Óriási balhé robbant ki egy kistelepülésen péntek délelőtt: több százan tüntettek, a miniszter megszakította külföldi útját is

Fotó: Ellenszel.hu

Több száz termelő tüntetett Mélykúton a nemrég 2 milliárd forint állami támogatásból beruházó vágóhíd irodája előtt. Nagy István minisztert is le kellett küldeni a pár ezer fős lakosú kisvárosba, aki megszakította amerikai útját, hazajött és gyorsan meg is ígérte az elmaradt támogatások kifizetését.

A támogatások kétharmadának elmaradása miatt jövedelem nélkül maradt víziszárnyas-tenyésztők tüntettek Mélykúton, a hetekben újabb milliárdos állami támogatást kapott Hunent Zrt irodája előtt.

A termelők az állatjóléti támogatások elmaradása miatt kerültek padlóra, miközben, ahogy Nagy István korábban nyilatkozta a sajtónak, a teljes támogatási keretet kimerítették. A termelők nem értik, hova ment el a pénz, de azzal is elégedetlenek, hogy a felvásárlási árakból nem futja még a szűkös megélhetésre sem, azt szeretnék, ha a tárca egységes, lényegében hatósági árat vezetne be a felvásárlásokban.

A szakmai szervezetek szerintük nem képviselik kellőképpen a gazdálkodók érdekeit, a vezetők kivétel nélkül a nagy integrátor cégek képviselői közül került ki, ezért a Baromfi Termék Tanácsban és a többi szervezetben is tisztújítást követeltek. A háromból két követelésük már biztosan teljesült, a harmadikról még egyeztetnek.

A hvg.hu arról ír, hogy a délelőtti tüntetés után röviddel Nagy István agrárminiszter is megérkezett a gazdák fórumára, de megjelent a tárca államtitkára, Feldman Zsolt és Farkas Sándor miniszterhelyettes is. Nagy István itt bejelentette, hogy kifizetik az elmaradt állatjóléti támogatásokat, erre a kormány 1,9 milliárd forintot elkülönített. Ezzel, ahogy a miniszter fogalmazott, a tüzet eloltották.

A Baromfi Termék Tanács elnöke, Csorbai Attila a teljes vezetés lemondását jelentette be, itt a tisztújításról is megállapodtak. Nagy István szerint a felvásárlási árakban a termelőknek, és a felvásárlóknak kell megegyezniük, ebben a kormány csak segítséget tud nyújtani, kora délutántól folyik az egyeztetés a miniszter, a termék tanácsi elnökök és a tüntető gazdák delegált képviselőivel.

loading...