Dr. Marczingós László: A populizmus a jogtudomány, a jogállam és a jogbiztonság halála

259768205_1789437291251739_8289431454464390163_n

Az alábbi cikket Dr. Marczingós László küldte az Ellenszél szerkesztőségének. Írását változtatás nélkül közöljük:

Nem igazán ismeretlen, hogy ügyvédként már 14. éve harcolok az un. deviza alapú hitelezéssel kapcsolatos jogi visszaélésekkel szemben. És eközben fizikai szenvedést okoz a társadalom közömbössége. Nem beszélve a magyar sajtó teljesen érdektelenségére, hiszen megértem én azt, hogy a nagy csöcsök és hátsók több nézőt hoznak, mint egy jogi tárgyú beszélgetés, hiszen mindenki tudja, az átlag néző felfogóképessége igen szerény. Csakhogy szerény, vagy nem szerény, de az a helyzet, a tisztességtelen hitelezők pont erre alapoztak a remélt haszontól megrészegedve. Majd, amikor letarolták a magyar társadalmat meglehetősen erkölcstelen eljárásukkal, igyekeztek mindenkit meggyőzni arról, jobb lenne elhallgatni és fedezni az egészet, minthogy beleálljanak a felelősségbe. Úgy számoltak, ha van egymillió ilyen „devizás” szerződés és ebből kialakul 100.000 per – ami 10%-ot jelent – és ennek tizedét megnyerik a fogyasztók, akkor az összes érintett jogügylet 1%-át teszi ki, mely elviselhető kockázat, így kialakították a receptet:

Végy először is olyan ügyvédeket, akiknek semmi erkölcsi gátlásuk nincsen akkor, ha a jogvitákban mellőzni kell a fogyasztóvédelmi szabályokat és arról kell meggyőzni a bíróságokat, fosszák meg az uniós jog alapján biztosított hatékony bírói jogvédelemtől a magánembereket, kisvállalkozókat. Hogy biztos legyen a banki pernyertesség, kis pressziót kell gyakorolni a magyar bírói szervezetre, és eleve kizárni a tisztességes eljárásokat, az uniós jog tényleges érvényesülésének lehetőségét. Ehhez valójában minden adott volt. A Kúria jogelemző csoportja 2013. őszén jelentésében elismerte, hogy a magyar bírói kar felkészületlen az uniós jog tárgyában, így továbbképzéseket kell tartani. A banki lobby annyira eredményes volt, hogy néha pont azon tisztességtelen hitelezők munkatársai tartották a bírói képzéseket, akik maguk is lábbal tiporták a jogot. És ott volt korlátlan számú ügyvéd, akinek uniós jogi tudása csaknem a nullával egyenlő, a megbízó érdekeinek szolgálata pedig odáig terjedt, hogy nem is firtatták, mi az alkalmazandó jog. Ezt úgy fogalmazták meg, egy emberöléssel gyanúsított személyt is megillet a jogvédelem. Ez igaz, de a devizás ügyekben történt ügyvédi közreműködés inkább hasonlít a bűnpártoláshoz. Ugyanis adott egy olyan kölcsönszerződés, mely részben vagy egészben semmis – és ezen a magyar jogalkotó sem nyit vitát – és az uniós jog alapján ilyen szerződésből semmilyen kötelezettsége se keletkezhet a fogyasztónak, mégis követelik a hitelezők a teljesítéseket, ráveszik a közjegyzőket a záradék kiállítására, mely megindítja a végrehajtás, mégis adják-veszik a vélt követeléseket és ehhez minden banknak megvan a jogi segítsége, legyen az jogtanácsos, vagy külsős ügyvéd.

A fentieket azért kellett előre bocsátanom, mert nehogy azt higgye valaki, egy egyszerű törvényalkotással rendezni lehet ezt a drámát. A lassacskán két évtizedes jogtiprás sokkal inkább hasonlít a zsidókkal szembeni jogfosztás törvényalkotással történt kierőszakolásához, mint bármi máshoz. És ebben hazánknak látványosan nagy gyakorlata van. A magyar társadalom egy jól körvonalazható halmazába tartozó embereknek anyagi érdekeltségük van a jelenlegi önkény fenntartásához, és egy törvénnyel hiába szüntetjük meg a jogtiprás folytatásának lehetőségét, ott maradnak azon százak-ezrek, akiknek tevékeny részük volt a jogellenességben. Ugyan ezt is lehet rendezni jogalkotással, ám ahhoz itt nem lesz bátorsága senkinek.

Ugorjunk vissza egy kicsit a jogi helyzethez. Az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkal azt vállaltuk, hogy bizonyos kérdésekben csak kizárólag ez Unió alkot szabályokat, bizonyosakban csak a tagállamok, és igen jelentős körben az Uniós és a tagállam közösen szabályoz azzal, hogy az uniós rendelkezéseknek mindig elsőbbsége van. Mik azok a jogi tények, melyeken nem lehetséges vitát nyitni:

