Tarlósnak ettől felforr az agyvize – rendkívüli lépéssel állt elő a Párbeszéd

Sajtótájékoztatóban jelentette ma be Barabás Richárd, a Párbeszéd szóvivője, önkormányzati képviselője, hogy az ellenzéki párt megelégelte, hogy a Habony-művek propagandaújságját, a Lokált osztogathatják csak a metrókban, az aluljárókban, éppen ezért saját kiadvánnyal jelentkeznek, „Igaz” címmel.

Barabás Richárd levélben fordul Tarlós Istvánhoz, hogy tegye lehetővé az ellenzéki pártoknak is a kiadványaik terjesztését a kiegyensúlyozott médiaviszonyok érdekében. A Párbeszéd több ezer példányban kezdi el az „Igaz” újság köztereken történő terítését, amelyben olyan témákat érintenek többek között, mint az alapjövedelem, Jávor Benedek EP-képviselő paksi bővítésről szóló véleménye, a Lokál-ügy és számos olyan terület, amely a fideszes médiából kimaradt.

Korábban már írtunk róla, hogy a fiatal párbeszédes politikus a múltkori sajtótájékoztatóján olyan ügybe tenyerelt a Lokál betámadásával, amely biztosan kellemetlen helyzetbe hozza Tarlóst, de most, hogy a Párbeszéd az ellen-Lokállal jelenne meg, a főpolgármesternek mérlegelnie kell, hogy mit tesz.

  • Ha Tarlós engedélyezi az „Igaz” terjesztését, nemcsak a Párbeszédnek, hanem a többi demokratikus pártnak is lehetőséget kell majd biztosítania erre. Ez a helyzet azt eredményezné, hogy a Lokál-díszbe öltözött újságosztogatók mellett zöld, kék, rózsaszín ruhás aktivistáktól is elvehetnék a járókelők a saját álláspontjukat tartalmazó újságaikat, vagyis ezzel megtörhetne a Lokál monopóliuma.
  • Ha a főpolgármester úgy dönt, nem ad erre lehetőséget, teljesen hiteltelenné válik, hiszen mi indokolja azt, hogy a merő propagandával átitatott Fidesz-közeli lapot lehet a metróban osztogatni, míg más vélemények nem kapnak teret?

Akárhogy is dönt Tarlós, mindenképp felforrhat az agyvize, hiszen a kampányra készülve a legkevésbé hiányzik neki, hogy a budapestiek esetleg más álláspontokat is megismerjenek különféle ingyenes kiadványokból. Várjuk a főpolgármester válaszát, és arról külön cikkben jelentkezünk.

loading...