Gyurcsány Ferenc: csak azok akarjanak velünk kormányozni, akik nem akarják meglopni az édesanyámat és a hozzá hasonlókat

Gyurcsány Ferenc riadót fújt.
Kép forrása: MTI

Gyurcsány Ferenc világossá tette, mit vár a koalíciós partnerektől: aki lopott azzal nem működnek együtt, aki pedig most lop, azokat a börtön bejáratáig fogják üldözni

Édesanyám nem fejezte be a hetedik általános iskolát. Dolgozni állt mosónő anyja mellé. Aztán egész életében két munkahelye volt, ha jól emlékszem. A Pápai Textilgyár nem a legjobban fizető munkahely volt a szakképzetlen segédmunkásnőknek. Édesanyám az volt. 

Aztán mikor nekem jobban ment már, akkor neki is egy kicsivel. De nem felejtett. És tudta, mennyibe kerül a csirkefarhát, azt is, hogy hol volt a legolcsóbb a városban. 

Most 300 forintért is kaphatsz egy kilót. Szóval nagyjából 60 forint a vételárban kifizetett általános forgalmi adó. Azt mindenki fizeti. A te édesanyád is, az enyém is. Ha gazdag, ha szegény.

Egyszerűen mondom:

Aki kivesz egy fillért isebből a közös pénzből, az az én édesanyámat lopja meg, akkor is, ha tavaly tavasszal ő már elment.

És csak azok akarjanak velünk kormányozni, akik nem akarják meglopni az édesanyámat és a hozzá hasonlókat. Mert azokat a börtön bejáratáig üldözni fogjuk. Azokat is, akik most lopnak.

Szijjártó Péter megijedt Biden külügyminiszterétől? Épp azelőtt távozott az EU-s megbeszélésről, hogy Blinkennel tárgyaltak volna

loading...