Az uniós jog elsőbbsége, azaz ha összeütközik a nemzeti jog és az uniós szabályozás, akkor a nemzeti jogot mindig mellőzni kell, azt nem lehetséges alkalmazni a jogvitában, az adott élethelyzetben.
A deviza alapúnak nevezett banki „termék”, ami valójában egy szerződéses konstrukciót jelent, nem pedig egy olyan terméket, mint például egy Trabant gépjármű, több olyan feltételt, elemet gyúrt egybe, melyek egyenként akár lehetnek megengedettek is, egyben azonban soha. A devizában kirótt pénztarozás fogalma azt jelenti, hogy habár az adós egy meghatározott forint összeget kap, de a visszafizetési kötelezettsége nem e forint összeghez igazodik, hanem egy más deviza összeghez, melynek értékállóságában jobban bízik a hitelező, és nem akar azon veszíteni, hogy a forint rohamosan értékét veszíti. Ugyanis a világháborút követő hiperinfláció megmutatta, egy tartozás hogyan tűnik el percek alatt, ha a pénz elveszíti vásárlóerejét. Példának okáért: valaki kap egy millió forint kölcsönt, és azon vesz egy autót, de egy év múlva egy doboz gyufát sem lehet kapni érte, akkor a hitelező elveszíti „befektetését”, olyan, mintha ajándékba adta volna a pénzkölcsönt. Mondjuk, eleve érdekes, hogy a bankok ennyire nem bíztak a magyar gazdaságban és fizetőeszközének értékében.
A fenti gondolatmentet hívja a jogtudomány értékállandósági kikötésnek, melyet ugyan nem jogellenes alkalmazni, csak annak okozatosságát, mechanizmusát részletekbe menő módon el kell magyarázni a fogyasztóknak. Azt is, hogy ha a forint gyengül, mi a helyzet és azt is, ha a forint erősödik.
Ha a forint erősödik, akkor az történik, hogy X egység forintot átszámítanak Y összegű devizára. Az adós törlesztésekor az Y devizát visszaszámítják forintra. Ha a forint az adott devizához képest 100%-kal erősödik, akkor az X egység forint helyett csak X/2 forintot kell visszaadni. Azaz, kapok 100.-Ft-ot és csak 50-et kell visszaadnom. A bank erre mit talál ki? Egyoldalúan módosíthatja a szerződéses feltételeket, hogy ne bukjon az üzleten. Mondjuk, hatszorosára emeli a kamatot.
Ha a forint gyengül, akkor a fenti példánál maradva, X egység forintot átszámítanak Y összegű devizára. Az adós törlesztésekor az Y devizát visszaszámítják forintra. Ha a forint az adott devizához képest 100%-kal gyengül, akkor az X egység forint helyett már X * 2 forintot kell visszaadni. Azaz, kapok 100.-Ft-ot és 200-et kell visszaadnom. A bank nyer rajta 100 forintot. Tehát érdekes a forintot gyengíteni.
A bankok – speciális működésüknél fogva – mindig képesek az árfolyamváltozásokból eredő negatív hatásokat csökkenteni, vagy megszüntetni. A fogyasztó erre nem képes. Ergo, a banknak kockázata nincsen, vagy minimális, a fogyasztó kockázata roppant magas és nem maximalizált. Az adósok azonban abban a helyzetben vannak a jogvédelem szempontjából, hogy a kockázatot felmérni nem képesek, hiszen a bank milliószor több információval és szakértelemmel rendelkezik, mint egy átlagos ember.
A bank tehát nyerhet a forint gyengülésén – és mindig, folyamatosan gyengül a forint értéke, leszámítva kisebb hullámzásokat. A bank azonban nyerészkedni akart a nem létező, fiktív pénzváltásokon is. A magyar jog soha nem tartotta azt megengedhetőnek, hogy valaki olyan szolgáltatásért követeljen ellenszolgáltatást, melyet soha nem is teljesített. Ismét egy példa: ha nem adom kölcsön valakinek a piros pöttyös labdámat, akkor azt nem is követelhetem vissza. Ez a vételi- és eladási árfolyamok alkalmazásában jelent meg. A fogyasztóvédelmet elvben ellátó állami hatóság (PSZÁF) tájékoztatót adott ki anno, melyben elmagyarázta, hogy a banknak kölcsön kell vennie egy másik banktól ahhoz devizát, hogy azt leváltsa forintra, és azt konkrétan odaadja a fogyasztónak, majd amikor a fogyasztó forintban teljesíti a havi részleteket, akkor a banknak azon devizát kell vásárolnia, hogy visszaadja az általa felvett kölcsönt. Ebből egy árva szó sem volt igaz, és a régi Ptk. 200.§ (2) bekezdése azt mondta ki, hogy ez a jogszabály megkerülésével kötött szerződésnek minősül, hiszen a rPtk. 201.§-a mondta ki a főszabályt, hogy ellenszolgáltatás csak szolgáltatásért jár. Ha a bank nem vett semmilyen devizát és nem is váltott semmit, akkor ennek fikciós feltüntetése, alkalmazása sérti az állam jogát, így azért lesz semmis a szerződés, mert államnak joga van saját jogrendszerét megvédeni. Ha tehát egy bank megkerüli ezt a jogot, akkor eleve azzal kell számolnia, hogy az a szerződés semmis, és szankciója is lesz az ügynek.
Az uniós jog kapcsán az Európai Unió Bírósága jogosult és köteles értelmezni az EU normáit. E körben hozott határozatai minden tagállamot úgy kötnek, mint annak saját joga. Sőt! Az EUB ítéletei megelőzik a hierarchiában a nemzeti jogot. Márpedig az EU két alapvető dolgot leszögezett normáiban, melyet az EUB részletesen árnyalt, értelmezett: először is, egy semmis (érvénytelen) szerződésből semmilyen jog és kötelezettség nem keletkezhet. Másfelől a szerződés érvénytelensége csak egy tény, és emellett kell olyan szankciókat alkalmazni a tisztességtelen szolgáltatóval (hitelezővel) szemben, hogy azt visszatartsa attól, legközelebb ugyanilyen tisztességtelenül járjon el.
Az uniós csatlakozásunkkor már ismert volt minden jogi szakember és politikus előtt, hogy az EU joga a magyar jog felett áll. Ennek elfogadása volt a csatlakozás feltétele. Azt is mindenki tudta, ha az Unió bizonyos körben olyan jogvédelmet ad a fogyasztóknak, melyet a 19/93/EGK irányelvben megtett, akkor annak gyakorlati alkalmazása során Magyarország nem tehet semmi olyat, mellyel a jogvédelem szintjét csökkenti. Nem alkothat törvényeket, bíróságai nem hozhat olyan határozatokat, közjegyzőik nem rendelhetnek el végrehajtásokat, melyek során e szervek nem tartják tiszteletben az uniós jogvédelmet. Ugyanis a jogi hierarchia miatt egyetlen magyar jogalkalmazó szerv sem cselekedhet az uniós joggal szemben. Csakhogy van egy „apró” gond.
Az EU úgy épül fel, hogy a tagállamok bíróságai egymás ítéleteit kölcsönösen tiszteletben tartják és végrehajtják. Akkor kezdett ez a szisztéma megroppanni, amikor bizonyos tagállamok úgy gondolták, ők márpedig innentől kezdve megtagadják az uniós jog alkalmazását. Lengyelország és Magyarország élen járt e kérdésben, azon a volt szocialista blokk több országa is beleszaladt a késbe a deviza hitelezés kapcsán. A nyugati EU tagországok bíróságai előtt joggal vetődött fel a kérdés, kötelessége-e a kölcsönösség elve alapján tiszteletben tartani egy olyan állam, bíróság döntését, mely elvonta magát az uniós jog hatálya alól. E kérdésben tucatjával indultak EUB előtti eljárások és várja mindenki a legfőbb bírói szerv döntését.
A másik korlátozó probléma az, hogy az EUB egyértelművé tette, egy adott állam bíróságának jogerős döntése akkor is felbonthatatlan utólag, ha az egyébként sérti az uniós jogot. Ebben az esetben az adott állam tartozik az okozott kár megtérítésével, hiszen nem szorította rá bíróságait az EU jog követésére. Ám ez a kártérítés konkrét ügyekhez, felekhez, tényállásokhoz kapcsolódik, nem pedig általános kártérítési felelősséget jelent. Magyarán, egy ilyen jogvitában pereskedni kell. Más kérdés, Magyarországon nincsen olyan független és pártatlan bíróság, mely egy ilyen perben fair eljárást folytatna le.

