
Ebben a formájában tarthatatlannak nevezte a pedofiltörvényt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Az érdekképviselet szerint a pedofíliával kapcsolatos szigorításokat tartalmazó törvényhez az utolsó pillanatban hozzácsapott, a pedofíliához és a kapcsolódó bűncselekményekhez egyáltalán nem kapcsolódó, azonban kimondottan a szexuális kisebbségek és transzneműek jogainak korlátozásával járó rész
„teljességgel lehetetlenné teszi a nevelési-oktatási intézményekben történő egyes mentálhigiénés tevékenységeket, tanácsadást, segélynyújtást, mivel a gyakorlatban teljesen felszámolja azt”.
A PDSZ közleményében felidézte, már korábban jelezte, hogy a nevelési-oktatási intézményekben zajló civil felvilágosító-mentálhigiénés munka egyre nagyobb veszélyben van. A köznevelésről szóló törvény két évvel ezelőtti módosítását, amely szerint
„nevelési-oktatási intézményben olyan nevelési-oktatási vagy tájékoztató tevékenység folytatására kerül sor, amely a köznevelési jogszabályok súlyos megsértése révén a gyermek, a tanuló Alaptörvényben foglalt jogainak megsértését eredményezheti”.
Az érdekképviselet szerint a kormány már ezzel a törvénnyel az állam helyett az ezeket a feladatokat ellátó civilek nagy részét ajtón kívülre tette, most pedig tovább rontott a helyzeten:
„A törvényt csak egy paraszthajszál választja el a homoszexualitás és a transzneműség kriminalizálásától.”
A törvény ugyanis kimondja, hogy a tanulók részére a szexuális kultúráról, a nemi életről, a nemi irányultságról, valamint a szexuális fejlődésről szóló foglalkozások nem irányulhatnak a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérés, a nem megváltoztatása, valamint a homoszexualitás népszerűsítésére. A szakszervezet szerint azonban egyáltalán nem világos, így a jogalkalmazó belátására van bízva, mit jelent a népszerűsítés mint fogalom.
A PDSZ végtelenül károsnak tartaná, ha tiltott népszerűsítésnek minősülne az, amikor a pedagógus, pszichológus vagy más szakember például a transzneműség vagy homoszexualitás témakörével vagy egyáltalán a nemi identitással, elfogadással és kirekesztéssel kapcsolatos problémákat dolgozza fel a gyerekekkel, diákokkal.