Bírósági tárgyalásra kellett volna mennie a csalással vádolt fideszes képviselőnek, de “elkérték”, hogy szavazhasson az országot tönkretevő javaslatokról

Kép forrása: MTI

Parlamenti elfoglaltságra hivatkozva az Országgyűlés Hivatala kérte a Fővárosi Törvényszéket, hogy tekintsen el Simonka György fideszes képviselő tárgyalótermi megjelenésétől – szúrta ki a Magyar Narancs.

Az Országgyűlés fideszes többsége ma gyorsan elfogadta

  • a jövő évi költségvetést,
  • a pedofiltörvény melegellenessé tett változatát,
  • a Fudan Hungary Egyetem Alapítványról szóló jogszabályt,
  • a bérelt műemléki ingatlanok megvásárlását lehetővé tevő törvényt.

Valamint új alkotmánybírót is választottak. A sikerhez pedig szükség volt a fideszes kétharmadra (kivéve a melegeket a pedofilokkal összemosó törvény elfogadásához, mert ott a Jobbik kisegítette a Fideszt),

ezért hívták be a Központi Nyomozó Főügyészség által bűnszövetkezetben, különösen nagy értékre elkövetett költségvetési csalással, sikkasztással és okirat-hamisítással vádolt Simonkát.

A parlamenti szavazássorozat időpontját a 18 órakor kezdődő Magyarország–Portugália Európa-bajnoki mérkőzéshez időzítették.

Simonka György a harmadrendű vádlott az 1,4 milliárd forintos ügyben, amelyben

  • kétrendbeli, felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettéért,
  • kétrendbeli, bűnszervezetben, gazdálkodó szervezet részére tevékenységet végző, önálló intézkedésre jogosult személlyel kapcsolatban elkövetett vesztegetés bűntettéért,
  • kétrendbeli vesztegetés elfogadása bűntettéért, kétrendbeli, társtettesként bűnszervezetben elkövetett, kötelesség megszegésére irányuló hivatali vesztegetés bűntettéért,
  • kétrendbeli folytatólagosan és felbujtóként elkövetett hamis magánokirat felhasználása vétségéért.

Simonka mentelmi jogát 2019. október 18-án, legutóbb 2021. február 22-én függesztették fel, de nem helyezték letartóztatásba. Ennek minden valószínűleg az az oka, hogy a Fidesznek formálisan vele van meg a kétharmados többsége az Országgyűlésben.

loading...