A fenti ismeretanyag annak megítéléséhez szükséges, tekinthető bármely politikus, „szakember”, jogtudós azon kijelentése megalapozottnak, helytállónak, aki azt mondja, a magyar állam majd kártalanítja a „deviza károsultakat”, illetve különböző egyéb jogokkal vértezi fel őket.

Az ellenzéki együttműködési rendszerben dr. Szepesházi Péter ügyvéd – volt bíró – alkotott meg egy valójában nem létező szervezet – az Adóskamara – nevében különböző „pontokat”. Nézzük meg az aggályosabb részeit, de előtte érdekességként kell megjelölnöm a körülményeket.

Az Adóskamara és az EBFF „szervezet 2018. februárjában csatlakozott a Jobbikból kivált azon politikus új szervezetéhez, mely az Értünk Értetek nevet viselte. Meglátásom, hogy a szervezet túl szélsőségesen jobbra áll attól a világnézettől, mellyel azonosulni tudok. Ha valaki megtekinti e szerveztet facebook oldalán, képet nyerhet róluk.

HITELES MOZGALOM – Rendezvény – a kibővített 12 pont átadása a parlamenti pártoknak (eoldal.hu)

https://www.youtube.com/watch?v=iPxdE4b_MrY&feature=emb_imp_woyt

A banki hitelek és közműtartozások miatt elrendelt végrehajtások azonnali felfüggesztése.

A felvetés önmagában aggályos, hiszen a „banki hitelek” alá nagyon sokféle jogügylet tartozik.

Először is: a köznyelv a hitel és a kölcsön fogalmát összemossa, habár a kettő közötti különbség óriási. Az előbbinél csak a bankot (hitelezőt) terheli kötelezettség, az adóst nem, ugyanis majd akkor szolgáltatja a kölcsönt a bank, ha azt az adós kéri. Míg a kölcsön esetében a hitelezőt a kölcsön szolgáltatása, míg az adóst a szolgáltatott kölcsön visszafizetésének kötelezettsége terheli. A hitelszerződés voltaképpen a kölcsönszerződés előszerződése. Amikor csak a bank vállal kötelezettséget arra, hogy majd, bizonyos feltételek esetében rendelkezésre bocsátja a kölcsön összegét, de a feltétel az, hogy a leendő adós ismerje el tartozását, akkor az ilyen tartalommal bíró közjegyzői okirat valótlan, hiszen az adósnak tartozása csak akkor keletkezik, ha már megkapta a kölcsön összegét, azt a „markában tartja”. A közjegyzők ezért nem minden esetben tartozást elismerő nyilatkozat címmel illetik a közokiratot, hanem gyakran kötelezettségvállalóként jegyzik azt. Ennek azonban logikailag sok értelme nincsen. Hiszen az adós a magánokiratban (banki szerződéses irat) is kötelezettséget vállalt a kölcsön visszafizetésére. A közjegyzőim okiratnak azért van jelentősége, mert annak un. záradékolása indítja meg a végrehajtást, mely valójában kikerüli a bírósági jogvitát. Ám az ilyen tartalommal bíró közokirat nem képes azt igazolni, hogy valójában milyen kölcsönösszeget szolgáltatott a hitelező. Ez a magyar bíróságokat és közjegyzőket egyáltalán nem érdekli, aggály nélkül rendelik el a végrehajtásokat a semmis szerződések esetében is.

