Washingtoni Egyetem: hol van 9500 halálos áldozat a magyar járványstatiszitkából?

Kép forrása: MTI

A Washingtoni Egyetem Egészségügyi Mérési és Értékelési Intézetének (IHME) szakemberei nemrég publikált elemzésükben arra jutottak, hogy a legtöbb országban hiányosak a koronavírus miatti halálesetekről szóló kimutatások, írja a Népszava az egyetem jelentése alapján.

A szakemberek ezt arra alapozzák, hogy a különböző államok által közölt adatok alapján mintegy 3,2 millió elhunytat regisztráltak tavaly márciustól idén május 3-ig, de számításaik szerint a pandémia ténylegesen 6,9 millió áldozatot követelt szerte a világban.

Az eltérések a kutatók szerint abból adódhatnak, hogy a világ más-más részein eltérő szempontok alapján vezetik a statisztikákat, de a különbségekhez hozzájárulhat az is, hogy az egészségügy túlterheltsége miatt egyes áldozatokról nem tudták megállapítani, hogy a koronavírus okozta a halálukat.

Az IHME számos tényezőt figyelembe vett, hogy megállapítsa a koronavírusban elhunyt betegek számát országonként. Az elemzés elkészítésekor kiszámolták a többlethalálozást, vagyis azt, hogy mennyivel haltak meg többen a járvány kezdete óta idén május 3-ig, mint egy átlagos időszakban.

Magyarországon az IHME elemzése alapján 37 177-en haltak meg a járványban május 2-ig, vagyis 9476-tal többen, mint amennyit a hivatalos tájékoztatásban regisztráltak.

A kutatók úgy vélik, hogy tavaly szeptemberig még alacsony az eltérés a közölt és a becsült adatok között, de a második hullám előrehaladtával kinyílik az olló:

a december 5-i tetőzéskor már több mint 60 “láthatatlan” áldozatról szólnak a számítások, és még az enyhülést követően is napi 20-30 elhunyt maradt rejtve.

A Népszava a kutatás alapján azt írja, hogy

harmadik hullámban ismét jelentősebbé vált a differencia: az április 7-i csúcson az operatív törzs 311 halottról számolt be, a szakemberek kalkulációjában viszont 417 elhunyt szerepel.

Az elemzés szerint hazánk lakosságarányosan nem a világelső a halálozások tekintetében, hanem a 16. helyen áll, az EU-tagállamok közül pedig a hetedik a sorban.

loading...