Gyurcsány Ferenc: Sokak szemében idegesítő párt a DK – csináljanak jobbat

Hogy mi számít közügynek, az vita tárgya lehet, azonban „az oktatás, az egészség, a lakhatás, a bér és nyugdíj, valamint az adó például biztosan nemzeti ügy” – írta Gyurcsány Ferenc vasárnapi bejegyzésében. Gyurcsány Ferenc szerint

„azt kérni a nemzet megválasztott képviselőitől (akik a rendszer lényegéből fakadóan szinte kivétel nélkül pártpolitikusok), hogy ne foglalkozzanak közügyekkel, ne szólaljanak fel, ne tüntessenek, ne szervezzenek tanácskozást, az antiparlamentáris, antipolitikai populizmus.”

A DK elnöke szerint ilyesmit kérni valójában hülyeség, sőt, rendszerellenesség, ami szembe megy a parlamentáris demokráciával. „A nép megválasztott képviselői tehát legyenek ott mindenhol. Higgyék el, több felhatalmazásuk van a nemzet ügyének képviseletére, mint majdnem bárkinek” – írta.

A bejegyzésben arra is kitért, hogy tudja, vannak, akik szerint ő egy idegesítő politikus, a DK meg egy idegesítő párt, de erre azt tudja mondani, hogy csináljanak jobbat. A posztban Gyurcsány odaszúrt a „megmondó médiacukiknak” is, akik szerinte meg szokták mondani, hogy ki hova mehet meg mire alkalmas.

A teljes 15 pont:

1. Magyarország (összekuszált, meggyalázott) parlamentáris rendszer. 

2. Az országos közügyek intézése elsősorban a Parlament, a kormány és intézményei hatáskörébe tartoznak.

3. Hogy mi országos közügy az vita tárgya lehet. Hogy a Kötcse kezdő csapatában ki legyen a balszélső, az valószínűleg nem országos ügy. Hogy szót emeljünk-e B-35672 mellékút javításáért a Parlamentben (nem tudom, van-e ilyen út), az vitatható felvetés. Ezekkel szemben az oktatás, az egészség, a lakhatás, a bér és nyugdíj, valamint az adó például biztosan nemzeti ügy. 

4. Ha jól értem, minden, valamirevaló gondolkodó valójában ezt mondja évszázadok óta. Szerintem igazuk van. 

5. Azt kérni a nemzet megválasztott képviselőitől (akik a rendszer lényegéből fakadóan szinte kivétel nélkül pártpolitikusok), hogy ne foglalkozzanak közügyekkel, ne szólaljanak fel, ne tüntessenek, ne szervezzenek tanácskozást, az antiparlamentáris, antipolitikai populizmus. Valójában hülyeség. Ha úgy tetszik: rendszerellenesség. A parlamentáris demokráciával szemben. 

6. A hiteles tüntetés a tiszták akciója – szerintük. Ők mondják meg kik a tiszták. Ránk szavaztak, de szemükben piszkos a parlamentáris verseny, amit folytatunk. 

7. Gondolom, szigorúbb szabályok kellenek -szerintük. Párttagok tüntetésre csak megkülönböztető csillaggal mehessenek. Pártvezetők, képviselők, más méretűvel. Nemzetet nem egyesítünk – szerintük. A párt mocskos, ők tiszták. A gyülekezés nem közös állampolgári jog. Ha sok eszme támogat bennünket, az szégyen – szerintük. A végén még győznek. Mi vesztes tiszták akarunk lenni! Tiszták csak mi vagyunk – hirdetik. Éljen a tiszták forradalma – lesz még szigorúbb szabály is.  A pártemberek, a képviselők piszkosak és piszkítják a tiszta civil ügyet. 

8. Párt rossz, civil jó. 

9. Szerintem meg az utcaseprő akkor is seperjen, ha pár jó érzésű ember rendben tartja a háza előtti járdát. Az orvos akkor is gyógyítson, ha a szomszéd Rozi néni teljesen biztos abban, hogy a szemhályogot Neogranormonnal kell gyógyítani. (Ne próbálják meg!)

10. Bárki mondhatja azt, hogy ő nem akar politikust látni a tüntetéseken. Van szórakozóhely, ahova látszatra cigányembert se engednek be. A fent említett ügyek az oktatástól az adóig nemcsak a maiak, hanem a nemzet távlatos ügyei is. Aki ebből a küzdelemből kizárja a nemzet megválasztott politikusait, az ezzel csökkenti a lehetőséget, hogy a haza  sikeresen vívja meg küzdelmét. 

11. A képviselőknek el kell végezni munkájukat. Akkor is, ha ez valakinek tetszik, akkor is, ha valakinek nem. 

12. A nép megválasztott képviselői tehát legyenek ott mindenhol. Higgyék el, több felhatalmazásuk van a nemzet ügyének képviseletére, mint majdnem bárkinek. 

13. Tudom, vannak idegesítő politikusok. Sokak szemében én is az vagyok. Tudom, vannak idegesítő pártok. Tudom, sokak szemében a DK is az. Csináljanak jobbat! De mert ha nem szeretik, mi több, alkalmatlannak tartják őket, hovatovább ha egyesek a jelenlegi undorító rendszer rejtett kollaboránsát fedezik is fel bennük, mindez nem ok a parlamentarizmus maradékát szellemesnek hitt, de leginkább csak magamutogató szövegekkel naponta rombolni. Lehet velünk szembe jönni. Jönnek is. Régóta. Mi ettől még csendesen vesszük a levegőt, majd kifújjuk. 

14. Megmondó médiacukik szellemesnek tűnő szövegeket szoktak írni, hogy hova menjenek, ne menjenek a képviselők, mire alkalmasak meg nem, ők már egyébként is  régen megmondták, egyébként is bunkó minden politikus, csak a pénzért, egymás zsebében, régen lezsírozták, egyik miatt van a másik és fordítva, menjenek a rákba. Avaremberek, lehullottak, csak össze kellene gereblyézni őket, mert csak takarják a mocskot, tűzgyújtási tilalom ellenére máglyára mindet, mert tavasz velük soha nem lesz. Mondják a magukét, szellemesen, leginkább egymásnak játsszák, “én mondtam oda a legjobban ennek a sok hülyének” szerepet. Megveregetik utána egymás hátát, idéznek önmaguk régi szövegeiből. 

15. Túl a reggeli munkakezdésen. Lassan összeállt a brigád. Ki-ki teszi a dolgát. Felbuzdulva a reggeli feles (na jó, kettő feles) bátorságától, az egyik fiatal kőműves odafüttyent a szemközti járdán iparkodó csinos nőnek. De ez csak a látszat. Nem a nőnek füttyentett. Tudja, semmi esélye nem lenne. A malterhordó sihedernek akarja mutatni, hogy ő mekkora csávó. Egyébként 172 centiméter, de a fogával tudja lepattintani a borsodi világos kupakját. És akkor köp. Messzire. 

Messzebbre, mint ti. 

És talán örökre itt maradnak velünk.

loading...