Másodszor: egy kölcsönügylet lehet fogyasztói szerződés és nem fogyasztói. Az előbbit védi az uniós jog (19/93/EGK irányelv), míg az utóbbit nem. Másfelől mi van az önkormányzatok és egyéb vállalkozások által felvett kölcsönökkel? Vagy vannak aggálytalan deviza, illetve forint kölcsönök, illetve az aggályos deviza alapúnak nevezett ügyletek. Mi az oka annak, hogy a deviza alapúnak nevezett, fogyasztói szerződéseken kívül minden más ügylet kapcsán fel kellene függeszteni? És a közműtartozások hogyan jönnek a képbe?

Ha azt vesszük alapul, hogy két gyakorló bíró (Ravasz és Szepesházi urak) dolgozták ki e pontot, komolyan felmerül bennem a kérdés, valóban kompetensek a jogászok a témában?

DH törvények és a kúriai jogfejlesztő jogegységi határozatainak hatályon kívül helyezése, a devizahitelezés problémáinak rendezése a spanyol, szlovén, szlovák szankciós törvények alapján.

A hatékony fogyasztóvédelmi rendszer egyik pillére mindenképpen a bírósági rendszer. A bíró nem vonhatja el magát semmilyen jog hatálya alól, és e körben kötelessége a jogforrási hierarchiát betartani. Ha a Kúria legális vagy illegális formában hoz olyan kötelező, vagy annak tűnő „iránymutatásokat”, melyek megkerülik, felülírják az uniós jogot, azt a perbeli jogvitában eljáró bíró köteles félretenni, azt nem alkalmazhatja. A magyar bírói jogvédelem hiánya, a bírói magatartás önkényessége jogállami kérdés. Nyilvánvalóan a törvényhozónak orvosolnia kell a problémákat, de annak útja soha nem lehet az, hogy majd egyes jogegységi határozatokat megsemmisítenek, hiszen a jogállami útja ennek az, hogy a Kúria felülvizsgálja korábbi határozatait és dönt azok tarthatatlanságáról. Az un. DH törvényekkel más a helyzet. Ahogyan arra az Alkotmánybíróság is több határozatában rámutatott, az uniós joggal szembenálló jogot félre kell tenni. Egy tisztességes peres eljárásban képtelenség alkalmazni a DH törvényeket, melyeknek csupán egy darab passzusa nem ellentétes az uniós joggal: márpedig a DH1 törvény 3.§ (1) bekezdése, mely szerint a vételi- és eladási árfolyamok alkalmazását előíró általános szerződéses feltételek semmisek. Az összes többi a fogyasztó jogvédelmi szintjét gyengíti.

Valótlant állít az – szándékosan vagy gondatlanul – aki azt mondja, hogy az „adósmentő” (DH) törvények elleni kifogás megbukott az EUB előtt, ugyanis a DH törvényeket az EUB hatáskör hiányában nem is vizsgálhatja. Azonban az EUB számos ítéletében rögzítette, az állami beavatkozás ilyen lehetősége csak bizonyos korlátok között lehetséges (a szerződés teljes érvénytelensége, csak a szerződéskötés időpontjában létező un. diszpozitív szabállyal behelyettesítés, illetve a fogyasztó azon jelentős kártól való megóvása érdekében, hogy a teljes semmisség esetében egy összegben kelljen tartozását megfizetni), illetve azon cél elérése érdekében, hogy a tisztességtelenül eljáró hitelezővel szembeni jogait megóvja. A hitelező érdeke oly annyira közömbös, hogy a védelmi rendszer hatékonysága esetében a bank akár csődbe is mehet. Végezetül pedig illik tudni, hogy az EUB nem a DH törvényeket vizsgálja, hanem annak hatását a fogyasztói szerződésekre, a jogok és kötelezettségek kapcsán. Ugyanis főszabály változatlanul az, egy tisztességtelen szerződéses feltételből a fogyasztót semmilyen kötelezettség nem érheti.

A DH1 törvény megdönthetetlen vélelme (vételi és eladási árfolyamok alkalmazásának tisztességtelensége) azt eredményezi, hogy a szerződés minimum részben semmis. Kiesik a devizára váltás lehetősége, és csak a forint marad. Az EUB joggyakorlata azonban arra is utal, hogy a C-26/13. sz. alatti Kásler-ügyben hasonló esetekben a maradék tartalom egy teljesen más szerződést eredményezne, mely kapcsán bírói és állami beavatkozás lehetősége kizárt, így az egész szerződést érvénytelennek kell tekinteni.

