„Mi lekapcsoltuk a villanyt” – szinte mindenki otthagyta az egyik kórház intenzív osztályát a kormány miatt

Fotó: Ellenszel.hu

Ma éjfélig kell aláírniuk az egészségügyi dolgozóknak az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést. A jogviszony körül hónapok óta tart a bizonytalanság és a halmozódnak a konfliktusok:

a tervezetet egyszer már felpuhították a Magyar Orvosi Kamara javaslatait figyelembe véve, de elutasítottsága így is jelentős

– írja a Telex.

A Facebookon már a délelőtt folyamán tömegével kezdtek el terjedni arról szóló bejegyzések, hogy orvosok, nővérek, ápolók mennek felmondani.

Pontos számaink csak később lesznek arról, hány fő hagyja ott most tényleg az állami egészségügyet. A posztok között a portál kiszúrt több olyat is, ami arról tesz tanúbizonyságot, hogy a kormány teljesen szétverte az egészségügyet az új jogviszonnyal:

a budapesti Szent Imre Kórház intenzív osztálya például kitette, hogy ők „lekapcsolják a villanyt”.

„Nincs rosszabb érzés, mint mikor búcsúzni kell. Megköszönni, lezárni, elválni majd elbúcsúzni. Nem lehet mit mondani. Nézel okosan, és csak azt várod, hogy mondjon valaki valamit. Valami szépet. Valami jót. De erre nincsenek szavak. Mi lekapcsoltuk a villanyt”

– áll a személyzet búcsúposztjában.

Nincs az az önkényes rendszer, amelyik ne gondolná át az intézkedéseit annak hatására, hogy az orvosok leoltják a villanyt. Nálunk elkezdődött a hullám, amely az egészségügyben söpör végig a megaláztatásokért és az elfogadhatatlan feltételek miatt. Mindenkire szükség van, és Orbán akár 2/3-os többséggel is vergődhet, akkor is ki fogják kényszeríteni az igazukat a szektor dolgozói.

loading...