Tóth Gabi férje kiborult: spórolunk, hitelre lesz szükségünk!

Tóth Gabi válik. A képen az énekesnő látható.
Kép forrása: Nyugati Fény

Krausz Gábor kikérte magának, hogy százmilliókkal lennének kitömve.

Krausz Gábor az Instagram-oldalán válaszolt Puzsér Róbertnek, aki az Indexen megjelent írásában „arrogáns sztárokként” jellemezte őt és feleségét, Tóth Gabit, akik a hatalom kiszolgálásával „gondtalan, stresszmentes, főúri színvonalú életet” élnek. Puzsér kijelentette:

Más magyarok is szeretnének annyi munkából annyira fényesen élni, mint ők, csak róluk épp nem gondoskodik senki a hatalom magasából.

Krausz Gábort ez annyira felháborította, hogy nem tudta szó nélkül hagyni, és közösségi oldalán jelezte, hogy egyáltalán nem élnek olyan jól, és nincsenek „százmilliókkal kitömve”. Közölte, hogy „a médiában rólunk festett kép, ami részben Puzsér úrnak is köszönhető, többnyire köszönő viszonyban sincs a valósággal”, és hozzátette:

Amióta együtt vagyunk a feleségemmel, albérletben élünk, spórolunk, mert szeretnénk saját otthont magunknak és a kislányunknak. Reméljük, hogy az álmunk rövidesen valóra válik, de ehhez, ugyanúgy, ahogy sok más családnak, nekünk is hitelre lesz szükségünk.

A sztárséf egyben közölte, hogy Puzsér ellenük intézett kirohanásával valójában csak a könyvét akarta népszerűsíteni, és hozzátette, hogy „igazából elég lett volna megkérnie arra, hogy promózzam a könyvét”.

Tóth Gabi teljesen kiborult, mert az emberek megtudták, hogy 7 millió forintos órát hord

loading...