
Van egy kis gondja a populista Orbánnak, valamint két elvbarátjának, Kaczynski lengyel és Jansa szlovén vezetőnek: egyre népszerűtlenebbek
– írja az USA egyik vezető napilapja, a New York Times.
A magyar és a szlovén miniszterelnök, illetve a lengyel kormánypárt erős embere egykor úgy került hatalomra, hogy meglovagolta az elitellenes dühöt, ám most szembekerül azzal, hogy jelentős tömegek elégedetlenek a járvány kezelésével, a korlátozásokkal, illetve a keménykezű politikával, a folyamatos megosztással.
Úgyhogy most kemény akadályba ütköztek, mivel csillaguk leáldozóban van, és az emberek már nem különösképpen kedvelik őket
– írja a New York Timesban Andrew Higgins, a lap kelet- és közép-európai irodájának vezetője.
A magyar miniszterelnök azzal kénytelen szembenézni, hogy összeállt vele szemben az ellenzék, ami idáig nem volt jellemző. A lengyeleknél a mélyen konzervatív kormány hirtelen balra fordult a gazdaságpolitikában, hogy visszanyerje a támogatókat. Szlovéniában a keményen jobbos vezetés katasztrofálisan szerepel a közvélemény-kutatásokban. Tavaly még 65%-on állt, mostanra 26%-ra zuhant vissza.
Orbán pár hónapja vendégül látta illiberális szövetségeseit azt ígérve, hogy elhozzák a „keresztény értékeken alapuló Európa reneszánszát”. Ám a rendezvényre csak Matteo Salvini olasz pártvezér és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök ment el.
Krekó Péter a Political Capital igazgatója azt hangsúlyozza, hogy az eseményből nem az kerekedett ki, hogy milyen erős a jobboldali populista lázadás, hanem csupán kétségbeesett lépésnek bizonyult a hanyatlás leplezésére.