyeken a szüleim vagy én szerepelek.”

Kiderül az is, hogy Lévai Anikó egy kiállításon két Orbán Viktort ábrázoló portrét is vásárolt. Arról, hogy miért kellett neki kettő, nincs hír. Talán ajándékba adta valakinek, vagy az egyiket a hálószobába, a másikat a nappaliba akasztották fel. Ráhel elmondása alapján azonban nem ez a két Orbán-kép függ csak náluk. Talán a hatvanpusztai uradalom mindegyik szobájára jut egy.

Lévai Anikónak olyannyira tetszettek a férjét ábrázoló festmények, hogy kézzel írt vendégkönyv-bejegyzést is hagyott a galériában. Íme:

„Kedves Kriszta! A neten olvastam a kiállításról. Tetszett a nyilatkozata is. Mivel korábban is jártam kiállításán, ismerem az alkotásait, most is azt vártam, hogy ‘mint festő láttat és kérdéseket tesz fel a szemnek’. Most sem csalódtam! Köszönettel: Lévai Anikó, 2014. május 20.” – olvasható a miniszterelnökné bejegyzésében.

Orbán Ráhel az interjúban azt mondja, hogy egész gyűjteményről van szó, tehát talán azóta számos más portrét beszereztek magukról. Képzeljük csak el, milyen jól mutatna a Vármegyék ura és úrnéja teljes díszbe öltözve egy egészalakos portrén!

Ha a realista festményeknél maradunk, akkor pedig egy dúsgazdag urat kellene látnunk, aki egy kolostorból tekint le a népére, akik egyre rosszabbul élnek.

Annyi biztos, hogy hajmeresztő ez a rongyrázás és önteltség, amit az Orbán-család a magyar emberek felé mutat. Egyszer majd ezek a festmények talán máshol lesznek kiállítva. Mondjuk egy múzeumban. Mondjuk az Andrássy út 60-ban…


Kövesd az Ellenszél oldalt a Facebookon is! További cikkeinket itt találod.

loading...