Ha tehát a magyar szerződéses blanketták döntő többsége a Kásler-féle OTP szerződésekkel hasonlatos, vagy megegyező, akkor az uniós jog alapján ilyen szerződéseket nem lehet teljesíteni, azok végrehajtása kizárt. Ezen túlmenően az uniós jog alapján a tagállami jogalkotónak csak és kizárólag arra van lehetősége, hogy törvényi szinten deklarálja az ilyen szerződések teljes érvényességét. Sem a bíróság, sem az állam nem teheti meg, hogy a tisztességtelen szerződésbe többlet tartalma csempésszen, így teljes mértékben kizárt, hogy egy törvény árfolyamkockázatot osszon meg a hitelező és adós között, hiszen a szerződés érvénytelensége miatt nincsen árfolyamkockázat. Ha ilyen „megosztást” remél egy jogalkotó, akkor azzal kétségbe vonja az uniós jog elsőbbségét, és valójában elvonja magát az EU jog hatálya alól.

Ha valaki ilyen javaslatot állít az ellenzéki program közepébe, akkor ez az EU jogtagadás mennyiben különbözik a pártállami megoldásoktól? Semmiben, ugyanolyan galád módon szegi meg a jogállami, jogbiztonsági elveket, és a hasznosság szempontjából is elfogadhatatlan, ugyanis elveszíti szakmai és morális alapját az ilyen „tanácsadó”, vagy politikus.

Közjegyzői jogsértések kivizsgálása és a közjegyzők végrehajtási záradékolási jogának azonnali megszüntetése fogyasztói kölcsön-szerződések esetében. Közjegyző állami, közhatalmi funkciót csak akkor láthasson el, ha közszolgálati jogviszonyban áll.

Az EUB törvénykezési gyakorlata alapján a közjegyzőknek is kötelességük volt figyelembe venni a fogyasztói szerződések érvénytelenségét, és meg kellett volna tagadni a záradékolást. Ha a jogalkotó pusztán annyit tesz, hogy törvénybe iktatja – a DH törvények hatályon kívül helyezésével – az összes deviza alapú kölcsönszerződés érvénytelenségét, akkor egyben kimondhatja az összes releváns végrehajtási záradék jogellenességét is. Egy ilyen törvényi szabályozás alapján nem felfüggesztődnek a végrehajtások, hanem megszűnnek, ugyanis el sem rendelték azt joghatályosan.

Képzeljük el, mi történik, ha a jogalkotó kimondja a szerződések semmisségét:

Az összes hitelező által szolgáltatott kölcsön jogcím nélkül marad, és a bankok szaladhatnak a pénzük után, ugyanis a kölcsönszerződéseket logikusan már kezesség és zálogjog sem védi. Azon adósok egy része, aki még nem térítette vissza a kapott összeget, azonnal leirat a nevéről mindent és fedezet nélkül maradnak az ügyletek. A bankoknak kellene bíróságra rohanniuk, hogy kérjék az érvénytelen szerződések hatályossá nyilvánítását, mely azt jelenti, az adós a bírói ítélet alapján köteles teljesíteni, nem a szerződés szerint, ami semmis. Vagy a „túlfizető” adós kérheti a bíróságtól a visszatérítést. Okszerűen ki kell mondani azt is, hogy a fogyasztói jogérvényesítés lehetőségének DH törvények általi nemzeti megszüntetése az elévülést befolyásolja, a DH törvények hatálya alatt az nyugszik. Magyarán ez az időszak kiesik az elévülésből.
Ha az összes végrehajtás megszűnik a deviza alapú kölcsönök kapcsán, a végrehajtást kezdeményezők kötelesek viselni a vh költségeket, nem az adósok.
Ha az összes szerződés semmis, akkor kizárt az engedményezés – álláspontom szerint a szerződésállomány átruházások is – és a példa kedvéért, az OTP Bank vagy OTP Jelzálognak és az OTP Faktoring közötti engedményezési szerződések mind érvénytelenek. A Faktoring „adhatja vissza” az összes „követelést” az eredeti hitelezőnek. Az a pénz, amit a Faktoring beszedett, visszajár az adósnak, aki majd az eredeti hitelezővel „elszámol”. Vagy peren kívül, vagy perben.
Ha azt vesszük a példa kedvéért, hogy volt mondjuk egymillió ilyen szerződés, akkor egymillió ilyen per lesz, ugyanis a hitelezők és engedményesek önként nem fogják visszaadni a zsákmányt. Ezzel a magyar bírósági rendszer megbénul, még évi 100.000 per kezelésére is alkalmatlan a szervezet, nemhogy annak tízszeresére. Ergo, a jogalkotónak kellene rendezni a jogkövetkezményeket is. Csakhogy pont ez volt az igény 2013-2015-ben és a DH törvények ugyan az irányelv céljának megfeleltek, ám a gyakorlati megvalósításuk ellenkezett az EU jogával.

Ha most arról beszélünk, hogy az ellenzéki szóvivők és véleményvezérek által hangoztatott megoldási javaslatok sértik az uniós jogot, akkor ugyanezen emberek mennyire lesznek alkalmasak a részletszabályok kidolgozására? Sehogy.

Ha az állam nem avatkozhat bele jogalkotással a magánjogi szerződésekbe, akkor legfeljebb annyit tehet, hogy az EUB ítéleteinek releváns részeit törvényi szintre emeli, hiszen főszabály szerint a tagállam adhat magasabb védelmi szintet a fogyasztó számára, de alacsonyabbat nem.

