A Fidesz kedvenc producer-újságíróján röhög most a fél internet: ennyire rég lőtt mellé valaki

Az Orbán-kormány olyan gyorsan árulta el az egyetemistákat, hogy az csak stopperrel mérhető
Kép forrása: MTI

Skrabski Fruzsina filmrendező, producer, forgatókönyvíró és újságíró a Google szerint. Hozzá fűződik többek között a Biszku-film is. Nem rejti véka alá, hogy Orbán Viktor valóságos rajongója.

A szervilizmust, vagy mondjuk ki, a s.ggnyalást egy kicsit túltolta, amikor Orbán Viktornak tulajdonította a háború megelőzését az Orbán-Putyin találkozón. Február 1-jén publikált bejegyzését most sorra osztják az interneten, ugyanis ennyire már rég láthattunk mellélőni fideszest.

„Megnéztem Putyin-Orbán találkozó sajtótájékoztatóját. Hihetetlen büszkeséggel tölt el, hogy mi “kis” magyarok, a mi miniszterelnökünk megy el követként, hogy megmentse a világot egy háborútól. Majd kiderül, hogy sikerült-e hatnia Putyinra, de hiszek Orbán meggyőzési képességében és abban is, hogy komoly stáb készítette fel erre a beszélgetésre.

Persze nagy öröm, hogy kapunk olcsó, orosz gázt és lesz egy szuper konténer rakodó hangárunk, meg örülök a kulturális együttműködésnek is, de most a legfontosabb Ukrajna kérdése. Imádkozzunk, hogy maradjon béke! Annyi értelmetlen szenvedést és halált hoz a háború!”

Skrabski Fruzsina kedvenc miniszterelnöke ezt eléggé elbaltázta, hiába bízott benne, mivel háború van, olcsó orosz gáz nincs.

Reméljük, többet nem próbál meg senkire hatni Orbán, mert annak – mint láthatjuk – nem lesz jó vége…

loading...