Épp akkor fáradt el Szájer József a politikában, amikor napvilágot látott egy újabb drogos szexbotrány

Az Európai Parlament egyik képviselője is részt vett azon a brüsszeli szexpartin, amit a rendőrség oszlatott fel, írja két belgiumi újság, a 7sur7 és a HLN. A HLN videója szerint a képviselő magyar lehetett, az információt azonban nem erősítették meg hivatalosan – írja a Telex.

A lapok szerint péntek este egy bár első emeletén tartottak gang bang bulit. A rendezvényen helyi lapok információi szerint 25-en vettek részt, főként férfiak. A HLN szerkesztőségének külön is megerősítették, hogy a rendezvény egy szexparti volt, amin ráadásul

részt vett az Európai Parlament egyik magyar képviselője is, aki ezután lemondott.

A képviselőt a rendőrök letartóztatták, a rendőrök drogot is találtak a helyszínen, írja az eseményt felderítő lap, a DH NET. A partin a cikk szerint több diplomata és egy európai parlamenti képviselő is jelen volt. Az egyik képviselő állítólag megpróbált elmenekülni.

Az eseményt a rendőrség azért oszlatta fel, mert megszervezése ellentmond a Belgiumban életben lévő, járványügyi intézkedésekkel. A belga lapok nem említik, hogy ki lehet a magyar képviselő.

Természetesen nem állítjuk, hogy ez az ember Szájer József, az viszont biztos, hogy ő is épp mondott le, ráadásul elég váratlanul. Az Ellenszél kérdést intézett a fideszes képviselőhöz, hogy megtudjuk, érintett-e az ügyben.

A levelünk:

“Tisztelt Szájer József!

Ön részt vett az utóbbi időben rendezett illegális szexpartin? Esetleg tudja, ki lehet az az EP-képviselő, akinél drogot is találtak, illetve megpróbált elfutni a rendőrök elől? Mivel Ön is EP-képviselő, az ismeretségi köre miatt kérdezünk erre rá, hátha hallott valamit.

UI: Handó Tünde hogy van?

Köszönjük a válaszát!

Üdv,
Jabronka Richárd

loading...