Ha az ellenzék nyerne a választásokon és mondjuk rendezni szeretné törvényi úton a fogyasztói jogfosztást, akkor sem lehet ebben a pillanatban, vagy áprilisban tudni, mi a helyzet azzal, a teljes semmisség esetében jár-e a tisztességtelen hitelezőnek kamat, járulék. Ugyanis a praxisomba tartozó előzetes döntéshozatali eljárás tárgya ez,
C-705/21. sz. alatt. A Bíróság válasza fogja meghatározni a követendő eljárást.

A lakhatási jogot érintő, vagy ennek megvonását eredményezhető bírósági eljárások során alanyi jogon biztosítsák a költségmentességet.

Az uniós jog alapján eddig sem volt kérdéses, hogy fogyasztó lakhatását biztosító ingatlan végrehajtás útján történő elvonása emberi jogait sérti. Így az ilyen jogvitákban nem csupán az Irányelv alkalmazása indokolt, hanem az EU alapszerződései is. Az EUB azt is deklarálta, hogy az illetékek visszatarthatják a fogyasztókat a perindítástól. Ennek a nemzeti jog úgy kívánt eleget tenni, hogy az illeték utólagos megfizetését a pervesztes félre hárította. A magyar bírói kar azonban nem volt hajlandó az uniós jog primátusát figyelembe venni és a DH törvények alapján zárta ki a hatékony bírói jogvédelmet. Így egyik ügyemben a fogyasztó a végrehajtás megszüntetési és kötelmi jogi perekben összesen 14.000.000.-Ft illetéket köteles megfizetni a magyar államnak. És a végén a Kúria kimondta, hogy a jogerős ítéletek hatályát az sem bonthatja meg, ha kiderült, azok uniós jogot sértettek. Mehet a fogyasztó a magyar állammal szemben kártérítést perelni, de abban a perben pont ugyanazon bírók fognak eljárni, mint akik eddig sem alkalmazták az EU jogát. Azaz – jelen pillanatban – a jogérvényesítés lehetősége csak formális.

Adhatunk tehát teljes alanyi költségmentességet a perlekedő fogyasztóknak, ám ettől még a magyar bíró kar pont ugyanúgy nem fogja az EU jogát alkalmazni. Ennek következménye pedig a magyar állam kártérítési felelőssége. Ha az államot egyszer marasztalják, akkor a kár összege a költségvetést terheli, melyet az adófizetők állnak végtére is. A sérelmet szenvedett felek fogják majd összedobni a kártérítést – kis túlzással.

Önálló, elváló zálogjog, vételi jog azonnali megszüntetése.

Ez egy nagyon komoly szakmai kérdés, melyet nem lehet most kielemezni, de az un. elsétálási jog alapján lehet vele foglalkozni. Az önálló zálogjog (bárhogy is hívja a magánjog éppen, aktuálisan) abban különbözik lényegét tekintve a jelzálogjogtól, hogy az adós nem csupán a hitelező felé fennálló tartozását biztosítja az ingatlannal, hanem a hiteleznek egy másik hitelező felé fennálló tartozását is. Ergo, ha az adós a bankja felé fizet, nem szabadul a zálogból, mert lehet, hogy a hitelező nem adja meg tartozást az őt refinanszírozó banknak, így az adós kétszer is teljesíthet. A jelenleg hatályos Ptk. nem teljesen így szól, de a lényeg nem is ez. Van ugyanis számtalan olyan eset, amikor egy bank előtt hitelképtelen adós elment egy pénzügyi vállalkozáshoz, aki dupla kamatra adott neki úgy hitelt, hogy példának okáért a Raiffeisen refinanszírozta. A zálogtárgyből így a Raiffeisen kereshetett kielégítést. A pénzügyi vállalkozás csődbe ment, így a bank rástartolt az ingatlanra. Kérdésem az, hogy a Raiffeisen mennyire volt tisztességes e körben? Ahogyan arra egy kedves ismerősöm utalt, e banknak pont két dolog kellett a hitelképességhez: egy ingatlan fedezet, és egy adós, akinek volt pulzusa. 5%-ra nem adunk kölcsönt, de 15%-ra már igen?

Az elsétálás kapcsán nem csak Szepesházi kolléga magyarázza a vállalhatatlant, hanem Rónai Egon szerkesztő úr is erről faggatta tegnap Z. Kárpát Dániel jobbikos képviselőt az ATV műsorában. Számomra megdöbbentő az, hogy ha egy fogyasztói szerződés teljes egészében semmis, és nincsen így annak fedezete sem, és meg kell szüntetni a végrehajtásokat, akkor „mitől kellene elsétálni”? Ugyanis a „szakértők” ezt úgy magyarázták, felvesz az illető 10 millió forintot és arra ad egy 15 milliós ingatlan fedezetet, akkor vagy egy árva kanyit nem fizet vissza, és bukja az ingatlant, de nem tartozik semmivel, vagy a 10-ből visszafizetett már 9.9 milliót és a kamatait, de akkor is elbukja az ingatlant, ám „elsétálhat”. Az, hogy más államok példáit hozzuk követendő gyakorlatként, nem tűnik megalapozottnak, ugyanis ez limitált vagyoni felelősséget jelent, és nem érinti az alapjogviszony semmisségét. Márpedig most kifejezetten a deviza hitelesek védelméről van szó.

