170 milliárd forintot is bukhat Magyarország a Fidesz homofób törvénye miatt

Kép forrása: AFP

A világ egyik legfontosabb, hollywoodi filmes szaklapja a Variety a magyar homofóbtörvény lehetséges hatásairól írt hosszú cikket, amiben azt fejtegetik, hogy nagyon sok pénztől eshet el Magyarország az említett törvény miatt.

Mint írják:

Magyarországon rengeteg nagy filmes produkció készül, forgat itt jelenleg a WarnerBros., az Amazon és a Netflix is, 2019-ben pedig hatalmas összeget, 565 és fél millió dollárt (csaknem 170 milliárd forintot) költöttek el itt a filmkészítők.

Ez azonban megváltozhat a Fidesz homofób törvénye miatt, hiszen több jelentős médiavállalat a Warnertől az RTL-ig közleményben tiltakozott a törvény és a homofóbia ellen, és nem ez lenne az első eset, hogy a kirekesztő törvények miatt egy-egy médiacég kivonul egy adott területről.

A Disney, a Netflix, a Warner, a Sony és további cégek például bojkottal fenyegették Georgia államot, amikor egy, az abortuszt jelentősen szigorító törvényt jelentettek be, a Netflix pedig kivonult Észak-Karolinából az állam LMBTQ-ellenes törvénye miatt, egy török sorozat készítését pedig leállította, miután Törökországban cenzúrázták egy Netflix-műsor meleg karakterét.

loading...