Lerántjuk a leplet a valódi indokról: ezért nem akar együtt ünnepelni Áderrel a lengyel kormány

Kép forrása: MTI

„Lengyel, magyar – két jó barát, együtt harcol, s issza borát.”

A Magyar- és Lengyelország között fennálló legendás barátság kezdete századokkal ezelőttre vezethető vissza. Az ehhez köthető közös ünnepnapot 2007 óta a két ország már hivatalosan is ünnepli minden év Március 23-án. Közös rendezvények, kulturális megmozdulások és persze politikai fellépők sora fémjelezte ezt a napot a két nemzet barátságának jegyében.

Egészen 2022-ig.

Történt ugyanis, hogy az Ukrajnában jelenleg is zajló háború miatt a felek úgy döntöttek, hogy idén nem tartják meg az ominózus ünnepi hétvégét. A lengyel Köztársasági Elnöki Hivatal közleményében így fogalmaz:

„-Közösen úgy gondoltuk, hogy miközben az ukránok heroikus küzdelmet folytatnak a megszállt szülőföldért, ez most nem megfelelő idő arra, hogy mi boldogan ünnepeljünk. Duda elnök úr szándéka, hogy Áder elnök úr a búcsúlátogatását Lengyelországban tegye, amennyiben erre lehetőség lesz Áder elnök úr hivatali idejének a befejezése előtt”

Ez a hivatalos álláspont. Egybehangzó sajtóinformációk szerint viszont a háttérben egészen más dolog áll, hiszen a tervezett programban egy közös szoboravatás szerepelt csak, ami nyomaiban sem emlékeztet a fékeveszett ünneplésre.

Duda elnök egészen egyszerűen nem szívesen mutatkozik Áderrel, aminek az oka az oroszbarát magyar álláspont.

Remélhetőleg jövőre már Márki-Zay Péter issza borát lengyel barátainkkal, annál is inkább, mert Orbán Viktor köztudottan inkább sörös…

loading...