Az ATV műsorában elhangzottakból és az MMM jogi igazgatójának előadásából az derül ki, hiába semmis a devizás szerződés és a zálogjog, mégis legyen anyagi felelőssége a fogyasztónak az ingatlanával, habár az uniós jog alapelve az, hogy semmis szerződésből semmilyen jog nem keletkezik. Tehát a javaslat teljesen tudatosan sérti meg az uniós jogvédelem elvárásait. Akkor ez most megmentés vagy agyagba döngölés?

Lakhatáshoz való jog alkotmányos alapjog legyen!

Ez nem a deviza hitelesek speciális problémája. Ez egy szociális védőháló kérdése, mely a társadalmi szolidaritásból ered, ám a fogalom a magyar társadalomban sajnos ismeretlen.

Szélesítsék ki az Eszközkezelőhöz jutás lehetőségét a rászorulóknál és vegyék el a bankok vétójogát.

Az un. Eszközkezelő fizikai és jogi léte azon alapul, hogy a magyar állam és bíróságai az uniós jogot félresöpörve semmizték ki a fogyasztók tömegeit. Az Eszközkezelő által kötött szerződések jogszabályt megkerülő és jóerkölcsbe ütköző szerződések, semmisek. Ebben a jogi formában e szervezet helytállani tartozik az érvénytelen jogügyeltekért, és a magyar államnak iszonyat pénzébe fog kerülni a sérelem orvoslása.

Kényszerértékesítés esetén elővásárlási jog illesse az adóst, amelynek feltételei egyezzenek meg egy harmadik személy jogaival. Az adósnak további kötelezettsége ne legyen.

Ez teljes egészében értelmezhetetlen. Ha valakinek az (ingatlan) tulajdonát csak törvényes feltételekkel lehet elvonni, ami gyakorlatilag a végrehajtás során árverezést illeti, akkor tudomásul kell venni azt, hogy az árverési vevő mindig eredeti szerzésmóddal válik az ingatlan tulajdonosává. Azaz, úgy, mintha ő építette volna a házat. A végrehajtási eljárás törvénytelensége nem fogja visszaállítani az eredeti állapotot. Az adós akkor is végleg elveszítette az ingatlant, ha egyébként a semmis szerződése miatt nem is lehetett volna végrehajtást megindítani, lefolytatni. A végrehajtásból befolyt pénz egy része a végrehajtónál marad, míg a többit kiadja a vh kérőnek. A végrehajtást kérő a megszüntetett végrehajtás esetében – hiszen ilyen törvényt szeretnénk alkotni – visszaadja az összes pénzt, mely hozzá került és viseli a vh költségeket. Amit a végrehajtó beszedett az adóstól, azt is megfizeti a vh kérő. Ám lehetséges, hogy az ingatlan piaci értéken alul „ment el” és ezzel valódi kára keletkezett az illetőnek. Egy ilyen kár megtérítésére egy konkrét jogvitában a magyar állam kötelezhető, hiszen az állam sértette meg az uniós jogot. És a bíróságok jogsértéséért is az állam felel ebben az esetben.

Ilyen esetekben elővásárlási jogról beszélni logikátlan.

Amennyiben a pénzintézet a követelést átadja egy követeléskezelőnek, akkor az adósnak csak és kizárólag a pénzintézet és a követeléskezelő által kötött szerződésben meghatározott összeget kelljen megfizetnie, az elővételi joga alapján. Az elővásárlási jog gyakorlása esetén állami segítséget kell nyújtani, akár államkötvény biztosítása útján.

A fogyasztói szerződések semmissége esetében szóba se kerülhetnek követeléskezelők, mert nincsen törvényes tartozás, nincsen törvényes követelés. Az összes ilyen ügylet jogsértő, semmis, hatálytalan. A tisztességtelenül eljáró hitelező felel elsődlegesen az ebből fakadó jogsérelmekért. Az un. követeléskezelők másodlagosan felelnek, és nem elhanyagolható gondolat az, mennyiben jelent az bűncselekményt, ha az uniós jog szerint érvénytelen szerződésekből nem fakadó követelésekkel üzletszerűen „bizniszelnek”. Szerintem ez súlyos bűntettet jelent.

Azok, akiknek pénzintézet jogellenesen kárt okozott, vagy a vagyonukat elárverezték, az elszenvedett károkhoz igazodó kártalanítást kapjanak.

Emiatt vállalkoztam az írás elkészítésére, ugyanis egy szerződés érvénytelensége önmagában nem károkozást jelent. Az érvénytelenség jogkövetkezménye teljesen más. Természetesen nem kizárt a károkozás, ám azért a károkozó felel, azaz a hitelező. Ha a kár abból ered, hogy a bíróság nem adott jogvédelmet, akkor a magyar állam. A károkért a károkozó felel és nem az állam. Az állam nem ígérhet kártérítést a professzionális hitelező helyett, hiszen ez az uniós jogot direkt sérti: tiltott költségvetési támogatásként jelenik meg a kártérítés átvállalása, hiszen a szankciók és prevenciók uniós rendszere alapján a tagállami bíróság köteles olyan ítéletet hozni, melyben a visszatartó erőt alkalmazza. Például nem lehet kamatot és járulékokat felszámítani az adóssal szemben, és az csak a felvett tőkét köteles visszaadni. Az, hogy a bíróságok ilyen szankciót ne alkalmazzanak, sőt, a bírók beletesznek a szerződésekbe 15-25%-os kamatokat, amit köteles a jogerős ítélet alapján megfizetni az adós, de majd ebből fakadó kárát a magyar állam fizeti meg a költségvetés terhére, az nonszensz.

Mivel azonban az a helyzet, hogy Márki-Zay Péter ellenzéki miniszterelnök jelölt legfőbb programja ez, melyet több ellenzéki párt is támogat, bennem erős kétséget kelt a jogállami elkötelezettség komolysága miatt.

Mindezen eljárások, kivizsgálások felügyeletét egy parlamenti devizahiteles bizottság lássa el, akiknek a tagjai között civil szervezetek képviselői is kapjanak helyet.

Ez tisztán demagógia, populizmus, semmi köze sem a joghoz, sem a jogalkotáshoz. Egy parlamenti bizottságnak semmilyen szerepe nem lehet a jogállamiságot és jogbiztonságot érintő kérdésben, ugyanis a civil ellenőrzés fontos, de az uniós jog alkalmazása kapcsán a jogalkotót és a bírságokat terheli a felelősség és a közjogi kötelezettség.

A Pénzügyi Békéltető Testület legyen független az MNB-től.

Ez teljesen irreleváns, mert a PBT-nek semmilyen hatásköre nincsen a polgári perekben.

Szüntessék meg a bíróságok politikai irányítását és befolyásolását. Az jogsértő ítéletekért való egyéni bírói felelősség újbóli bevezetése.

Ez teljesen populista elvárás. Ha majd a magyar állam megtapasztalja a bőrén, akár az uniós kötelezettségszegési eljárások miatt, vagy az állam elleni kártérítési perekben milyen felelősséget kell vállalnia, és ez milyen anyagi terhet jelent, akkor elgondolkodik azon, szüksége van-e pártatlan és független bíróságokra vagy sem. A magyar állam úgy döntött nincsen, hiszen a bíróságuk maguk zárják ki a jog érvényesülését. Miként arra fentebb utaltam, a jogellenes ítéletekért nem a bíró felel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne kellene felmenteni a bírói tisztsége alól.

Jelen esetben az ország szinte civilisztikai bírója hozott devizás ügyekben törvénytelen ítéletet, és a formális jogorvoslat semmilyen jogvédelmet nem biztosított. Sajnos ebből az következik, hogy a magyar bírói kar érintett része – véleményem szerint – nem maradhat a tisztségében. Az más kérdés, hogy kikkel töltik fel a bírói kart. Előttem azonban a magyar törvénykezés morálisan és szakmailag megbukott. De ez kit érdekel?

Összességében elmondható, hogy a 12+1 pont néha logikátlan, többnyire pedig átgondolatlanul uniós jogot sértő. Ha a magyar ellenzék és az azt támogató „ellenzéki sajtó” ezen morális és jogi megoldást támogatja, akkor ehhez én nem tudok asszisztálni. Mélyen ellenzek minden olyan jogi megoldást, mely összeegyeztethetetlen a jogtudományi alapelvekkel és az uniós joggal.

Róna Péter szerint az állam bármikor dönthet úgy, hogy részben, vagy egészében kártalanítja a devizahiteleseket, és ennek költségeit adó formájában áthárítja a bankokra. Hozzátette, ilyen döntésnek semmilyen jogi akadálya nem lenne.

Róna Péter: Az állam adóként terhelhetné a bankokra a devizahiteldevizahitel-károsultak megsegítését | Klubrádió (klubradio.hu)

Csakhogy ez nagyon nem igaz! Ráadásul nem is igazán tűr jogi vitát.

Én csak abban reménykedem, eljön majd egy idő, egy kor, amikor a közvélemény arra kíváncsi, mit mond a jog, nem arra, hogyan lehetne populista, demagóg megoldásokkal kicsavarni a jogot. Mindaddig, amíg a magyar politikai közvéleményt, és a jogtudományi életet nem az EUB ítéletei hatják át anyagi jogi erővel, hanem állandóan és mindenki felül akarja az írni, itt nem lesz sem jogállam, sem demokrácia.

Ha valaki elolvassa a fentieket és elgondolkodik azon, most mit is mondhatna erre az ellenzéki pártok bármely szóvivője, akkor jó úton jár. A választások előtt két hónappal belevitték az egyesült ellenzéket egy jogi zsákutcába azért, mert a devizás érintetteknek fűt-fát kezdtek ígérgetni.

Amikor a C-932/19. sz. alatti ítélet napján sajtótájékoztatón megszólaltam, egyértelműen leszögeztem, nincsen olyan indok, mely miatt letérjek a jogi tisztesség útjáról. Már van egy újabb EUB előzetes döntéshozatali eljárásom is a C-705/21. sz. alatti eljárás kapcsán. Ha meghallgatásra kerülnek érveim, további ügyekben is eljutnak érveim az EUB elé. Csakhogy ez a szakmai munka semmit nem ér, ha nem csupán a jelenlegi politikai elit ellenérdekelt az uniós jog mellőzésében, hanem az ellenzéki pártok, szervezetek is.

Vagy ennyire nincsen igény a magyar társadalomban a szakmai és jogi tisztességre? Mindenki szerint az a jó szakember, aki azt mondja, amit hallani szeretnének? Ha ez így van, akkor semmi értelme nincsen jogászi munkámnak.